Az északi országok készek segíteni Finnországnak és Svédországnak, ha támadás éri őket

Külpol

Ezt máris közös közleményben rögzítették.

Finnország és Svédország skandináv szomszédjai hétfőn közös közleményt adtak ki, amely szerint máris készen állnak Helsinki és Stockholm támogatására, ha támadás érné őket.

Norvégia, Dánia és Izland azt követően adta közre a nyilatkozatot, hogy Magdalena Andersson svéd miniszterelnök bejelentette: az ország úgy döntött, hogy benyújtja csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Múlt héten hasonló bejelentést tett Sauli Niinistö finn elnök és Sanna Marin finn kormányfő.

„Finnország és Svédország biztonsága közös ügy mindannyiunk számára” – fogalmaztak a közös közleményben, amelyet Jonas Gahr Störe norvég kormányfő ismertetett. „Ha a NATO-tagság elnyerése előtt Finnországot vagy Svédországot a saját területén külső agresszió éri, minden szükséges módon támogatni fogjuk őket” – emelték ki a norvég, a dán és az izlandi kormány képviselői.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.