Az írek népszavazáson döntöttek a válás feltételének eltörléséről

  • narancs.hu
  • 2019. május 26.

Külpol

A jövőben nem kell évekig külön élniük a házaspároknak a kereset beadását megelőzően.

A válás feltételének eltörlésére szavazott a pénteki írországi referendumon a szavazók túlnyomó többsége – írja az MTI.

Ötvenegy százalékos részvétel mellett a szavazásra jogosultak 82 százaléka mondott igent arra az alkotmánymódosításra, miszerint az elválni akaró pároknak ne kelljen legalább négy évet külön élniük az utóbbi ötből a kereset beadását megelőzően.

Ez egy újabb jelentős változás az ír társadalom életében, amelyet sokáig a szigorú katolikus előírások határoztak meg. A referendumot az európai parlamenti választásokkal együtt tartották meg a szigetországban.

Az ír kormány már előzőleg bejelentette, hogy ha a nép a válás feltételének eltörlésére szavaz, akkor törvénytervezetet nyújt be, miszerint a válás feltétele az volna, hogy a házaspárnak a megelőző három évből kettőt különélve kell töltenie.

Az írek igent mondtak arra is pénteken, hogy az állam ismerjen el minden külföldön történt válást. Eddig az állam azért ismert el csak nagyon kevés külföldi válást, hogy az ír állampolgárok ne éljenek vissza a külföldi válás lehetőségével.

A négyéves kötelező különélés 1995 óta volt érvényben, amikor az írek szűk - 50,3 százalékos - többséggel megszavazták a válás lehetőségét.

A mostani referendum előtt napra pontosan egy évvel szavazták meg az írek az abortusz alkotmányos tilalmának eltörlését. Míg annak eredményét euforikus hangulatban ünnepelték Dublinban, a mostani népszavazás eredményét szinte közömbösen fogadták - jegyezte meg az AFP hírügynökség.

Tavaly októberben is volt egy népszavazás: akkor azt a pontját törölték el az alkotmánynak, amely már régóta gúny tárgya volt, nevezetesen, hogy tilos a káromkodás.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.