A nemzeti rakétavédelem (Na-tional Missile Defense, NMD) kiépítésének tervét 2001 májusában jelentette be az amerikai kormány. A három komponensből felállítandó védelmi rendszer - állította Washington - képes lesz megvédeni az Egyesült Államokat és európai szövetségeseit az olyan távoli országok ballisztikus rakétáinak támadásaitól, mint Észak-Korea és Irán. Az első pillér kiépítése az alaszkai Fort Greely és a kaliforniai Vandenberg támaszpontok mellett már 2004-ben megkezdődött, s napjainkra lényegében be is fejeződött, bár még nem működőképes. A második - amerikai területen kívüli - pillért Washington 2008 és 2011 között két országban tervezi felépíteni. Az 5000 km hatósugarú radart a Prágától mintegy 60 kilométerre, délnyugatra fekvő Trokavec közelében fekvő Brdy-hegyen helyezné el, a tíz darab ellenrakétát befogadni képes siló- és indítórendszert pedig Lengyelországban, a Balti-tenger partján. A telepítés feltételeire vonatkozóan az Egyesült Államok 2007. január végén hivatalosan is ajánlatott tett Prágának és Varsónak.
Ingó indokok
Miként várható volt, a programról komoly vita alakult ki az idén, s ez lelassította a megvalósítását. Az ellenzők a terv szinte minden elemét tűz alá vették: megkérdőjelezik az Egyesült Államok és Európa rakétafenyegetettségének mértékét, a telepítés katonai és politikai hasznosságát, sőt egyesek a terv technikai kivitelezhetőségét is.
Az Egyesült Államok és Európa rakétafenyegetettsége az elmúlt időben valóban jelentősen változott. Hitelességi problémák e tekintetben elsőként Észak-Korea miatt vetődtek fel: a kritikusok közül sokan eleve megkérdőjelezték Washington azon álláspontját, hogy az észak-koreai rakéták el tudják érni az USA honi területeit. A Bush-kormányhoz és a rakétavédelmi tervhez szorosan nem kapcsolódó szakértők szerint Phenjan jelenlegi technikai képességeivel legfeljebb Alaszka nyugati partjait, illetve a Japánban és Dél-Koreában állomásozó amerikai erőket tudja veszélyeztetni. Ráadásul amióta a "hatok" megállapodtak arról, hogy Észak-Korea jongbjoni atomreaktorát és nukleáris létesítményeit amerikai vezetéssel számolják fel (ami november elején meg is kezdődött), Phenjan ellenséges és támadó szándékaira is egyre nehezebb hivatkozni. Lassan bár, de normalizálódnak az amerikai-észak-koreai kapcsolatok - s ez akár a rakétatechnológia elterjesztésében mutatott korábbi észak-koreai aktivitás lankadásához is vezethet. Ez nehezíteni fogja Phenjan eddigi szövetségeseinek (Irán, Szíria, Pakisztán) fejlesztési-gyártási lehetőségeit is.
Mivel Európát nem érik el az észak-koreai rakéták, a fenyegetettségről szóló európai vitában Irán veszélyessége a központi téma. Az európai szakértők egy része már akkor is kétségbe vonta Washington feltételezését, miszerint Teherán Európa megtámadására készül, mielőtt nyilvánosságra került a CIA-nek az iráni katonai atomprogramot megkérdőjelező jelentése. A szkeptikusok szerint Teherán jelenlegi technikai képességeivel (Shahab-3, Shahab-4) legfeljebb Délkelet-Európa egy részét fenyegetheti, már ha egyáltalán szándékában áll rámenni Európára egy olyan országnak, amely az Egyesült Államokat tekinti fő ellenségének. Az utóbbi területei elleni iráni rakétatámadás viszont még hosszú ideig egyértelműen kizárható.
Sokak szerint a rakétavédelmi rendszer stratégiailag is elhibázott ötlet, és új fegyverkezési versenyhez vezethet. Azok az országok ugyanis, amelyek fenyegetve érzik magukat az amerikai hatalom stratégiai túlsúlyától, úgy gondolhatják, hogy valamit tenniük kell, és egy a "rakétavédelmi rendszer elleni védelmi rendszert" hozhatnak létre, illetve fejleszthetik támadópotenciáljukat. Így az egész folyamat a nemzetközi biztonság aláásásához vezethet. Különösen azért, mert a rakétavédelmi rendszer bizonyos típusa - a mobil, ún. hadszíntéri rakétavédelmi rendszer (TMD), s nem a Lengyelországba telepíteni tervezett NMD - globális szinten bárhol bevethető az amerikai haderő támogatására. Ami azt jelenti, hogy az amerikai csapatok védve lennének bármilyen megtorlástól, és teljes büntetlenséggel tehetnének meg bármit. Mások a rendszer technikai bonyolultságát kifogásolják, és azt emlegetik, milyen nehéz "egy kilőtt tölténnyel egy másik kilőtt töltényt eltalálni". S végül sokan bírálják azt is, hogy a rendszer eredményessége nem áll arányban megvalósításának költségeivel - Washington az európai elemekre több mint 4 milliárd dollárt szánna.
A medve közbebrummog
A legnagyobb problémát azonban a legtöbb európai ország számára a rendszer telepítésének politikai következménye, elsősorban Oroszország heves tiltakozása okozza. Moszkva határozottan ellenzi az amerikai rakétavédelmi rendszer lengyelországi és csehországi telepítését, és komoly nyomást igyekszik gyakorolni az Egyesült Államokkal szövetséges európai országokra. Putyin elnök a müncheni biztonságpolitikai konferencián februárban éles, támadó hangú beszédet mondott, az ezt követő oroszországi nyilatkozatok pedig már a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákat korlátozó INF-szerződés egyoldalú orosz felmondását helyezték kilátásba. November 30-án az orosz elnök aláírta az állami duma november 7-i határozatát, amely december 14-i hatállyal felfüggeszti Oroszország részvételét az 1990-ben megkötött, az európai hagyományos fegyverekről szóló egyezményben (CFE). Moszkva ugyanakkor szavakban továbbra sem zárkózik el egy olyan, Európát védő közös rakétavédelmi rendszertől, amelynek ötlete már 2001 elején felvetődött Oroszország és a NATO között, sőt, ennek elemeit akár saját területére is hajlandó lett volna befogadni.
Az orosz tiltakozás alighanem arra épít, hogy Európán belül is megoszlanak a vélemények az NMD-ről. Míg Franciaország markánsan ellenzi, Nagy-Britanniában a kormány támogatja, a közvélemény inkább elutasítja; mellette áll viszont Dánia és Norvégia. A német belpolitika megosztott, a kritikusok elsősorban a német-orosz stratégiai partnerséget féltik a terv bilaterális megvalósulásától.
Nincsenek könnyű helyzetben a befogadásra kiszemelt országok sem. A 2001-es elképzelésekkel szemben ugyanis egyelőre semmi sem utal arra, hogy Csehországba és Lengyelországba a NATO keretein belül telepítenék a rakétavédelmi rendszerelemeket; és az amerikai nyilatkozatok dacára az sem világos, hogy a csehországi radar és a lengyelországi ellenrakéták miként illeszkednének a NATO védelmi rendszeréhez. Előfordulhat tehát, hogy Lengyelország és Csehország vállalkozásával nem az atlanti szövetséget erősíti majd, hanem az Egyesült Államok nemzeti védelmi rendszerének és a globális amerikai stratégiának a részévé válik. A bírálók szerint az NMD telepítése sértené és veszélyeztetné Lengyelország és Csehország szuverenitását. Ez nem csupán azért okoz gondot a varsói és (a telepítésre már lényegében rábólintó) prágai kormánypolitikusoknak, mert a magukat fenyegetve érző államok rakétáinak a célkeresztjébe kerülne az ország, s ezek aktivizálnák hírszerzésüket is, hanem mindenekelőtt azért, mert előfordulhat például, hogy Varsó csak a CNN-ből értesül arról, hogy kilőtték a lengyel területre telepített rakétákat. A két kormánynak számolnia kell azzal is - mielőtt parlamenti döntést hoznak az NMD elemeinek befogadásáról -, hogy mind a cseh, mind a lengyel társadalom többsége elutasítja a telepítést (a cseheknél 70, a lengyeleknél 56 százalék az ellenzők aránya). A Donald Tusk vezette új lengyel kormány elődjéhez képest azért is lelkesedik kevésbé, mert a telepítés alapjaiban torpedózhatja meg a lengyel-orosz kapcsolatok normalizálására vonatkozó szándékait, s Lengyelország európai kapcsolataira is kedvezőtlen hatással lehet, amennyiben bilaterális alapon - s nem NATO-keretek között - valósul meg.
Végül nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a rakétavédelmi rendszert az amerikai belpolitikában is egyre erőteljesebben támadják. A kongresszus illetékes bizottsága az európai telepítésre 2008-ra beállított 310 millió dolláros költségvetést 85 millióval csökkentette, s arra kötelezte a kormányt, hogy dolgozzon ki tervet a NATO teljes támogatásának megszerzésére, továbbá vizsgálatot rendelt el arra nézve, hogy miként lehetne bevonni a jelenleg létező tengeri (AEGIS) és szárazföldi (THAAD) rakétavédelmi rendszert az európai rakétavédelmi rendszerbe. Mivel a terv kritikusai elsősorban a demokraták közül kerülnek ki, nem elképzelhetetlen, hogy elnökválasztási győzelmük esetén Washington módosítja az NMD jelenleg érvényes terveit.
