Cyber hírek

  • 2003. január 9.

Külpol

Hatvan betegség Francia és amerikai tudósok feltérképezték a 14-es számú emberi kromoszómát, mely így az eddigi leghosszabb szekvenált kromoszóma. Több mint 60 betegség génje is megtalálható rajta, köztük a korán kialakuló Alzheimer-kóré.
A munkában csaknem száz kutató vett részt, a most szekvenált 14-es a negyedik a 24 emberi kromoszómából, melyet teljesen feltérképeztek.

n Korhatárosak lesznek a játékszoftverek A filmekhez hasonlóan lesznek áprilistól korhatár-kategóriákba sorolva a játékszoftverek az Európai Unióban - adta hírül az Index az Observer nyomán. Az alsó korhatár a három év lesz, ez a szex- és erőszakmentes játékokra vonatkozik majd. A többi programot további négy kategóriába sorolják: hét, tizenkét, tizenhat és tizennyolc éven felülieknek. Azok a programok, melyek annyira erőszakosak, hogy nem lehet őket besorolni, akár betiltásra is kerülhetnek. Bár önkéntes alapon eddig is gyakran megjelölték a gyártók a dobozokon az ajánlott korosztályt, szakértők szerint ez nem elegendő egy olyan ipar szabályozásához, melyet nem kötnek az országhatárok. Továbbra is vita folyik arról, hogy van-e közvetlen kapcsolat az erőszakos játékok és a gyerekek agresszív viselkedése között. Egy japán kutatás szerint az ilyen játékokat játszó gyerekek agyában kevésbé voltak kifejlődve az agresszív viselkedést kontrolláló területek. Más kutatások azonban - például a brit belügyminisztérium által kezdeményezett is - azt mutatták, hogy nincsen közvetlen összefüggés a számítógépes erőszak és a gyerekek agresszív viselkedése között. A kutatók szerint a játékok még növelhetik is az intelligenciát, mivel fokozott koncentrációt és szem-kéz koordinációt igényelnek.

n Klónbébi hírét keltik Brigitte Boisselier, a raeliánus szekta által működtetett Clonaid cég vezetője december végén bejelentette, hogy világra jött az első emberi klón. A Clonaid már november végén beharangozta, hogy egy amerikai nő, aki klónozott magzatot hord a szíve alatt, hamarosan szülni fog, míg a raeliánusokkal versengő olasz nőgyógyász, Severino Antinori január elejére ígérte az első klónbabát. Az 1997 óta működő Clonaid szavahihetőségét beárnyékolja az a tény, hogy a céget a Claude Vorilhon francia exújságíró (képünkön az ufó mellett) által vezetett Raelian Movement nevű vallásos szervezet, azaz a raeliánus szekta alapította, amelynek tagjai úgy vélik, hogy a földi élővilágot földönkívüliek hozták létre, tudományos módszerekkel, genetikai tervezés útján. A raeliánusok szerint egy földönkívüli faj fejlett klónozási eljárással már Jézus Krisztust is feltámasztotta. Boisselier bejelentése után egy héttel, január elején egy holland raeliánus vezető úgy nyilatkozott, hogy már a második klónbébi is megszületett, méghozzá Belgiumban. A Clonaid azonban egyelőre semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá állításait: független szakértők szerint szinte semmi esélye nincs annak, hogy a raeliánusok küzdötték volna le először az emberi klónozás biológiai akadályait, és a tudományos közösség is erős szkepticizmusát hangoztatja az üggyel kapcsolatban.

n Körözés a neten és SMS-ben Az amerikai szövetségi nyomozóhivatal (FBI) bejelentette, hogy a Terra Lycos portál közreműködésével hamarosan internetes hajtóvadászatot indítanak egy bostoni bandavezér elfogására. Az egyedülálló kísérlet támogatására a Terra Lycos ingyenesen bocsátja rendelkezésre hirdetési felületeit. A bannerekben megjelenik majd az FBI tíz legkeresettebb bűnözője közé tartozó James "Whitey" Bulger fényképe és a nyomravezetőnek felajánlott egymillió dolláros díjról szóló felhívás. Bulger fényképe az FBI Most Wanted oldalán is előkelő helyen szerepel, rögtön a 25 millió dolláros Uszáma bin Ládin alatt. A Bulger-féle bannerkampányt megelőzően az FBI kizárólag a saját oldalán biztosított információt a körözött bűnözőkről. Hasonló kísérletet indított a bajor rendőrség is, melynek során a SMS-ben kérik a lakosság segítségét a bűncselekmények felderítésében. A Traunstein városára és annak környékére kiterjedő, három hónapos projekttől a bűnesetek felderítési mutatóinak javulását, illetve az eltűnt személyek utáni keresés hatékonyabbá válását várják. A hatóságok szerint az elektronikus média segítségével a lakosokhoz eljuttatott felhívások kis hatékonyságúak. A megfelelő időben ugyanis csak kevesen ülnek a tévék előtt, vagy hallgatnak rádiót. Az SMS viszont közvetlenül a mobiltelefonra érkezik, és így nagyobb a siker esélye.

n Az édesvíz éve Az ENSZ az édesvíz nemzetközi évének kiáltotta ki a 2003-as esztendőt. A világszervezet az édesvíz évében fokozott erőfeszítéseket fog tenni az ivóvízkészletek megóvása és az ivóvízellátás kiterjesztése érdekében, fő célja azonban az, hogy a figyelmet ráirányítsa az édesvízkészletekre, amelyek a fogyasztás növekedésével egyre szűkösebbé válnak, s a nemzetek között növekvő feszültségeket és elmérgesedő vetélkedést okozhatnak. Az ENSZ által közzétett adatok szerint több mint egymilliárd ember él úgy, hogy nem biztosított számára a rendszeres ivóvízhez jutás. 2,4 milliárd ember - a Föld népességének több mint a harmada - csak tisztítatlan vízhez jut. Ez a szám 2025-re, hatékony intézkedések nélkül, megduplázódhat. Jelenleg évente 2,2 millió ember hal meg olyan betegségektől, amelyeket a nem megfelelően - vagy sehogyan sem - tisztított ivóvíz okoz. A világszervezet a márciusban Kiotóban rendezendő konferencián átfogó jelentést szándékozik nyilvánosságra hozni a vízminőség romlásáról és a vízkészletek megóvásáról.

n Online városárverés Csaknem 1,8 millió dollárt fizetett egy egyelőre ismeretlen vevő az eBay-en árverésre bocsátott észak-kaliforniai városkáért, Bridgeville-ért, illetve a városban fekvő mintegy 82 holdnyi földterületért, melyen több mint egy tucat ház, egy temető és egy működő postahivatal található, valamint folyópart is tartozik hozzá. Az eladott területen jelenleg körülbelül húsz ember lakik; hogy maradhatnak-e, teljes egészében az új tulajdonosokon múlik.

n Személyhez kötött lőfegyverek Első amerikai szövetségi államként New Jersey elfogadott egy törvényt, amely szerint kizárólag személyhez kötött lőfegyvereket lehet értékesíteni. A szöveg nem rögzíti, milyen műszaki eljárás alkalmazható a lőfegyverek személyhez kötéséhez. Szóba kerülhetnek biometriai megoldások, rádiófrekvenciás azonosító chipek és smartcardok.

n Testen kívüli májműtét A páciens testén kívül kezelték radioterápiával egy májrákos beteg máját olasz kutatók. Az orvosok kivették a szervet, és egy közeli kísérleti atomreaktorba vitték, ahol neutronokkal sugározták be. Az eljárás során a környező szövetek nincsenek kitéve a sugárzás veszélyeinek. Ezután visszaültették a májat, csakúgy, mint egy hagyományos transzplantáció során. Az operáció 21 órán keresztül tartott.

n Forgalombővülés A Comscore piackutató cég becslése szerint 2002 folyamán az amerikaiak 74 milliárd dollárt költöttek online vásárlásra, az online aukciók bevétele nélkül számítva. A 2001-ben regisztrált értékhez képest ez több mint 40 százalékos javulást jelent.

Figyelmébe ajánljuk