Magyar Narancs: Az elmúlt két hétben 15 ember vesztette életét terrorgyanús támadásokban. Megváltozott-e valami ennek hatására a német közhangulatban?
Ulrich Wagner: A sajtó szerint sokan félnek. Ez valószínűleg igaz is, de olyan közvélemény-kutatások még nem születtek, amelyek ezt objektíven alátámasztanák. A német társadalomban heves vita zajlik arról, hogy van-e terrorveszély, illetve az ámokfutók milyen veszélyt jelentenek a lakosságra. Pszichológusként úgy gondolom, hogy a jelenlegi diskurzus sokkal súlyosabbnak láttatja a helyzetet, mint amilyen az valójában. A támadások és az áldozatok száma is alacsony – a közlekedési balesetek áldozatainak száma jóval meghaladja a terrorcselekmények áldozatainak számát. Az igazán érdekes az, hogy rövid időn belül négy terrorgyanús eset történt egymástól függetlenül. Azért nem nevezném ezeket feltétlenül terrorcselekményeknek, mert legtöbbjükben az elkövetők nagy valószínűség szerint ámokfutók voltak – még ha volt is olyan köztük, aki az Iszlám Állam ideológiájára hivatkozott. Ez nem feltétlenül váratlan, hiszen voltak példák, legutóbb Nizzában, amelyeken lehetett látni, hogy halomra lehet gyilkolni embereket anélkül is, hogy az ember egy nagyobb fegyverarzenállal rendelkezne. Reutlingenben (ahol egy szíriai menekült gyilkolt meg egy állapotos lengyel nőt – a szerk.) és Würzburgban (itt egy afgán menekült sebesített meg többeket egy vonaton – a szerk.) házi szerszámokkal, baltával és késsel támadtak. Ez azt is jelentheti, hogy egymást utánozzák.
MN: A reutlingeni támadó késsel ölte meg egy munkatársnőjét – ez inkább tűnik egy nézeteltérés erőszakos rendezésének, mint terrorcselekménynek.
| ||
UW: Reutlingenről én is óvatosabban fogalmaznék, hiszen könnyen lehet, hogy egy kapcsolati vagy párkapcsolati vita fajult el. De nem nagyon tennék különbséget az ismerősök és az ismeretlenek meggyilkolását célzó cselekedetek között. Pszichológiai szempontból ez tulajdonképpen mindegy is, mint ahogy az is, hogy az iszlamizmus, az erőszakos filmek vagy a videójátékok vezettek ide – a folyamat, ami a gyilkosokban lejátszódik, nagyon hasonló.
MN: Egyes iszlám országokban hagyománya van a vérbosszúnak, ez nem lehetett motiváló?
UW: Nem ismerem behatóbban ezeket a kultúrákat, de azt látom, hogy a fizikai erőszak mindenhol alapvetően a férfiakra jellemző. A rendőrségi statisztikák is azt mutatják, hogy a fiatal férfiak hajlamosak a konfliktusaikat erőszakosan kezelni. A nőknél ez kevéssé jellemző.
MN: A németek mindennapi viselkedésén lehet érezni, hogy kevéssé bíznának a muszlimokban?
UW: Még nem látom, hogy nagyon elutasítanák azokat az embereket, akik bevándorlónak tűnnek. A rasszista indíttatású bűncselekmények száma sem nőtt, de lehet, hogy csak nem látjuk még. A jobboldali populista Alternatíva Németországért (AfD) erős bevándorlóellenes propagandát folytat, a Pegida mozgalom is aktív. Nem kizárt, hogy mindketten erősödni fognak.
MN: Münchenben egy iráni származású fiatal az iszlámellenes német szélsőjobb ideológiáját tette magáévá, és arra hivatkozva gyilkolt meg kilenc embert – hogyan lehetséges ez?
UW: Én sem értem, miért vallják a kisebbségek tagjai alkalmanként magukénak azon szervezetek ideológiáját, amelyek pedig őket magukat is elítélik. Az AfD-nek is van Kielben egy afrikai jelöltje. Talán arról van szó, hogy az AfD-hez hasonló pártok a kisebbségek képviselőinek különleges ajánlatokat tesznek azért, hogy csatlakozzanak, és ezek a pártok rájuk hivatkozva tudják hárítani a rasszizmus vádját.
MN: Az elmúlt években több erőszakos támadás érte Németországban a menekültek használta létesítményeket. Ez hozzájárulhat a radikalizációjukhoz?
UW: Az elutasítottság és a kirekesztettség könnyen társul olyan ideológiával, ami a másképpen gondolkodók és a más csoportokhoz tartozók meggyilkolását szorgalmazza. Ha valaki Németországban úgy érzi, hogy a többségi társadalom elutasítja – vagy csak valami miatt nehezen boldogul –, akkor ezek az érzések erősödnek, és táptalajt adnak az iszlamista propagandának. Ez öngerjesztő folyamat: az erősödő szélsőjobb és az erősödő iszlamizmus kéz a kézben járnak. Éppen ezért azt mondom, hogy az elsődleges megelőzés lenne a cél: javítani kell az integrációs és a részvételi lehetőségeken. Ez nemcsak emberiességi, morális kérdés, hanem biztonságpolitikai is.
MN: A németországi támadók között volt olyan, aki sikeresen elhelyezkedett, munkája is lett volna, mégis gyilkolt. Nála biztos nem a hiányzó integráció volt az ok.
UW: Az emberek bizonyos szintig kiszámíthatatlanok. Még a pszichológusok se tudják tökéletesen belőni, hogy ki mire hajlamos. Ha az integrációs lehetőségeket könnyebben, átláthatóbban és gyorsabban lehetne igénybe venni, akkor is meglenne az iszlamista terror esélye, de legalább csökkenne azoknak a száma, akik hajlamosak ennek az ideológiának bedőlni. Százszázalékos biztonság soha nincs.
MN: Van különbség a magányos támadók és a terroristacsoportok tagjai között?
UW: Pszichológiailag alig. A kiindulópont általában a vélt vagy valós sérelem, amelynek következtében valaki iszlamista vagy szélsőjobboldali csoportban köt ki – de ugyanezek a sérelmek megfigyelhetők a magányos elkövetőknél is. Az sem bizonyított, hogy minden terrorista feltétlenül másokkal együtt cselekszik, vagy akár ismer más terroristákat. Elég, ha az ideológiát magáévá teszi. Számos támadásról még mindig nem tudjuk, hogy valóban az Iszlám Állam (ISIS) műve volt-e – az ISIS ugyan minden alkalommal azt állítja, hogy az ő katonái gyilkoltak, de erre nehéz bizonyítékot találni.
MN: A magányos elkövetők között több a pszichés problémával küzdő, mint a terrorszervezetekhez csatlakozók között?
UW: Erre nem tudom a választ. Az utóbbiak közül többről is azt állították, hogy depressziós volt. Ami nem csoda, hiszen a menekültek traumatikus élményeken mentek keresztül otthon és menekülés közben is. Csakhogy a depresszió nem növeli, hanem csökkenti a hajlandóságot az erőszakra. Nem erőltetném ezt a kapcsolatot az erőszak és a pszichés problémák között.
MN: De a pszichés problémák megjelentek Andreas Lubitznál, az Alpokban lezuhant German Wings repülő másodpilótájánál is.
UW: Nála igen, és nála számított is ez a mozzanat. Csakhogy az más típusú erőszak volt: Lubitz a saját öngyilkosságának járulékos veszteségeként könyvelte el a többi áldozatot. Eredeti célja nem az volt, hogy a lehető legtöbb embert megölje. A vonaton baltával támadó férfi viszont először másokkal akart végezni, és csak utána magával.
MN: A mostani elkövetők közül azok, akik nem Németországban születtek, legalább egy-két éve az országban vannak. Lehet-e tudni, hogy radikálisokként érkeztek-e vagy itt helyben radikalizálódtak?
UW: Még nem. Lehetséges, hogy az ISIS tudatosan, harcosként csempészte be őket az országba. Az is lehet, hogy az ISIS azokat a labilis személyeket próbálja megnyerni, akik elégedetlenek a befogadó országbeli körülményeikkel. Az ansbachi merénylő, aki feltehetőleg menekülés közben, egy koncert bejárata előtt robbantotta fel magát, a körülmények hatására radikalizálódott. Az ilyen emberek esetében kell keményen dolgoznunk a megelőzésen.
MN: A szilveszteri szexuális zaklatások precedens nélküli esetek voltak, vagy az új körülmények hatására érzékenyebben reagálunk?
UW: A nagyobb tömegrendezvényeken, karneválokon eddig is voltak ilyen esetek, és az is vitathatatlan, hogy az elkövetők túlnyomórészt bevándorlók vagy külföldi származásúak voltak. De a januári elkövetők többsége olyan volt, aki nem kapott menekültstátuszt, de kiutasítani se tudták még őket. Nekik semmi vesztenivalójuk nem volt. A rendőrség bűnügyi statisztikái szerint a menekültek ritkán követnek el szexuális bűncselekményt, inkább a tartózkodási jog megsértése a jellemző rájuk, meg a kisebb bolti lopások. Gyakori a bliccelés is.
| ||
MN: A befogadó ország lakosságának nem jelent csalódást, hogy a menekültek nem feltétlenül úgy viselkednek, ahogy azt elképzelték volna, és nem mindig mutatják a jelét a hálának, amit esetleg a befogadásuk mellett kardoskodók elvárnának?
UW: A menekültekkel dolgozó szakemberektől ilyesmit nem hallottam még, náluk inkább az a probléma, hogy túlságosan is sokat foglalkoznak a rájuk bízott menekültekkel, nem engedik el őket, így elveszik tőlük annak a lehetőségét, hogy a saját lábukra álljanak. Ilyenkor gyakori a csalódás, hiszen hiába törődnek velük, nem kapják meg a kellő hálát. A würzburgi vonatos támadó befogadó családját a médiabeszámolók szerint teljesen sokkolta, hogy az egykor náluk lakó fiatal mások életére tör. De nem gyakori, hogy valaki törődik egy másik emberrel, és ezt a magatartást kapja cserébe. Persze, vannak nehézségek, vannak kulturális súrlódások: a nyelvórákon például sokaknak nehezére esik elfogadni, hogy egy nő tanítja őket.
MN: Egy kormány mit tehet a kedélyek csillapításáért?
UW: Mindenki őrizze meg a nyugalmát. A politikában ilyenkor sok felesleges, értelmetlen javaslat kerül elő, ami csak fokozza a pánikot. Felmerült például, hogy a hadsereget bevessék az országon belül – csakhogy a katonákat nem rendőri feladatokra képezték ki. Nem szabad represszív lépésekre korlátozni a válaszokat – nem lehet mindent ellenőrizni, nem tudunk minden vonatszerelvényre rendőrjárőrt ültetni. Mindenekelőtt hosszú távú lehetőségekben kell gondolkodni, és még fontosabb feladattá kell tenni az integrációt, mert a jövőbeli terrortámadások esélyét ez csökkentheti.
| Névjegy Ulrich Wagner a Marburgi Egyetem szociálpszichológia-professzora és az egyetem konfliktuskutató programjának munkatársa. Munkájában behatóan foglalkozik az előítéletek, a félelem és az agresszió kérdéseivel. Számos alkalommal nyilatkozott a német sajtónak, miután Marburgban közvetlenül figyelhette meg, hogyan tud a helyi lakosság együtt élni a menekültekkel. |
| Egy másik vélemény Másképp értelmezi a történteket a Stanford Universityn és az Osnabrücki Egyetemen aktív Günter Bierbrauer szociálpszichológus. Ő már a 2001-es New York-i terrortámadás óta arról beszél, hogy Németországnak szembe kell néznie az iszlám terrorizmussal, vagyis az erőszak egy olyan fajtájával, amely a világnézetből nyeri legitimációját. Az öngyilkos merényleteknek szerinte paradox módon a halálfélelem a forrása. „Minden ember felteszi magának a kérdést, hogyan lehet értelmes az életem, és mit jelent a halálom. A saját halandóságunk egzisztenciális félelmet okoz, de a mindennapokban ezt kizárjuk, és csak akkor jön újra elő, ha emlékeztetnek rá. Általában a kultúra véd meg minket attól, hogy nap mint nap ezzel foglalkozzunk, és ehhez a kultúrához hozzá tartozik a vallás is” – mondta Bierbrauer a Narancsnak. Szerinte a halálfélelem akkor erősödik fel igazán, amikor valaki azt gondolja, veszélyben van a kultúrája. A saját kultúra elvesztésétől való félelmet pedig akkor érzik át igazán, amikor más kultúrák képviselőivel találkoznak. Ráadásul, ha az adott kultúrában az öngyilkosság a halhatatlanság ígéretével jár, akkor a saját halál végső soron nem tűnik ijesztőnek – főleg, ha ez azzal az érzettel párosul, hogy egyúttal valami nagy dolgot vittek végbe. „Azok az emberek vannak a leginkább kitéve ennek a gondolkodásnak, akiknek gyenge az önbecsülésük. Részben ez magyarázza, hogy miért vannak pszichésen zavart emberek a terrorcselekményeket elkövetők között” – mondja. A videójátékoknak is nagy hatásuk van erre a viselkedésre, akárcsak az erőszakos filmeknek, hiszen az agresszióra hajlamos, bizonytalan emberek szívesen menekülnek az ilyesfajta agresszív, párhuzamos világokba. „Ezeket nyilvánvalóan be is kellene tiltani” – jelentette ki lapunknak Bierbrauer. Úgy látja, korábban az volt a szokás Németországban, hogy az iszlamista veszélyről beszélőket jobboldalinak, szélsőjobboldalinak bélyegezték, de amióta „Magyarországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan” az emberekben tudatosulni kezd a terrorveszély, változóban a helyzet. Persze, egymillió migráns szerinte még nem lenne probléma Németországnak, annyit simán be tud fogadni – ám úgy véli, éveken belül elindulhat egy jóval nagyobb bevándorlási hullám, és azzal „már nem lehet megküzdeni”. |
