Oroszország választás után - Putyinisztán

Külpol

December 2-án ötödször tartottak parlamenti választást a Szovjetunió felbomlása után függetlenné vált Oroszországban. Mit ád isten, kiütéssel nyert a Putyin elnököt támogató Egységes Oroszország párt. Ha csak annyit tudnánk, hogy az urnák lezárta előtt három órával Csecsenföldön 94 százalékos volt a részvételi arány, míg Szentpéterváron 38, már joggal gyaníthatnánk némi svindlit. De a helyzet súlyosabb, mint képzelnénk.
December 2-án ötödször tartottak parlamenti választást a Szovjetunió felbomlása után függetlenné vált Oroszországban. Mit ád isten, kiütéssel nyert a Putyin elnököt támogató Egységes Oroszország párt. Ha csak annyit tudnánk, hogy az urnák lezárta előtt három órával Csecsenföldön 94 százalékos volt a részvételi arány, míg Szentpéterváron 38, már joggal gyaníthatnánk némi svindlit. De a helyzet súlyosabb, mint képzelnénk.

Az első dumaválasztást még 1993 decemberében, néhány hónappal a parlament szétlövésébe torkolló krízis után rendezték. Érdekes módon akkor senkit nem nyugtalanított, hogy olyan intézményekbe választanak képviselőket az orosz polgárok, amelyek nemcsak fizikai valójukban, de jogi értelemben sem léteztek. A törvényhozás két házát (az állami dumát és a szövetségi tanácsot) ugyanis épp az az új alkotmány teremtette meg, amelyről a választásokkal párhuzamosan folyó referendum döntött. Beszédes tény, hogy máig ez az egyetlen olyan voksolás, amelynek részletes eredményeit soha nem hozták nyilvánosságra.

A gyakorlásnak szánt '93-ast követően 1995-ben, majd - az eredetileg tervezett négyéves ciklusokra térve - 1999-ben és 2003-ban tartottak parlamenti választásokat. Ezek a hatalom tényleges birtokosait soha nem hozták tűzbe. Már csak azért sem, mert a '93-as alkotmány erős elnöki rendszert alakított ki, amelyben a parlament két házának legfeljebb mellékszerepek jutottak. Ezek közül néhány fontos lehetett volna - ha nem is a hatalom napi működtetése szempontjából, de a demokratikus verseny és a nyilvános politika fortélyainak elsajátítása miatt. Ez azonban távolról sem alakult így. A 2000-es évekre a szövetségi gyűlés nemcsak a végrehajtó hatalom feletti kontrollt veszítette el, de azt a képességét is, hogy legalább a politikai alternatívák megvitatásának nyilvános fóruma legyen, és ezzel az új politikai osztályt és a politikai közösséget fokozatosan valódi politikai súllyal ruházza fel.

Idővel, ahogy a mindenkori elnök környezete kitanulta a választások befolyásolásának trükkjeit, a törvényhozási voksolás egyre kiszámíthatóbbá és irányítottabbá vált. Már a jelcini korszak választásai sem voltak makulátlanok. Akkor is lejtett a pálya, de legalább lehetett érteni, hogy miért: a 90-es években még reális veszély volt a politikai és gazdasági átalakulás ellenfeleinek megerősödése, sőt visszatérése a hatalomba. Az első olyan esztendő, amikor a Kreml politikai kockázatoktól mentesen hátradőlhetett volna, és méltányos feltételek biztosítása mellett bonyolíthatta volna le a soros voksolást, 2003 volt. Hisz a putyini stabilizáció első három évét nyilvánvaló, nem manipulált társadalmi elismerés övezte - egy pillanatig sem volt kétséges a Kreml által támogatott hatalompárt, a már akkor is létező Egységes Oroszország fölényes győzelme. De nem ez történt. A pálya megint lejtett, jobban, mint bármikor. A 2003. decemberi választás az elnöki kurzus fontos szakaszhatára lett: ekkor vált egyértelművé, hogy a putyini stabilizáció nem a majdani demokratikus konszolidációt alapozza meg, hanem - legjobb esetben - az autoriter modernizációt.

99 százalék

A Kreml mostani magabiztos pozícióját sem arra használta, hogy egyenlőbbé és méltányosabbá tegye a választásokat. A pénzügyi lehetőségek, az "adminisztratív erőforrások", a médiához való hozzáférés tekintetében a politikai verseny szereplői közti különbségek 2003-hoz képest is csak nőttek. A Kreml rokonszenvét nem élvező pártok az igazságszolgáltatás elfogulatlanságában sem bízhattak. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a két háborút megélt Csecsenföldön a szavazók 99 százaléka a hatalompártra, azaz az Egységes Oroszországra adta voksát, a gyanú még inkább megerősödik. A megbízhatóan autoriter Azerbajdzsánban, ahol valódi dinasztikus átörökítést sikerült levezényelni (Gejdar Alijev önfiának, Ilham Alijevnek adta át az elnöki posztot), nos, még ott is ügyeltek arra a legutóbbi parlamenti választásokon, hogy a hatalmi párt jelöltjei ne kapjanak többet 60-65 százaléknál.

Mindazonáltal a választások végeredményét - noha számos, korábban nem alkalmazott trükkel "finomították" (látványosan megugrott például a nem állandó lakhelyükön szavazók száma) - nem a voksolás napján bevetett eljárások és politikai innovációk határozták meg. Sokkal inkább az a tudatos "politikai munka", amellyel a Kreml a politikai folyamat egészét vonta ellenőrzése alá.

Az EBESZ a 2003-as megfigyelői tapasztalataiból kiindulva közel másfél tucat pontban foglalta össze az ajánlásait. Többek között az orosz pártrendszer megerősítését szorgalmazta: javasolta a regionális és kisebbségi csoportok érdekeit hatékonyan képviselni tudó pártok alapításának és működésének segítését és a választásokon induló pártokra nehezedő pénzügyi terhek mérséklését. Az orosz jogalkotás azonban ennek épp az ellenkezőjét tette. A párttörvény módosítása jelentősen megnehezítette a pártok alapítását és bejegyzését. A regisztráció feltételévé tették az 50 ezer fős igazolt taglétszámot és annak szigorúan szabályozott területi megoszlását. "Adminisztratív támogatás" nélkül így gyakorlatilag lehetetlenné vált új pártot alapítani, sőt a már működők jelentős részét is képtelenség fenntartani. E döntés megfelezte a választásokon indulni képes pártok számát: míg 1999-ben 26, 2003-ban 23, idén már csak 11 párt vehetett részt a versenyben. A szigorítások azt a célt szolgálták, hogy konzerválják a 2003-ban kialakult pártszerkezetet és arányokat.

A választások előtt nemcsak a párt-, de a választási törvényt is több lényeges ponton megváltoztatták (ilyen átfogó revízió 1993 óta nem történt). Megszűnt a vegyes rendszer, december 2-án immár csak pártlistán lehetett hozzájutni a 450 képviselői hely egyikéhez. A bejutási küszöböt 5-ről 7 százalékra emelték. Megtiltották, hogy pártok mellett pártblokkok, választási szövetségek vagy nem pártként bejegyzett társadalmi szervezetek, illetve mozgalmak is elindulhassanak. Az EBESZ ajánlásai közül egyetlenegyet vettek figyelembe: eltörölték azt a kissé szokatlan gyakorlatot, hogy a választópolgárok a "protyiv vszeh", azaz a "mindenki ellen" rubrikára is leadhassák voksukat. E rubrika eredetileg a választási visszaélések lehetőségét volt hivatott csökkenteni. Ha ugyanis a protestszavazó polgár tiltakozását üres, megjelöletlen cédula bedobásával jelezte volna, az alkalmat adott volna a csalásra, a szavazólap utólagos kitöltésére. A "mindenki ellen" rubrikát legutóbb a szavazók 4,7 százaléka jelölte meg, amivel a protyiv vszeh az ötödik helyre futott be. Evvel a kissé egzotikusnak tetsző intézménnyel együtt eltörölték az érvénytelen szavazatok összesítésének gyakorlatát is - a protestálásnak ezt a módját sem hagyták meg a polgároknak. És végül: a választás érvényességéhez, biztos, ami biztos, nem állítottak föl részvételi küszöböt.

Az EBESZ azt is javasolta, hogy hagyják el a választási törvénynek azt a rendelkezését, amely előírja a tévékben és rádiókban a pártok számára biztosított ingyenes reklámidő díjának utólagos visszafizetését, ha a párt nem éri el a leadott voksok legalább 2 százalékát. Nos, e rendelkezést nemhogy nem törölték el, de a küszöböt felemelték 3 százalékra. Emiatt a parlamentbe bekerült négy párt kivételével az összes többinek jelentős összegeket kell utólag kifizetnie. Emellett elvesztik azt a kauciót is - pártonként 60 millió rubelt, mintegy 420-440 millió forintot -, amit előzetesen azért tettek le a központi választási bizottságnál, hogy mentesüljenek az indulásukat támogató aláírások összegyűjtésétől. A kauciót azért választották egyes pártok, például a Grigorij Javlinszkij vezette szociálliberális Jabloko, mert korábbi tapasztalataikból tudják, milyen könnyű az aláírások 5 százalékáról kimutatni, hogy hamis. (A Jablokót nemrégiben ezzel az eljárással zárták ki a pétervári regionális választásból.) A zálogosdinak és a reklámidő utólagos behajtásának az a célja, hogy a fölösleges, a Kremlnek csak kellemetlenséget okozó pártokat pénzügyi csődbe vigye. A Kreml 2003-ban még beérte azzal, hogy távol tartsa a dumától a nyugatos és liberális pártokat, most már be is dönti őket.

Az orosz Medvegyev

Mindebből jól látszik: a Kreml nem egyszerűen parlamenti választásokat akart tartani, hanem olyan referendumot, ami egyértelművé teszi Putyin elsöprő társadalmi támogatottságát. Erre minden jel szerint azért volt szükség, mert máig tisztázatlan a "Putyin utáni korszakra" való áttérés világos menetrendje. A hatalmi elit képtelennek bizonyult széles körben elfogadható utódjelöltben megegyezni. Ez pedig bizonytalanná teszi Putyin jövőjét, és rávilágít a putyini stabilizáció legkomolyabb deficitjére - az intézményekben garanciát nyerő demokratikus stabilitás hiányára. Az elnök hétfő délben - nem kis meglepetést okozva - a kormány első miniszterelnök-helyettesét, a Gazprom igazgatótanácsának elnökét, az oroszországi viszonyok közt liberálisként számon tartott Dmitrij Medvegyevet nevezte meg utódjelöltjeként. Putyin a népszavazássá alakított választáson begyűjtött politikai támogatással a korábbiaknál is erősebb politikai védernyőt teríthet jelöltje fölé. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy Medvegyev maradéktalanul élvezi az oroszországi hatalmi klánok mindegyikének támogatását. Mindazonáltal aligha kétséges, hogy a külvilág számára ő tűnik a leginkább elfogadható jelöltnek; számos jelből ítélve ő az, aki a leginkább kész a külvilággal való párbeszédre és együttműködésre. Az orosz tőzsde az utód megnevezése nyomán mindenesetre szárnyalni kezdett.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.