Bíróság elé állítják a brazil államfőt

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 10.

Külpol

Brazíliában ez is megtörténhet.
Megszavazták

Megszavazták

Fotó: MTI/EPA

Nagy többséggel megszavazta helyi idő szerint kedd este a Dilma Rousseff felfüggesztett brazil államfő elleni eljárás folytatását a szenátus. Ezzel bírósági szakaszba lépett a hónapok óta tartó jogi folyamat.

A szenátus az elnök alkotmányos lemondatása ügyében illetékes bizottság múlt heti jelentését hagyta jóvá, amelyben Rousseff bíróság elé állítására tettek javaslatot a költségvetési törvény megsértésének vádjával. A 81 tagú felsőházban 59-en szavaztak igennel 21 ellenében.

Rousseff ellen azzal a gyanúval indult parlamenti vizsgálat, hogy a 2014. évi választáson történő újbóli megválasztása érdekében kozmetikázta a költségvetési adatokat. Amennyiben igaz a vád, a politikust végérvényesen elmozdíthatják hivatalából, erről a szenátus kétharmados többséggel dönthet.

Rousseffet még ebben a hónapban bíróság elé állítják, és várhatóan augusztus végéig ítélet születik ügyében.

Megfigyelők szerint az államfőnek kevés esélye van mandátuma megőrzésére.

false

 

Fotó: MTI/EPA

A szenátus május 12-én - legfeljebb 180 napra - felfüggesztette az országot 2011 óta irányító baloldali munkáspárti elnököt. A tisztséget riválisa, Michel Temer alelnök vette át, aki azóta ideiglenes államfő. A felfüggesztett elnök Temer és a konzervatív képviselők államcsínyeként értékelte az ellene indult eljárást.

A nagyon kusza, de nagyon izgalmas brazil belpolitikai viharokról itt írtunk részletesen.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.