Az abortusztilalom feloldásáról lesz népszavazás Írországban

  • narancs.hu
  • 2018. január 30.

Külpol

Európa legszigorúbb abortusztörvénye változhat meg.

Jóváhagyta az ír kormány, hogy május végén népszavazást tartsanak az abortusztilalom megszüntetéséről. Arról kell dönteni, hogy hatályon kívül helyezzék-e azt az alkotmánymódosítást, amely jelenleg csak és kizárólag abban az esetben engedélyezi az abortuszt, ha a nő élete veszélyben van. Az 1983-ban szintén népszavazással elfogadott alkotmánymódosítás arra kötelezi a hatóságokat, hogy egyformán védelmezzék az anya és meg nem született gyermeke élethez való jogát, és ezzel Európa legszigorúbb abortuszszabályozását hozták létre.

A kormányfő szerint a szavazóknak arra kell majd válaszolniuk, akarják-e visszavonni az alaptörvény szóban forgó kiegészítését, és a parlamentre bízni a magzatelhajtás törvényi szabályozását, vagy megtartanák az érvényben lévő alkotmányos tilalmat.

Leo Varadkar miniszterelnök úgy nyilatkozott, ő a reform mellett fog kampányolni. A kormányfő szerint így is végeznek abortuszokat Írországban, csak nem biztonságos módon, törvénytelenül, nők ezrei pedig külföldre járnak elvégeztetni a beavatkozást.

(MTI, BBC)

Figyelmébe ajánljuk

Címszereplők

  • Kiss Annamária

Az elmúlt évad során a Katona József Színházban is láthattuk Médeia drámáját (Bagossy Júlia rendezésében), de hogy ne menjünk messzire, a Jurányiban is futott a Czukor Balázs által színre vitt változat.

Feladatmegoldás

Az OSA Archívum nem először foglalkozik azzal, hogy a legnagyobb haláltábor hogyan él tovább a magyar történeti tudatban. (Auschwitzba 56 nap alatt 430 ezer vidéki magyar zsidót hurcoltak, és a tábor minden harmadik áldozata magyar volt.)

Ki a mi barátunk?

„Ha a határ kellő sűrűséggel átjárható, az megkönnyíti az emberek életét. Ha viszont nem, akkor ez természetesen nehézségeket okoz az ott élőknek, és elválasztja az embe­reket egymástól. Éppen ezért számunkra stratégiai kérdés az, hogy van-e elég határátkelési pont két ország között” – mondotta Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere kedden, a Veľký Horeš (Nagygéres) és a magyarországi Nagyrozvány közti rövid összekötő út átadó ünnepségén.

Mindent jól csináltunk

„A négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül” – ezt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója közölte azon a múlt heti sajtótájékoztatón, amelyen a szeptember 20-án történtekről számolt be.

Arcah végnapjai

Alighanem az örmény–azeri konfliktus utolsó felvonásához ­érkeztünk a múlt héten. Azerbajdzsán visszanyerte ellenőrzését Hegyi-Karabah, a területén lévő, örmény többségű, s az 1992–1994-es háború óta magát függetlennek tudó enklávé ­fölött. Lesz-e maradása az itt élő 120 ezer örménynek, hogyan tékozolta el utolsó szövetségesét a térségben Moszkva, és ­maradtak-e jó fiúk a történet végén?

Herszoni történet

A háború alatt Herszon lakosságának java része elmenekült, csak néhány tízezren maradtak és dacoltak a megszállókkal. Olena férje nem sokkal azután halt meg, hogy az orosz hadsereg elfoglalta a várost.

Nicsak, ki hallgat?

„Ma Magyarországon, ahol az állami beruházások még mindig jelentős mértékűek, ahol kormány által támogatott hitelkonstrukciók működnek, ahol az adórendszer kevéssé stabil, ahol állami cégek hiteleket vesznek fel üzleti bankoktól; nos, egy ilyen gazdaságban elég tág tere van annak, hogy alkuk köttessenek a kormány és a bankok között.”

"Amióta az eszemet tudom, Orbán a miniszterelnök"

  • Dusza Erika

A TASZ a napokban osztotta ki az idei SZABAD-díjakat, a fiatalok kategóriában a jelöltek között volt az ADOM Diákmozgalom is. A szervezet 16 esztendős kommunikációs vezetőjével és borsodi koordinátorával, Merucza Tibor Alexszel a fiatalok közéleti aktivizmusáról, személyes indíttatásról, jövőképről beszélgettünk.

Új szelek

Érezhetően megélénkült a kádermozgás Dunakeszi és Göd térségében, miután nyáron igazságügyi miniszterré nevezték ki Tuzson Bence országgyűlési képviselőt. Dunakeszin bizonytalanná vált a kormánypárti polgármester újraindítása, a város fideszesei pedig közben Gödöt is „felügyelik”.

„Uram, nem csak fólia lesz itt”

Dolgozni jöhet, de munka után menjen vissza a szállására. Vásárolhat a boltban, de eszébe ne jusson körülnézni a falunapon! Akiknek van rá hatalmuk, úgy ­próbálják szabályozni a vendégmunkások életét, hogy ittlétük minél kevesebb ellenérzést váltson ki a ­helyiekből. Mégis akadnak letelepedők.

„Senki sem akar Hollywoodban élni”

Ma forgatókönyvíróként könnyebb betörni Hollywoodba, mint pár évtizede, ám sokkal nehezebb belőle megélni – állítja az Egy kapcsolat szabályai, a Beavis és Butt-head és számos egyéb mű forgatókönyvírója, aki szerint a streamingplatformok fenekestül felforgatták a filmipart, ám közben az írók fizetését elfelejtették megreformálni. Interjú az írósztrájk amerikai résztvevőjével.