Beidézték a tavaszi szlovák kormányellenes tüntetések szervezőit

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. november 13.

Külpol

A névtelen feljelentés alapján indított vizsgálatot a tüntetések szervezői megfélemlítésnek minősítették, és péntekre újabb tiltakozó megmozdulást jelentettek be.

Egy "korrupcióval kapcsolatos" feljelentésre hivatkozva, kihallgatta a szlovák rendőrség a tavaszi kormányellenes tüntetések szervezőit - erősítette meg az országos rendőr-főkapitányság kedden a pozsonyi média értesüléseit.

Arról, hogy a fiatal szlovák újságíró, Ján Kuciak meggyilkolása után indult tüntetések szervezőit kihallgatták, elsőként két liberális pozsonyi lap, a Denník N és a Sme számolt be. Értesülésük szerint a feljelentésben az is szerepel, hogy a tüntetések szervezői államcsínyt kíséreltek meg végrehajtani, és az is, hogy Soros György pénzelte őket.

A szlovák rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az üggyel megbízott vizsgálótiszt lehetséges sértettként hallgatta ki azokat a személyeket, akiket a feljelentés szerint felhasználtak, megmutatták nekik a feljelentést, és kiegészítő adatokat, egyebek mellett számlakivonatokat kértek tőlük annak érdekében, hogy megítélhessék a feljelentésben szereplő állítások igazságtartalmát.

A tavaszi kormányellenes tüntetéseket szervező Tisztességes Szlovákiáért mozgalom egyik aktivistája, az ügy egyik érintettje, Juraj Seliga keddi sajtótájékoztatóján hazugságnak nevezte a feljelentés tartalmát, a kihallgatásról pedig azt mondta, hogy azzal csak megfélemlíteni próbálja őket a rendőrség. Ezt követően a mozgalom aktivistái bejelentették: pénteken tiltakozó megmozdulást tartanak Pozsonyban.

A kialakult helyzetre több ellenzéki párt, valamint a tavaszi tüntetések mellé álló szlovák államfő, Andrej Kiska is reagált. Mindannyian a rendőrségi eljárást, illetve a kormányt és Robert Fico volt kormányfőt, a legerősebb kormánypárt, az Irány (Smer) elnökét bírálták, megengedhetetlen megfélemlítésnek minősítve a rendőrség eljárását.

Denisa Saková szlovák belügyminiszter a maga sajtótájékoztatóján azt mondta: a rendőrségnek feladatköréből adódóan minden egyes feljelentést ki kell vizsgálnia, függetlenül a feljelentő személyétől és attól, hogy abban ki szerepel. Leszögezte: bízik a nyomozó hatóságok munkájában, s azt gondolja, hogy a rendőrség munkája nem szabadna, hogy politika tárgya legyen.

Szlovákiában tavasszal azt követően kezdődött belpolitikai válsághoz, majd teljes körű kormányátalakításhoz - és Robert Fico kormányfő távozásához - vezető tüntetéssorozat, hogy február végén barátnőjével együtt meggyilkolták Ján Kuciak fiatal tényfeltáró újságírót. Kuciakot, a rendőrség feltételezése szerint munkájával összefüggésben ölték meg.

Az újságíró-gyilkosság után történteket Robert Fico többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérletnek nevezte, amelynek "forgatókönyve nem Szlovákiában íródott". A Kuciak gyilkosság feltételezett elkövetőit októberben letartóztatta a rendőrség.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.