"Nem az lenne a normális, ha rendes bíróság mondaná ki, hogy ki bűnös és ki ártatlan?" - vágott vissza Shafiq Rasul a Narancs ama kérdésére, hogy miért nem tágít attól, hogy Guantánamón valamennyi fogva tartott ártatlan. A paradox helyzet miatt viszont normális bíróság már soha, egyetlen guantánamói foglyot sem ítélhet el.
A mozikban a napokban mutatták be a Guantánamo című dramatizált dokumentumfilmet, ami négy, pakisztáni származású brit fiatalember megrázó, igaz története alapján készült. Az egyikük esküvőjére Pakisztánba látogató, a helyi és az aktuális világpolitikai viszonyokat illetően ugyancsak tájékozatlan fiúk 2001 szeptemberében Karacsiból kalandvágyból ruccantak át Afganisztánba. Ott viszont a szeptember 11-i terrorcselekményeket követő, a tálib rezsim elleni amerikai megtorlás kellős közepén találták magukat. Menekülés közben egyikük örökre eltűnt, a többiek pedig Kunduznál a tálibellenes Északi Szövetség fogságába estek. Később Sebergánban átadták őket az amerikaiaknak, akik előbb Kandahárba, majd 2002. január közepén a kubai katonai támaszpontra, Guantánamóra szállították őket.
"Amikor Sebergánban kiderült, hogy az amerikaiak vesznek át, azt hittük, végre vége az egész rémálomnak. Nem sejtettük, hogy az igazi gyötrelem csak akkor kezdődik"- mesélte egyikük, Asif Iqbal lapunknak az afganisztáni megpróbáltatásokat követő amerikai fogság kezdeteiről. Asif, Shafiq és harmadik társuk, Ruhel Ahmed fejére zsákot húztak, kezüket a bokájuk mellett a földhöz bilincselték, és tíz órán át így tartották őket. Tilos volt megszólalniuk, felállni nem tudtak, enni, inni hosszú ideig nem kaptak, miközben ütötték-verték, rugdosták és gyalázták őket. Két hét után fejükön zsákkal, fülvédővel és fekete, átláthatatlan szemüvegben szállították át őket Guantánamóra, így aztán nem csoda, hogy csak hetekkel később, a Vöröskereszt odalátogató munkatársaitól értesültek arról, hogy hová is kerültek.
Guantánamón ismét a földön lévő vasgyűrűkhöz bilincselték őket, egész nap ülniük kellett, és éjjel is bilincsben, ülve alhattak csak az egyszemélyes drótketrecekben. Tilos volt az őrökre nézniük, egymással beszélniük, és hetente öt perc sétát engedélyeztek számukra. "Az őrkutyákat tőlünk nem messze, a miénkhez hasonló kennelekben tartották, de legalább nem voltak leláncolva, és rendesen kaptak enni és inni - mesél Ruhel a Narancsnak a fogságuk körülményeiről. - Kaptunk egy vizesvödröt, és egy másikat a szükségeink elvégzésére, de abba büntetésként néha beledobták a Koránjainkat. A kihallgatásokon pszichésen zaklattak, vertek és megaláztak: volt, hogy addig tartottak a földhöz bilincselve, amíg magam alá nem csináltam, akkor meg kigúnyoltak érte, máskor meg elviselhetetlenül hangos zenével és stroboszkóppal kínoztak."
Michael Winterbottom és Matt Whitecross sokkoló és megdöbbentő, a Michael Moore-féle propagandisztikus ferdítéseket ugyanakkor biztos ízléssel kerülő filmjéből két fontos dolog hiányzik. Egyrészt adós marad az előzmények (az Amerika-ellenes terrortámadások és az azokért felelős Uszáma bin Ládint, illetve az al-Káidát intézményesen segítő tálib rezsim felelőssége irányába mutató szálak) említésével. Ez azonban mégsem igazán róható fel hibájául, hiszen a Guantánamo elsősorban arról szól, hogy (történetesen ártatlan) emberek tökéletesen jogfosztottá válhatnak a világ egyik legrégibb és legerősebb demokratikus hagyományú jogállamának fogságában, hogy brutális, embertelen módon kínozhatók és terrorizálhatók - jogi garanciák és persze anélkül, hogy bármiféle érdemi bizonyíték vagy vád szólna ellenük. A film másik nagy, de a dokudráma műfaji jellegéből fakadóan szintén elfogadható adóssága, hogy nem ismerteti a guantánamói rabok fogva tartásának jogi hátterét.
Cuba libre
A "legrosszabbak közt is a legrosszabbak" (the worst of the worst) azok a terroristák, akiket Guantánamóra szállítunk - indokolta 2002-ben Donald Rumsfeld védelmi miniszter a közvélemény számára a támaszpont "különleges" biztonsági rendszabályait, a kritikákat pedig azzal tromfolta le, hogy azok a "túllihegés elszigetelt, nemzetközi bugyrai" (isolated pockets of international hyperventilation). Mindez a mérhetetlen cinizmus mellett már csak azért is felháborító, mert a filmből is egyértelműen kiderül, hogy miközben a foglyokkal válogatott eszközökkel kegyetlenkedtek, az amerikai katonák hosszú ideig a legcsekélyebb erőfeszítést sem tették, hogy utánanézzenek, valójában kiket is tartanak fogva.
"Először le volt takarva a dátum a homályos videofilmen, amire mutogattak a kihallgatáson, hogy tessék, ott vagy Uszáma mellett, és ismerd már be végre, hogy az al-Káida tagjai vagytok. Aztán amikor őt vallatták, Shafiq meglátta a dátumot, és utána átkiabálta nekem. Én meg örültem, mert az egy dolog, hogy korábban sosem jártunk Afganisztánban, de az adott dátumra még emlékeztem is, mert pont akkor idéztek be otthon, Tiptonban a rendőrségre garázdaság miatt, és ennek ott kellett hogy maradjon nyoma. Alig vártam, hogy megint kihallgassanak, aztán amikor végre bevittek, nem hitték egy szavamat sem. Egyetlen telefonhívásukba került volna, de nem ért meg nekik annyit" - mesélt Asif a Narancsnak a másfél (!) évvel az őrizetbe vételük után felmerült gyanú bizonyítékainak kivizsgálásáról.
Az Egyesült Államok több mint száz éve bérli Kubától, de börtönként Guantánamót csak 2002 óta, a terrorizmussal gyanúsítottak fogva tartására használják. A terület státusának hivatalos megítélését jól jellemzi az a képmutató kettősség, amire Anthony Lewis mutatott rá először a New York Review of Booksban (Making Torture Legal?, 2004. július 15.). A kínzás tilalmáról szóló szövetségi törvény csak az USA-n kívül elkövetett cselekményekre vonatkozik, és mivel Guantánamo amerikai katonai joghatóság alá tartozik, a védelmi minisztérium jegyzéke szerint az ottani kínvallatás nem ütközik ebbe a jogszabályba. Ugyanakkor a washingtoni legfelsőbb bíróság elé kerülő ügyek esetében a Bush-kormány egészen a közelmúltig ennek pont az ellenkezőjével érvelt: mivel Guantánamo kubai felségterület, az ott történtek tekintetében az amerikai bíróságoknak nincs illetékességeÉ
Nem jobb a helyzet a védelmi minisztériumnak magával a kínzással foglalkozó állásfoglalásaival sem, amelyek több helyütt is konkrétan ahhoz adnak támpontot, hogy a közreműködők miként kerülhetik el a felelősségre vonást. Mindennek az elméleti alapját az a jogi okfejtés képezi, amit nem sokkal a szeptemberi terrortámadások után dolgoztak ki a Bush-kormány jogászai. E szerint alkotmányos szempontból aggályos, ha az elnököt nemzetközi egyezmények (pl. az USA által is aláírt kínzás elleni konvenció) vagy más jogszabályok kötik a hadsereggel kapcsolatos döntéseiben. Mivel a vallatások során szerzett információk további terrorcselekményeket segíthetnek megelőzni, az elnök ez irányú döntéseinek a kínzás tilalmára hivatkozó akadályozása is alkotmányellenes.
Ennek megfelelően a vallatók akkor járnak el helyesen, ha feladatukat az elnök e jogkörének gyakorlásából vezetik le, és azt a Bush-adminisztrációtól eredő írásos utasítással is képesek alátámasztani. Ha pedig esetleg utóbb mégis vádat emelnek ellenük, amiért a vallatás során bántottak egy "ellenséges harcost", arra kell hivatkozniuk, hogy csak az al-Káidát akarták megakadályozni a további támadásokban, a nemzet védelmének alkotmányos kötelezettsége pedig igazolja az eljárásukat - áll a védelmi és az igazságügyi minisztérium hivatalos emlékeztetőiben. A Guantánamóban az látható, hogy a jogilag ezek szerint kellően körülbástyázott támaszponton a terrortámadások elkerülésére vonat-kozó hírszerzés a gyakorlatban kimerült a pofonokkal kevert "You're al Qaida!?!" (Al-Káidás vagy?!) típusú kérdezősködésben.
Már bocsánat
A guantánamói börtönélet talán legelképesztőbb és legbizarrabb momentuma tavaly vált ismertté. Korábbi kihallgatók arról számoltak be, hogy a hadsereg orvosai, pszichológusai is segítették őket a foglyok stressz-szintjének növelésével és a félelmeik könnyebb előhívásával vagy a megfigyelt alvási ciklusaikat szándékosan megszakító vallatásokkal kapcsolatos tanácsokkal. A kilátástalan, eljárás nélküli fogva tartás ellen egyre gyakrabban éhségsztrájkkal küzdő rabokat pedig újabban orvosi segítséggel kényszertáplálják. Egy nemrég publikált Pentagon-jelentés értelmében mindeközben a Guantánamón jelenleg fogva tartott mintegy ötezer rabnak csak a 45 százalékáról vélelmezhető, hogy részt vett Amerika-ellenes tevékenységben, és alig nyolc százalékuk volt az al-Káida tagjaÉ Igazságos eljárásban és ítéletben azonban egyikük sem reménykedhet: az őrizetbe vétellel és a vallomások kicsikarásával kapcsolatos eljárási "hibák" miatt egyetlen jogállam bírósága sem ítélne ellenük, és ezt a fogvatartóik is pontosan tudják.
Guantánamo 2002 óta a politikai vita mellett komoly nemzetközi jogi és politikafilozófiai diskurzust generált. A mérvadó vélemények eredője szerint tarthatatlanok Washington képmutató és önellentmondásokkal teli érvei, és a jelenlegi ex-lex állapotot az USA jogrendszere előbb-utóbb annullálni fogja. Abban is egyetértés mutatkozik azonban, hogy a jogbiztonságban és a jogállami normákkal kapcsolatos szemléletben esett iszonyú kárt nagyon nehéz lesz helyrehozni. Mindezt jól mutatja Shafiq, Asif és Ruhel példája, akik végül két év guantánamói raboskodás után mehettek haza. A film záró képsorain látható, hogy Asif esküvőjére (pár év késéssel) végül mégis sor került. A korábban csak ímmel-ámmal gyakorolt muzulmán hitükben a fogva tartás ideje alatt mindhárman megerősödtek. A kártérítési perüket a kiszemelt amerikai bíróság nem fogadta be, a vallásuk szabad gyakorlásában való akadályozásuk miatt indított perük viszont folyamatban van. Hazájuknak továbbra is Nagy-Britanniát tekintik, de az amerikai és a brit kormányt szívük mélyéből gyűlölik. Amiben azért az is némi szerepet játszhat, hogy e kormányok nevében soha senki nem kért tőlük bocsánatot.
A Guantánamo című filmet a Budapest Film forgalmazza
