Az FBI nemrég kirúgott igazgatója beszélni fog Trump orosz ügyeiről

  • MTI
  • 2017. május 20.

Külpol

James Comeyt az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága hallgatja meg.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nemrég leváltott igazgatója beleegyezett a meghallgatásba. Ezt annak a vizsgálatnak a keretében kezdeményezte a hírszerzési bizottság, amelyet a tavalyi elnökválasztásra gyakorolt esetleges orosz befolyás ügyében folytatnak. A meghallgatást a május 29-i amerikai nemzeti ünnepet, az Emlékezet Napját (Memorial Day) követő időpontra tűzik ki.

A The New York Times egy állítólag a Fehér Házban készült jegyzőkönyv szövegét hozta nyilvánosságra pénteken. A szöveg tanúsága szerint Trump elnök május 10-én a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélésein „ütődöttnek” nevezte az egy nappal korábban elbocsátott FBI-igazgatót.

„Éppen most mentettem fel az FBI igazgatóját. Bolond volt, teljesen ütődött” – mondta állítólag a megbeszélésekről készült jegyzőkönyv szerint Trump az orosz diplomácia vezetőjének. A Times szerint még azt is hozzátette: „Erős nyomás alatt voltam Oroszország miatt, most ezt megkönnyítettük.”

A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer pénteken délután ismételten leszögezte: „Mint ahogyan az elnök már többször elmondta, a teljes vizsgálat megerősíti majd, hogy nem volt összejátszás a kampány és külföldi személyek között.” Majd hangsúlyozta, hogy James Comey elbocsátására azért került sor, mert Donald Trump szemében akadályt jelentett az amerikai–orosz kapcsolatok javításában. „Mivel átpolitizálta a nyomozást, James Comey fölöslegesen gyakorolt nyomást Oroszországgal folytatott tárgyalási képességünkre” – fogalmazott a Fehér Ház szóvivője.

Hivatalos: az FBI vizsgálja a Trump-kampány és az oroszok kapcsolatát

Ezekben a percekben zajlik az FBI és az NSA igazgatójának meghallgatása, példátlan kijelentésekkel. Az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága most hallgatja meg a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját, James Comey-t, valamint a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatóját, Michael Rogers admirálist. Aki nézi a közvetítést, annyit láthat, hogy két férfi faarccal, többnyire igennel vagy nemmel válaszol a képviselők kérdéseire.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.