Cseh tévékavar: Nincs képük hozzá

publikálva
2001/2. (01. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

és ily módon korrekt tájékoztatással tudna most olvasóinknak szolgálni a cseh szerkesztők politikai elfogultságairól és szakmai hozzáértéséről. Erre pedig még akkor is szükség lenne az események elfogulatlan bemutatásához, ha az új tévéelnök, Jirí Hodác személye

és ily módon korrekt tájékoztatással tudna most olvasóinknak szolgálni a cseh szerkesztők politikai elfogultságairól és szakmai hozzáértéséről. Erre pedig még akkor is szükség lenne az események elfogulatlan bemutatásához, ha az új tévéelnök, Jirí Hodác személye és kinevezésének körülményei első blikkre egyértelműen azt sugallják: Csehországban a média, illetve a köztévé politikai vegzálása pontosan úgy és azért zajlik, ahogy és amiért tájhazánkban, az Észak-Balkánon is szokott, szok és szokni fog.Pedig Jirí Hodác az itt, Kőbányán rendelkezésünkre álló életrajzi adatok szerint nem az a kifejezett médiahóhér-típus, vagy legalábbis nem az volt egészen tavaly december 20-áig. A Károly egyetem média szakának elvégzése után, 1980-ban pattant meg Csehszlovákiából (ellenfelei szeretik is felhánytorgatni, hogy nem cseh állampolgár), majd tizenegy éven át a BBC cseh rádióadásának szerkesztőjeként dolgozott. Tavaly tavasszal egyszer már kinevezték hírigazgatónak: ő ekkor lendületes rendrakásba fogott, amit - mondja legalábbis ő és hívei - a rossz, elfogult tájékoztatás és az újságírók trehánysága indokolt volna. A hírszerkesztőség tagjai azonban ezt nem így látták: a rossz nyelvek szerint politikai kapcsolataikat is felhasználva, augusztusra elérték azt, hogy Hodác önként távozott állásából. Szegény Hodác persze nem az első tévés vezető, akit kiszekíroztak az újságírók és/vagy a politikusok. Máig emlékezetes az éppenséggel szociáldemokrata szimpátiákkal megvádolt hírigazgató, Iván Kytka menekülése a cseh tévéből 1998-ban, majd a kettővel és eggyel ezelőtti tévéelnök, Jan Puchalsky és Dusán Chmelícek távozása: Puchalsky azért mondott le, mert megunta, hogy állandóan csöng a telefonja, és a vonal végén mindig

kamerát követelő

politikusok habzanak,

Chmelíceket pedig decemberben a tulajdonosi jogokat gyakorló tévétanács (magyar hangja: a tévékuratórium elnöksége) vágta ki, lényegében indoklás nélkül.

Azt hinni persze, hogy Hodáccsal a politikai elfogulatlanság és a szakmai makulátlanság költözött volna be a cseh tévé falai közé, naivitás lenne. A tapasztalt médiamunkás ugyanis lemondása után épp Václav Klaus pártjánál, a Polgári Demokrata Pártnál (ODS) pályázott - sikertelenül - szóvivői állásra, miként az általa most hírigazgatónak kinevezett Jana Bobosíková is bízvást nevezhető a Klaus-istálló favoritjának (ő a pártelnöki website-ot álmodta például bitbe, de gazdasági tanácsokat is adogatott Václavnak egy ideig). Hodác megválasztásának körülményei ugyancsak kevés kételyt hagynak afelől, hogy személye politikai alku, és nem szakmai döntés eredménye. A tévétanács - melyben a kormányzó szociáldemokraták (CSSD) négy, az ellenzéki ODS három, az ellenzéki középjobb négypárti szövetség pedig két taggal képviselteti magát, a magyar médiatörvényben foglaltakhoz szerfölött hasonló elvek szerint - az elnököt 33 jelentkező közül néhány órás mérlegelés után választotta ki, kinevezését épp karácsony előttre időzítve: nyilván azért, hogy a balhénak elejét vegyék.

Ez, mondhatjuk, nagyon nem jött be. Lett helyette szerkesztőségfoglalás, két híradó, monoszkóp, a tévé budiját életük árán is őrző gorillák, megdicsőült sajtómunkások és rettentő kavar.

Václav vs. Václav

Hogy Hodác kinevezése tökéletesen törvényes volt, azt talán a konfliktus egyetlen szereplője sem vitatja: miként azt sem, hogy a tét nem pusztán, sőt talán nem is elsősorban a közszolgálati televízió szabadsága vagy az állami pénzből működtetett tájékoztatás elfogulatlansága. Inkább előrehozott (a csehek ebben erősek) választási kampányról beszélhetünk, melybe mindenki igyekszik beleártani magát, s mely történet jóval kevésbé romantikus, mint amilyennek a bársonyos forradalmat idéző Vencel téri tömegtüntetéseket ábrázoló tudósításokból tűnik.

Csehországot 1998 nyara óta - Tüzép-Európában (Parti Nagy Lajos szava) páratlan módon - kisebbségből kormányozzák Milos Zeman szociáldemokratái. A legnagyobb ellenzéki párt, az ODS csekély viszontszívességekhez kötötte külső támogatását: Klaus parlamenti elnöki posztot, frakciója számos bizottsági elnökséget és egyéb jókat kasszírozott az együttműködésért, valamint a két nagy párt nagy egyetértésben átalakította a választási rendszert, és megnyirbálta kissé a köztársasági elnöki jogkört is. Ez elvben megejtő példája is lehetne a megegyezéses demokráciának: az erős parlamenti ellenzék hiánya azonban azt a benyomást erősítette meg a cseh szavazópolgárokban, hogy minden, a társadalmat érintő fontos kérdés zárt ajtók mögött, homályos politikai alkuk mentén dől el. (A korrupt, szemforgató görények lecokoládovyznak maguknak minden zmrzlinát, ahogy a parlagibb csehek mondanák.) Mi sem példázza ezt jobban, mint Hodác megválasztása: az új tévéelnök, Klaus embere mellett néhány napja szenvedélyes parlamenti beszédben állt ki Zeman miniszterelnök is. A két nagy párt geseftje ellen - a nettó kommunistákon kívül - négy kisebb jobboldali párt emelte fel a hangját; köztük a legfontosabb az ODS-ből kivált Szabadság Unió (US), melyről tételesen állíthatjuk, hogy igazi spiritus rectora nem más, mint Havel köztársasági elnök. (A köznyelv csak a "Hradzsin pártjaként" emlegeti e csoportozatot, melynek élén Jan Ruml áll, és még néhány kipróbált havlofil frontharcos.) A rebellis szerkesztők a négypárti alkalmi koalíció és Havel elnök feltétlen támogatását élvezik: politikusaik a Vencel téri tömegben röplapok és gyújtó hangú ordibálások segítségével maguk is ipari méretekben gyártják a forradalmi hangulatot, sőt egy képviselőjük egy hálózsákkal effektíve be is kéredzkedett az ostromlott news-roomba. Istenem, épp arrafelé pilledt el. Mondjon bárki bármit: a meccs politikai értelemben a Szabadság Unió és az ODS között zajlik. Vagy, ha tetszik, a cseh demokráciával úgyszólván egy idős Havel-Klaus-meccs folyik már megint (hisz az ODS bízvást tekinthető a nagyszájú mester hitbizományának).

Mindez persze akár érdektelen is lehetne: bár mondhatjuk fitymálón, hogy a szerencsétlen szerkesztők politikai játszma áldozatai, és csak bábok a politikusok kezében: száz- ötvenezer ember a Vencel téren az

mégiscsak

százötvenezer ember

a Vencel téren. A tévébotrány előtti közvélemény-kutatások szerint soha nem volt olyan fokú a polgárok politikai kiábrándultsága, mint a Zeman-Klaus-paktum idején. Hodác kinevezése a legjobb alkalmat kínálta arra, hogy megmozgassák kissé petyhüdő demokratikus izomzatukat, és átrendezzék a latens nagykoalíció politikusainak mosolyát. A cseh parlament már mozdult is: a múlt hét végén becsszóra megígérték, hogy módosítani fogják a médiatörvényt, és a köztévé ellenőrzését társadalmasítják (azaz valamiféle civil kontrollt vezetnek be a mostani pártpaktum helyett), valamint felszólították a tévétanácsot, hogy az menessze Hodácot. (A tévétanács lapzártánkkor még ellenállt.) Hogy a civil kontroll intézményesítése mennyire nem garanciája az elfogulatlan tájékoztatásnak, és hogy mennyire inkább politikai kultúra, mint törvények kérdése a politikusok és a nyilvánosság viszonya, arról hetekig tudnánk a magyarországi közmédiumok nagykuratóriumainak tapasztalatai alapján mesélni. Viszont az is igaz lehet, hogy időnként nem árt e politikai kultúráról tanfolyamot szervezni - ha máshol nem, az utcán.

Rumcájsz-Spejbl

publikálva
2001/2. (01. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...