Blinken szerint Kína beszélhette le Putyint az atomfegyverek bevetéséről

  • narancs.hu
  • 2025. január 4.

Külpol

Ez volt a kevés dolog egyike, amiben Kína segíthetett az Egyesült Államoknak – fogalmazott a távozó amerikai külügyminiszter.

A nukleáris fegyverek kezelésének kérdése azon kevés dolog egyike volt, amiben Kína segíthetett az USA-nak – mondta Antony Blinken, távozó amerikai külügyminiszter egy Financial Timesnak adott interjúban, amit a Telex szemlézett.

Blinken az interjúban arról beszélt, hogy nagyon feszült volt a kapcsolatuk a legközelebbi szövetségeseikkel és partnereikkel is, az USA több külpolitikai válsággal küzd világszerte, Ukrajnától Gázán át egészen Szíriáig. Szerinte viszont megmutatták a világnak, hogy az USA nem hanyatlik, most már erős pozícióban vannak.

Az ukrajnai háborúra is kitértek, illetve arra, hogy az Egyesült Államok mennyire tart az oroszok nukleáris fenyegetéseitől. Blinken szerint az USA nagyon aggódott, mert úgy tűnt, hogy Putyin fontolóra vette a nukleáris fegyverek használatát. „Még ha a valószínűség csak 5 százalékról 15 százalékra is emelkedett, az is súlyos” – mondta. A nukleáris fegyverek kérdése azon kevés dolog egyike volt, amiben Kína segíthetett az USA-nak.

„Okunk van azt hinni, hogy Kína lebeszélte Oroszországot, és azt mondta: Odáig ne menjetek el”

– mondta Blinken. Hozzátette, hasonló dinamika játszódhatott le akkor is, amikor az USA közölte Kínával, hogy Putyin atomfegyvert tervez elhelyezni az űrben.

Az interjúban arról is beszélt, hogy külügyminiszterként a legrosszabb pillanatnak azt élte meg, mikor az amerikai hadsereg 13 embere is meghalt Kabulban a 2021-es afganisztáni kivonulás alatt. Ennek hibás kezelését Biden nagy kudarcának tekinti. Másik „fájdalmas pillanatnak” a Hamász 2023. október 7-i támadását nevezte.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.