CIA: A Covid-19 vírus laborszökevény volt

  • narancs.hu
  • 2025. január 26.

Külpol

A hírszerző ügynökségnek új vezetője van, és régi–új álláspontja a világjárványról.

„Az a legvalószínűbb” – fogalmaz új közleményében az Amerikai Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) –, hogy a Covid-19 vírus egy kínai laboratóriumból jutott ki, azaz „laborszökevény”.

Ez azért fordulat, mert a CIA korábban, pontosabban Trump előző elnöksége után azon az állásponton volt, nem lehet egyértelműen megállapítani a járvány eredetét.

Az erről szóló jelentés nem véletlenül jelent meg most. A hvg.hu emlékeztet, hogy két nappal ezelőtt iktatták be hivatalába az ügynökség új vezetőjét, aki John Ratcliffe korábbi republikánus törvényhozó. A koronavírus-járvány ügyében készült jelentés már készen volt korábban is, de közzétételére az új igazgató adott engedélyt.

Ratcliffe Trump elnök régi munkatársa, az első ciklusa idején is hírszerzési igazgató volt. Tavaly nyáron a Heritage Foundation rendezvényén beszélve feltételezte, a CIA politikai és pénzügyi megfontolások miatt nem vont le végleges következtetést a világjárvány eredetével kapcsolatban.

Az a mostani állásfoglalásból hiányzik, milyen új információ késztette a hírszerző ügynökséget arra, hogy változtasson az eddigi megközelítésén.

 Ezt a mostani közlést sem kell száz százaléknak venni. „Nem vagyunk meggyőződve az értékelés pontosságáról, ezért továbbra is megvizsgálunk minden olyan új hírszerzési jelentést vagy nyílt forrásból származó információt, amely megváltoztathatja ezt az álláspontot” – írta a CIA egy újságíró kérdésére válaszolva.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

47 hektár „le nem nyúlt” Balaton-part a tét

  • narancs.hu

Ekkora „szabad préda” már nincs több a tó körül, ennek vagyunk mi az útjában – mondja interjúnkban Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület elnöke. A Club Aliga NER-es beruházójával szemben álló civil szervezet elnöke azt ígéri, a végsőkig harcolni fognak a település mindenki számára használható Balaton-partjáért.