Berlusconi politikai karrierje - Remulus bácsi meséi

  • Eörsi Sarolta
  • 2006. június 1.

Külpol

Két hete megalakult Romano Prodi balközép kormánya. Ám roppant óvatlanság volna azt állítani, hogy a Forza Italia áprilisi választási vereségével búcsút inthetünk Silvio Berlusconinak. Pedig pofátlanabb és veszélyesebb figurát nem sokat hordott a hátán az Európai Unió.

A szalonképtelen, komolyan vehetetlen, a spanyol külügyminiszternek szamárfület mutató, Shakespeare (vagy Machiavelli?) tollára illő taljánnak - ez bizonyára hízelegne hősünknek - sajnos a bőre alatt is pénz van, közel 12 milliárd dollár.

Kormányfők előélete

Olaszország eddig sem szűkölködött fehér galléros kormánytagokban. Az 1993-ban kezdődött, Tiszta Kezek (Mani Pulite) néven futó eljárássorozatból kiderült, hogy az addig évtizedeken át felváltva uralkodó kereszténydemokrata, illetve szocialista kormányok tagjai közül jó néhányan sárosak mindenféle korrupciós és/vagy maffiaügyekben. Nem telt bele néhány hónap, és a közelgő választások előtt máris szignifikánsan megugrott a szélsőséges pártok, elsősorban az exkommunista PDS (Partito Democratico della Sinistra) népszerűsége, amelyek relatíve hitelesnek tudták feltüntetni magukat a választók előtt. Ekkor lépett a színre Berlusconi, aki Olaszország egyik (azóta már a) leggazdagabb és legtöbbet támadott figurájaként korántsem volt ismeretlen az itáliai közéletben. Villámcsapásszerű kampányához nehezen alábecsülhető eszköz állt rendelkezésére: ez volt a tulajdonában lévő kereskedelmitévé-hálózat, illetve a Mondadori könyv- és lapkiadó, amelyeken keresztül sikerrel propagálta saját magát a nép egyszerű gyermekeként, aki lám, milyen sokra vitte. Hogy miért indult, és miért gründolta össze három hónappal a választások előtt a Forza Italiát néhány közeli barátja és ügyvédje hathatós közreműködésével, azt amilyen nehéz, olyan könnyű is megmagyarázni. Õ maga ezt akkor úgy indokolta, hogy valakinek meg kellett mentenie Olaszországot - de ennél jóval többször szokták idézni nem hivatalos fórumokon tett kijelentését, miszerint "ha nem szállok be a politikába, börtönbe kerülök, és csődbe mennek a cégeim".

A Forza Italia a következő években gyűjtőpárt lett abban az értelemben, hogy a kereszténydemokrata párt korábbi prominenseitől a szocialista exkormányfő, Craxi belső köréig sokféle politikai irányzat képviselői beléptek. Ugyanakkor a pártnak megalakulása óta nincsenek frakciói vagy platformjai, és minden tisztségviselőjét az elnök nevezi ki, ezért bírálói csak "a műanyag párt" néven tisztelik. Győztes, 1994-es programjában a másfél millió munkahely és az adócsökkentés mellett azt is hangoztatta, hogy véget vet a korrupciónak, és visszaszorítja a szervezett bűnözést.

Ami önkritikus magatartás egy olyan államférfitől, aki ellen több tucat pert lefolytattak már (lásd még: Valami bűzlik Padániában, Magyar Narancs, 2001. június 14). A különböző eljárásokban olyan vádpontok szerepeltek, mint drogkereskedelem, hamis tanúzás a nemzeti bankkal együttműködő Propaganda Due szabadkőműves szervezet védelmében, off-shore cégek illegális finanszírozása (többek közt Bettino Craxi megkenésével), hamis könyvelés, vagy az egyik legnagyobb és legrégibb könyv- és lapkiadó cég, a milánói Mondadori megszerzése korrupció (a bíró megvesztegetése) útján. De a legnagyobb szabású talán a Societá Meridionale di Elettricitá (SME) - a politikai és a gazdasági elit néhány prominens szereplőjét is felvonultató - ügye volt.

Az SME körüli, tavaly decemberig tartó huzavona kiugró eset a mai Olaszország korrupciós botrányokkal terhelt kronológiájában. Nemcsak azért, mert dollármilliárdok tűntek el kézen-közön, hanem azért is, mert ok-okozati összefüggés áll fenn az alább leírt eseménysor és a szereplők későbbi politikai karrierje között. Maga a per 2000 és 2005 között zajlott le, tehát nagyban meghatározta a második és harmadik Berlusconi-kormány működését. A Cavalierét azzal vádolták, hogy 1985-ben ügyvéd társaival megvesztegetett két bírót, akik ennek eredményeképpen számára kedvező ítéletet hoztak egy államosítási eljárásban. Az államosítás tárgya az SME volt, amely akkoriban élelmiszeriparban utazott. Az SME a legnagyobb állami konszern, az Istituto per la Ricostruzione Industriale (IRI) többségi tulajdonában állt, és mint az egyik legnagyobb élelmiszer-ipari vállalat, nagy forgalmat bonyolított ugyan, de mérsékelt profittal. Az IRI igazgatója pedig nem más volt, mint a közgazdász-professzori gyakorlatot is magáénak tudó Romano Prodi. Az IRI eladásra kínálta az SME-t, ám az akkori törvények szerint a privatizációban csak olasz bejegyzésű cégek vehettek részt, ezért nem volt könnyű befektetőt találni. Végül egy üzletember, Carlo De Benedetti és két partnercége 497 milliárd lírát kínált az SME-ért. 1985 áprilisában a konzorcium aláírta az előszerződést Prodival, és a kormány illetékes tagjai is elégedetten nyilatkoztak a sajtónak. Pár nappal később Craxi kormányfő vizsgálatot indított, mert kevesellte az árat, és kifogásolta, hogy nem kötötték az eljárást miniszterelnöki hozzájáruláshoz. Miközben tartott a vizsgálat, Berlusconi egy lapinterjúban kifejtette, milyen alacsonynak találja a vételi árat. Két héttel ezután a Berlusconi tulajdonában levő Fininvest cég, két másik vállalattal együtt, 600 milliárdos ajánlatot tett az SME-re. De Benedetti - aki azelőtt is és azóta is Berlusconi nagy riválisa volt, s jelenleg a Forza Italiát élesen bíráló La Repubblica napilap kiadójának igazgatója - beperelte az IRI-t. A jogi procedúra 1987-ig tartott, és Benedetti első- és másodfokon is vesztett.

Évekkel később, a Tiszta Kezek vizsgálata során derült ki, hogy Berlusconi és üzlettársai, valamint Cesare Previti ügyvéd, közeli barátja és későbbi hadügyminisztere, különböző banki manőverekkel több mint 400 ezer dollárt utalt át a tárgyalást irányító bíráknak. Az öt éven át tartó eljárás során Berlusconi végig ártatlannak vallotta magát, mondván, hogy Prodi volt az, aki áron alul próbálta átjátszani a céget baloldali szövetségeseinek, ő pedig csak egy szívességet tett az államnak, és tulajdonképpen kitüntetést érdemelne, amiért számításai szerint végül, a 90-es évek közepén az SME az eredeti ár ötszöröséért kelt el. Berlusconit, aki miniszterelnökként egyszerre volt az eljárás felperese, vádlottja és ügyvédje, 2004-ben bizonyítékok híján, valamint elévülés okán felmentették; 2005 végén Previti öt évet kapott. Már csak az a kérdés, hogy miért állt a Kajmán érdekében, hogy egy már megkötött szerződést felrúgjon? Miért nem tett korábban ajánlatot? Nos, azt a tényt maga is beismerte, hogy Craxi kérésére lépett közbe. A feltételezések szerint ez csak egy alkotóelem volt a két cimbora - még a milánói egyetemről ismerték egymást - gyönyörű barátságának történetében: Berlusconi ezután tett szert monopóliumra a kereskedelmi adók piacán, amelyek egy kormánnyal kötött megállapodás alapján egészen a 90-es évek elejéig nem sugározhattak híreket vagy más politikai műsorokat. Ez a hatalommal való visszaélés kulcsszerepet játszott Craxi későbbi tunéziai száműzetésében.

Kormány reformok nélkül

A többrendű pereskedés alatt - mondanunk sem kell, egy percet sem ült - Berlusconi általában hanyagolta a tárgyalásokat, mondván, miniszterelnöki teendői miatt nem ér rá kitenni magát az alaptalan zaklatásoknak. És csakugyan, ilyen teendői is akadtak. 1994-ben, rövid kormányfői ténykedés után lemondani kényszerült ugyan, de 2001-ben újra legyőzte a baloldali Olajfa koalíciót. A 2001-es kampány során a köztévé élő adásában aláírta a "Szerződés az olasz néppel" című dokumentumot, amelyben öt intézkedésre - adócsökkentés, minimálnyugdíj emelése, infrastrukturális fejlesztés, munkanélküliség csökkentése, bűnözés visszaszorítása - tett ígéretet, azzal a megkötéssel, hogy ha legalább négyet nem teljesít a vállalt mértékben, akkor nem indul a következő, vagyis az idei választásokon. Mégis indult, pedig nemcsak az ígéreteket váltotta be hiányosan - a The New York Review of Books szerint csak a nyugdíjemelést sikerült maradéktalanul véghezvinni -, de még a GDP is megtorpant: 2005-ben a becslések szerint egy százalék alatt volt a növekedés. Igaz, a szerződés nagyjából feledésbe is merült a 2006-os kampány során.

Berlusconi a közelmúltban is folytatta nagy vitákat és sokszor diplomáciai feszültségeket kirobbantó ténykedését. A médiára gyakorolt befolyása lehetővé tette, hogy a köztévé két kormánypárti felügyelőbizottsági tag ellenőrzése alatt működjön. A legtöbb "méltatlan támadás" azért érte, mert a médiacége, a három országos kereskedelmi televíziót meg reklámügynökségeket tömörítő Mediaset és a köztévé, a RAI együtt kilencven százalékát tették ki az elektronikus médiának. Néhány tévés személyiséget sikerült ellehetetlenítenie; közismert például Sabina Guzzanti színésznő esete, aki a RAI 3 műsorvezetőjeként élesen bírálta a Mediasetet. A miniszterelnök pert indított, Guzzantit pedig kipenderítették a tévétől. Egy másik eset Lucia Annunziata riporteré, aki egy interjú során keményen megszorongatta a Cavalierét, mire amaz az élő adást megszakítva otthagyta a stúdiót; Annunziata ellen később eljárás indult. 2004-ben az amerikai székhelyű Freedom House jogvédő szervezet "részlegesen szabad" fokozatúvá minősítette vissza az olasz médiát, amely dicsőséget Európában csak Törökország mondhatja magáénak.

További kínos esetek

A Berlusconi-éra egyik legjellemzőbb vonása volt, hogy a kormányfő - politikai célkitűzéseinek megfelelően - arcátlan természetességgel igyekezett felhasználni jogkörét saját boldogulása érdekében. Amikor megunta, hogy folyton beperlik a hamis pénzügyi kimutatásokért, kiiktatta ezt a passzust a büntető törvénykönyvből. De említhetnénk azt a módosítást is, amely lerövidítette a fehérgalléros bűnözés elévülési idejét. A legnagyobb botrányt mégis az a módosítás váltotta ki 2003-ban, amely felmentette a legmagasabb közjogi méltóságokat a bírósági eljárások alól. Ezt a módosítást később szerencsére alkotmányellenesnek nyilvánították. Hasonlóan cinikus intézkedés volt, amikor Berlusconi, pár hónappal a választások előtt, keresztülnyomta a képviselőházon a választójogi törvény módosítását: az egyszerű többség gyakorlata helyett arányos választást vezettek be. A Cavaliere abban reménykedett ugyanis, hogy a számos kisebb-nagyobb pártból álló baloldali szövetségben így jobban eloszlanak a szavazatok, és az ő Casa delle Libertája könnyebben nyer. A módosítással egy 1993-as népszavazás eredményét semmisítette meg, amelynek mellesleg egy évvel későbbi választási győzelmét köszönhette. Sikerült azt az újítást is keresztülvinni, hogy bizonyos külföldi országokban is létesüljenek választókerületek. Mindez azonban nem vezetett eredményre, a Prodi vezette Unione hajszállal ugyan, de így is nyert.

Berlusconi nemegyszer okozott diplomáciai feszültséget fésületlen kijelentéseivel. Emlékezetesek a Tarja Halonen finn köztársasági elnökkel szembeni beszólásai: amikor tavaly nyárra sikerült kiharcolnia, hogy az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság székhelye ne Finnországban, hanem Parmában legyen ("A füstölt rénszarvashúst össze sem lehet hasonlítani a parmai sonkával"), megjegyezte, hogy "minden playboy-tudományát be kellett vetnie" a siker érdekében. Magyarázkodhatott utána a helsinki olasz nagykövet a finn külügyminisztériumban. Hasonlóan kényelmetlen helyzetet idéztek elő az iszlám világgal szembeni felsőbbrendűséget sugalló megnyilvánulásai, közvetlenül a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után. Nagy port kavart az is, amikor lenácizta Martin Schulz német európai parlamenti képviselőt, de elő-fordulnak a bushizmusokhoz hasonlatos aranyköpések is, például hogy Rómát Romulus és Remulus alapította.

Ám ne higgyük, hogy Berlusconi az önkényes törvénymódosítások, a gazdasági visszaélések vagy a nemzetközi szalonképtelensége miatt veszítette el a 2006-os választásokat. Az elemzések szerint a polgároknak idén már jobban feküdt Prodi semmit- mint a Forza Italia nagyotmondása. Prodi programja nem tartalmaz igazán figyelemfelkeltő elemeket. Kilépni a háborúból, liberalizálni a bevándorláspolitikát, visszamódosítani a választási törvényt, növelni az esélyegyenlőséget. Semmi meglepő, és azt is "mission impossible"-nek titulálja a külföldi sajtó ilyen minimális többség mellett. A belföldi és nemzetközi média azonban egyelőre mégiscsak ünnepel. "Berlusconi vesztett ugyan, de nem semmisült meg - írja a La Repubblica. - Feltett szándéka volt, hogy ezt a választást is a személyéről szóló referendummá alakítsa. Még egyszer be akarta bizonyítani, hogy életpályája az egész nemzeti sors tükörképe. Végül mégsem részesítette a nép ilyen magas elismerésben. De nem is ítélte el." A baloldali értelmiség üdvözli a demokrácia visszatérését, és Umberto Ecónak sem kell külföldre költöznie. A The Economist nevű brit hetilap, amely már évek óta szolgáltatja a bizonyítékokat arra, hogy Berlusconi "nem való miniszterelnöknek", hangos hurrát kiáltott az unió győzelmére, de a legtöbb külföldi orgánum, mint például a The Guardian vagy a The New York Times arra figyelmeztet, hogy az ország kettészakadt, és nem jósol hosszú életet az új kormánynak. A Cavaliere története még nem ért véget. Jobb, ha fél szemünket rajta tartjuk.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."