Bejrúti robbanás: lemond a libanoni kormány

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 10.

Külpol

Több ezer ember gyűlt össze Bejrút belvárosában, hogy az általuk hanyagnak, korruptnak és alkalmatlannak tartott politikai elit távozását követeljék.

Lemond a libanoni kormány a Bejrútban előző héten történt hatalmas robbanás miatt – jelentette be hétfőn Hamad Hasszán, az ország egészségügyi minisztere.

A politikus a délutáni kabinetülés után arról számolt be az újságíróknak, hogy Hasszán Diáb miniszterelnök hamarosan benyújtja kormánya lemondását az államfői palotában.
A miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Diáb helyi idő szerint este televíziós beszédet intéz a lakossághoz.

Bennfentes források szerint nem sokkal korábban a pénzügyminiszter is bejelentette lemondását, ő már a kormány negyedik tagja, aki így tett az utóbbi napokban. Hétfőre újabb tüntetéseket hívtak össze, amelyeken Michel Aún elnök, a kormány, illetve a "korrupt és alkalmatlan" politikai elit távozását követelik. A hét végén Haszan Diáb már bejelentette, hogy előrehozott választások kiírását javasolja.

Libanon a keddi robbanás előtt is hónapokon át forrongott. 2019 ősze óta hatalmas tüntetések voltak országszerte, az ország gazdasága és a libanoni font értéke mélyrepülésbe kezdett, és a tömegek az általuk a válságért felelősnek tartott politikai elit távozását sürgették. Több ezer ember gyűlt össze szombaton Bejrút belvárosában, hogy az általuk hanyagnak, korruptnak és alkalmatlannak tartott politikai elit távozását követeljék a kedden a kikötőben bekövetkezett hatalmas robbanás miatt.

Mint ismert, kedden hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost. Több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ami miatt legalább 150 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek és százezrek otthona vált lakhatatlanná Bejrútban. A detonációt követően kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de végül senki nem tett semmit a vegyszer elszállításáért. Ezt követően egymásra mutogatás kezdődött, és a hatóságok 19 embert őrizetbe vettek, köztük a bejrúti kikötő és a vámhivatal vezetőjét.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.