Béke vagy büntetés?

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 3.

Külpol

Így reagált a világ Észak-Korea bombájára.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, vasárnap hajnalban Észak-Korea végrehajtotta eddigi legsikeresebb, és legveszélyesebb kísérleti robbantását.

Kim Dzsong Un nem nyugszik: Észak-Korea hatalmas hidrogénbombát robbantott

Több helyen erős földrengéseket mértek.

Az akciót a NATO és az Európai Unió is elítélte. Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára aggodalmát fejezte ki a történtek után, mert Észak-Korea komoly fenyegetést jelent a helyi és nemzetközi biztonságra is. A főtitkár felszólította Kim Dzsong Unt, hogy azonnal szüntessék be az atomkísérleteket, és kezdjenek nemzetközi párbeszédbe.

Ugyanígy reagált Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is. „Az Európai Unió üzenete világos: Észak-Koreának fel kell hagynia a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek, valamint ballisztikus rakéták fejlesztését szolgáló programjaival, és be kell szüntetnie minden ehhez kapcsolódó tevékenységet” – számolt be az MTI a főképviselő álláspontjáról.

Mun Dzse In, Dél-Korea elnöke a lehető legszigorúbb büntetést követeli szomszédjának, illetve további diplomácia lépéseket és ENSZ-szankciókat sürget, amelyek teljesen el tudják szigetelni az országot.

Angela Merkel és Emmanuel Macron is elítélte Észak-Korea hatodik kísérleti robbantását, és válaszokat, ötleteket, szankciókat várnak az ENSZ-től és az EU-tól.

Trump pedig szokásához híven Twitter-oldalán fejtette ki véleményét, miszerint a megbékítés politikája Phenjannal nem működik.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.