Tartalom

MaNcs, XV. évf. 01-02. szám, (2003.01.09 (2003-01-09)

Egotrip

Egotrip

Legát Tibor: Pop

Aszerencsekártyára azt írták, a szépség mulandó. Én inkább azt mondanám, viszonylagos. Húzok még egy lapot. Természetesen a tökfilkót.

Egotrip

Podmaniczky Szilárd: Déli verő

Már a napfény is úgy jött be a függönyön, mint a folyékony üveg, kis kígyók pattogtak a faltól falig futószőnyeg alatt, a szemgolyómba is bekavartak, fölfolyt az üveg az agyamba, és ott, mintegy ostorcsapásra, megmerevedett. Bakk, gondoltam.

Publicisztika

Publicisztika

Kovács János Mátyás: Ottó ütött

Az agg királyfi levélben fordult hű alattvalójához, Gerő András történészhez. Szerette volna lebeszélni tervéről, hogy elvállalja a kormány által szervezendő Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány Habsburg Történeti Intézetének igazgatását. Hanyag kancellárja azonban íróasztala mélyére sülylyesztette az értékes küldeményt, ahonnan csak a bécsi hivatal trónhű (mit ad isten, szerb származású) takarítónője közreműködésével sikerült előbányásznom azt. Habsburg Ottó aggodalmas sorait puszta önzésből teszem közzé: megkímélnek ugyanis attól, hogy megismételjem, amit két esztendeje vetettem papírra. Hirtelen felindulásomban. Mert nem tisztem a közerkölcsök folytonos karbantartása. Akkor bizonyos Fidesz-tanácsadók (plusz Glatz Ferenc) intézet- és alapítványteremtő láza gondolkodtatott el (lásd: Jelent(kez)em alássan, HVG, 2000. december 12.). Íme Ottó szép levele:

Publicisztika

A hét mesterlövész

Elmaradott társadalomtudósok azt tartják, hogy a civilizáció fejlődésének bizonyos fokán az állam, a Moloch magához ragadja az erőszak monopóliumát, s a nép, az istenadta azután évezredekig tartó, váltakozó kimenetelű szabadságharcot folytat az elrablott jog visszaszerzéséért, némely korokban és országokban átmeneti sikerekkel. Hazánkban - naivan és jó sokáig - úgy hittük, hogy az előző rezsim a maga diktatórikus-kommunista voltánál fogva, meg a traumatikus ´56-os emlékek okán jó alaposan gondoskodott arról, hogy civil (azaz nem rendőr, csekista, milicista, katona, határőr, finánc, pártfunkcionárius stb.) kezébe csak véletlenül jusson fegyver. Mint azonban a felsorolásból is látszik, már egy közepes szinten militarizált posztsztálinista rezsimben sem lehetett szűk korlátok közé szorítani a fegyverviselők számát, demokráciánkban pedig úgy terjed a marokfegyver, mint a baromfipestis - már most vagy 122 ezer engedélyt tartanak nyilván, de hát ez csak a jéghegy Titanic felé eső oldala, s a szám hamarost gyarapodni fog, köszönhetően a már készülő, állítólag EU-konform, megengedő jellegű szabályozásnak. Az új törvény először is nyilvánvalóan demokratikusabb lesz, mit elődje, elvégre eddig a fejesek (az elnyomó osztályállam funkcionáriusai + válogatott jobbhátvédek) gyakorlatilag bemondásra kaphattak fegyvert, ám ezután másképpen lesz: nekik is, akár minden választópolgárnak, mindenekelőtt bizonyítaniuk kell vagy legalábbis erősen valószínűsíteni, hogy életüket, minimum testi épségüket veszély fenyegeti. Könnyű viccelődni azon, hogy hazánkban a polgárok jelentős része, nem minden alap nélkül, amúgy is meg van győződve arról, hogy élete és biztonsága veszélyben van. Az ország többsége - legalábbis valamilyen értelemben - veszélyes környéken lakik, s a lakosság többsége fél - talán még azok is, akiktől a többiek félnek. Tehát nincs is más hátra, mindannyian vegyük saját kezünkbe a törvényt, mint Mad Max, a nagy példakép, elvégre a törvény bizonyos szélsőséges körülmények között, szabad szemmel, szürkületben nehezen különböztethető meg egy polgárőr alakú, terepszín mandzsettás tömbbizalmitól. Világunk azért (bár sokan nyilván ezt is sajnálják) még nem maga a Mátrix: pl. nem lehet csak úgy, egyszerűen fegyvert letölteni a virtuális térből, mi több, némely hardcore cuccokhoz egyáltalán nem juthatnak hozzá rongyos életüket féltő magyar véreink. Pedig nincs is annál felemelőbb, mint amikor az addig remegő térdű polgár magabiztosan, öntudatosan, halált megvető nyugalommal tér haza Havanna lakótelepi otthonába egy Leopárd tank nyergében, ujjait lazán a gépágyú elsütőbillentyűjén táncoltatva. Ám sebaj, kisméretű, könnyen elrejthető ismétlőfegyvert bárki süllyeszthet lazán a slicc mögé, ahogy azt Travoltától látta, arról nem is szólva, hogy önvédelemre - ahogy a BM illetékese kifejtette - nem- csak a pisztoly, de a sörétes vadászfegyver is megfelel. Mi több, erre a célra, jobb híján, a kötőtű, sőt még a nokedliszaggató is tökéletesen alkalmas.

Publicisztika

Feltáró jelleg

Még mielőtt túlságosan beleélnénk magunkat abba, hogy a "politika" megint kicseszett velünk, civilekkel, vessünk egy pillantást két törvénytervezetre, amit a múlt év végén tárgyalt az Országgyűlés. Mind a kettőt a miniszterelnök kémelhárítói múltja miatt kirobbant botrány inspirálta: az egyik nem kapott többséget, mert a liberálisok nem szavazták meg, a másik meg igen, épp azt várja, hogy a köztársasági elnök kihirdesse, és hatályba lépjen végre.

Belpol

Belpol

"A cirkáló lassan fordul, de gyorsan süllyed" (Antal László közgazdász)

Magyar Narancs: Mielőtt a Medgyessy-kormány hivatalba lépett volna, számos szakértő óvott attól, hogy folytatódjék a még az előző rezsim alatt elkezdett osztogatás, a gazdaságpolitika fellazítása, azaz éppenséggel szükségesnek véltek volna egyfajta fordulatot, használjunk bár erre tetszőleges verbális kategóriát. Ehhez képest az új kormány első fél éve másról sem szól, mint expanzív bérpolitikáról, a költségvetés fellazításáról, s korántsem végleges adatok szerint az államháztartás éves hiánya a 9 százalékos mértéket ostromolja.

Belpol

Vastagbélrákosok és a közgyógyellátás: Egy zacskó kevés

Betegségük miatt mintegy tizenháromezren élnek hazánkban bélkivezetéssel. Miközben naponta meg kell oldaniuk sok, az egészségesek számára elképzelhetetlen problémát, életük megváltozását környezetük alig észleli. Egyelőre nem dőlt el, hogy az egészségügy döntéshozói biztosítják-e számukra az emberi méltósághoz való lehetőséget - például a szükséges mennyiségű és minőségű gyógyászati segédeszközt -, vagy csak önmagukban és néhány elszánt segítőjükben bízhatnak. A jelenlegi rendszer e betegek egy részét szobafogságra ítéli és mindenféle praktikákra kényszeríti. A rehabilitáció ilyen körülmények között gyakran csak álom.

Belpol

Reformtömörülés a MIÉP-ben: Lázadás a Titanicon

A 2002-es országgyűlési és önkormányzati választási bukta nem múlt el nyomtalanul a Magyar Igazság és Élet Pártja fölött: a nyilvánosság néhány héttel ezelőtt értesült először arról, hogy "érettségi találkozó" fedőnéven tanácskoznak egymással Csurka István párton belüli és a párthoz közel álló ellenfelei. A múlt héten a harmadik ilyen összejövetelen létrejött a Magyar Igazság és Élet Reformtömörülés (MIÉRT).

Külpol

Külpol

Cyber hírek

Hatvan betegség Francia és amerikai tudósok feltérképezték a 14-es számú emberi kromoszómát, mely így az eddigi leghosszabb szekvenált kromoszóma. Több mint 60 betegség génje is megtalálható rajta, köztük a korán kialakuló Alzheimer-kóré.

Külpol

Kulturális hírek

76 éves korában elhunyt Conrad L. Hall: az Oscar-díjas operatőr keze nyomát viseli többek közt an CHRISTO A CENTRAL PARKBAN A Central Parkot kezelő társaság hozzájárult, hogy Christo és felesége, Jeanne-Claude megvalósíthassa The Gates című húszéves tervét, és sáfrány színű leplekkel borított kapusort helyezhessen el New York ezen emblematikus részén.

Külpol

Venezuela: Hugó, a víziló

A december eleje óta tartó olajipari sztrájk, a mindennapos tüntetések és ellen-tüntetések hátterében igazi polgárháborús hangulat uralta el Venezuelát. A világ ötödik legjelentősebb kőolajtermelő országából érkező napi hírekből nem igazán bontakoznak ki a valóságos erőviszonyok. A dolgok pillanatnyi állása szerint még mindig bármelyik irányba elbillenhet a helyzet, és csak annyi biztos, hogy az országot alaposan hazavágja a konfliktus.

Könyv

Könyv

Könyv

Okos kislány vagy, Magdolna! (Szabó Magda: Für Elise)

Élete nyolcvanötödik évében nem életműsorozata jelenik meg bőrkötésben, hanem egy új regény, amely ráadásul egy kétkötetesre tervezett mű első része. A marketingszöveg mindehhez az, hogy Szabó Magda most aztán elmondja azt is, amit eddig elhallgatott.

Könyv

Finta József élete és munkássága: Az erdélyi csűrök konstruktivizmusa

Finta József nevét sokan ismerik a laikusok körében is, híre, hírhedtsége idehaza csak Makovecz Imrééhez fogható. Ez a helyzet az építészeti zsurnálkritika utóbbi évekbeli fellendülése ellenére sem változott, más, karakteres kortárs építészek - hogy csak néhányat említsek nagy hirtelenjében: Virág Csaba, Turányi Gábor, Cságoly Ferenc, Keller Ferenc, Hőnich Richárd, Reimholz Péter, Tomay Tamás, Janáky István, Vadász György, Zoboki Gábor, Ferencz István, Bán Ferenc, Mátrai Péter, Mónus János, Kapy Jenő - ismertsége még mindig eltörpül e két titáné mellett. Két "sztárépítészünk" van tehát, s ez még akkor is tény, ha Finta érthető okokból elutasítja e megítélést, az amerikanizmusoktól élből ódzkodó Makovecz pedig nyilván egyenesen sértésnek is venné az efféle, "trendi" nyelvi fordulatot. Finta egyébként legalább annyira megosztja a közvéleményt, mint Makovecz, s legalább annyi előítélet, félreértés tapad a nagy funkcionalistához, mint társához, a szerves építészet kulcsfigurájához. Kettejüket összehasonlítani persze botorság, hiszen szakmai és közéleti szempontból Finta és Makovecz ég és föld. Makovecz modernellenes, míg Finta örök modern. Makovecz kulisszaépítész, és hol bravúros, hol mákonyos módon, de mindenképp nagy stiliszta, Finta ellenben mindig is

Könyv

A határon belül (Szuperbuli)

Az első újévi hírek között olvashattuk, hogy a Magyar Televízió új produkciója, a Szuperbuli simán lenyomta szilveszter éjszaka a Heti Hetest. A kereskedelmi csatornák és a köztévé nézettségi mutatóinak ismeretében ez valóban hír; legalább akkora meglepetés, mint az, hogy Szombathelyen született meg 2003 első gyermeke, nem pedig a sokkal nagyobb Budapesten. De ha azt nézzük, hogy az év utolsó napján - különösen éjfél után - a közönség többre értékeli a táncot és a dalt, mint a viccesnek szánt beszólásokat, akkor is szenzáció ez az eredmény? Ráadásul a Szuperbuli esetében szó sincs új produkcióról, Lagzi Lajcsi igazolt át a köztévébe, aki ugyan kifakult sztárnak ítéltetett a TV 2-nél, de azért éveken át ő szállította a legnézettebb műsorokat.

Képzőművészet

Képzőművészet

A lecsó (Színház és finanszírozás)

A Krétakör Színház éves működése - hozzávetőleges has szám - nyolcvanmillió lehet. Kellene nekik - támogatásként - a fele, mondjuk. Most kapnak tízet - ami az alternatív színházakra jutó kb. húszból pofátlanul sok, viszont nekik meg ahhoz elég, hogy ne húzzák le a rolót.

Film

Film

"Az őrület három jele" (Kiss Tibor, Quimby)

Noha a Káosz Amigos című albuma igen kedvező visszhangot keltett, az utóbbi hónapokban keserű hírek terjengtek a Quimby zenekar körül. ´szi turnéját financiális gondok szakították meg, de közben az énekes Kiss Tibor egészségi állapotáról is aggasztó pletykákat lehetett hallani. Így hát az a koncert, amit december 29-én adtak a PeCsában, messze túlmutatott önmagán.

Zene

Zene

Könyv: Látatlanban (Az új Magyar-német kéziszótár)

A 90-es évek elején a Históriában jelent meg évről évre a különböző szakalapítványi támogatásokban részesülők névsora, és ebből a nem pesti germanistáknak is kiderülhetett, hogy a szigorú tanár és élvezetes előadó hírében álló Hessky Regina irányításával munkacsoport alakult egy új német-magyar kéziszótár elkészítésére. Majd néma csend.

Zene

Könyv: Munkák és napok (Két Tarkovszkij-kötet az Osiristól)

Hogy vannak-e boldog korok, nem tudhatjuk. De hogy vannak boldogtalanok, azt igen. Hogy vajon a boldogabb avagy a boldogtalan korok hétköznapjai az unalmasabbak, arra talán még nehezebb válaszolni. Tarkovszkij Naplóját olvasva azonban annyi bizonyos, hogy e boldogtalan kort, melyben a szerző élni kényszerült, a tolsztoji boldogtalan családok "változatos" hétköznapjainak analógiáját e helyütt elvetve le lehet írni a lidérces egyhangúság óráival (is). Ha a kérdésben Tarkovszkijhoz fordulunk, A megörökített idő cím alatt összefoglalt írásaiban a következő választ leljük: "Oroszországban szeretik Korolenko szavait ismételgetni arról, hogy >>az ember a boldogságra született, miként a madár a repülésreTarkovszkij 1970-ben - tehát jóval túl az olyan filmjein, mint az Iván gyermekkora (1962) és az Andrej Rubljov (1966) - megkezdett és haláláig (1986) vezetett Naplója alaphangoltságát tekintve a "munkák és napok" világát vetíti elénk, persze nem kimondottan a hésziodoszi értelemben. Az intelmek, a szem előtt tartandó szabályok nem úgy szólnak, hogy: "Tartsd szem előtt, ha veszélyes mesterség, a hajózás / csábít: Pléjaszok mikor "rión erejétől / megfutamodva a ködszínű tengerre lebuknak, / akkor mindenféle szelek fúvása viharzik, / s akkor nem jó járni hajóval a borszínű tengert, / műveld földjeidet inkább, úgy ahogy én kitanítlak", hanem: "Meg kell mutatni a jövő bolygójának tájait. Ki kell iktatni az Istenfelfogást. Az ülésről el kell távolítani a külföldi szereplőket." Az előbbiek Hésziodosz, az aszkrai pásztor, az utóbbiak N. T. Szizov, a moszkvai városi tanács által stúdióvezetővé kinevezett funkcionárius szavai. Előbbi a hajózás, utóbbi Tarkovszkij Solaris című filmjének a kockázataira hívja fel a figyelmet.

Zene

Könyv: Oroszországból szeretettel (Borisz Akunyin: Azazel)

Gogol köpönyege minden bizonnyal XXL-es méretű, oly sokan bújtak már elő alóla. Ugyanakkor elnyűhetetlennek kell lennie, ha még a XXI. század elején is akad valaki, aki bő 150 év múltán újra aktuális viseletté teszi. Igaz, előbújás helyett inkább kifordítja és meglapul mögötte, épp csak annyira, hogy halk kuncogását még tisztán hallani lehessen.

Zene

Film: Mind a rög fölébe gyűlnek (Aki Kaurismäki: A múlt nélküli ember)

Minőséget a McDonald´stől! Vagy hochmeki? Nem csak azért, mert Aki Kaurismäkivel biztosra mehet az ember, hisz azt kapja, amire számít. És abból készítik el neki, amit ismer. Hogy tudható, kik jönnek majd szembe a vásznon és mit fognak csinálni. Úgy a legjobb a koszt a gyorsbüfében, hogy nem szűnt meg a marinált fürjvese régensherceg módra a világ legnagyobb konyhafőnökeinek előadásában, hogy teljes nyitva tartással üzemelnek a leghíresebb éttermek és a csak megveszekedett ínyencek által ismert és titokban tartott kis kifőzdék, ahol oly tökéletesen készítik azt az egyvalamit.

Zene

Film: Bakonyi betyárs menni Amerika (Sobri)

Találós kérdés: mi volt a híres mátrai haramia (a Mátra kapitánya?), Vidróczki keresztneve? Ez azért merül fel, mert kétségtelennek látszik, hogy honi legendáriumunk bokrai közt bizonyos betyárvetélkedés tapasztalható, bár e verseny nem szolgál zavarbaejtően szoros eredményekkel, annyi szent. A pálmát (és a további aranytárgyakat, készpénzt), a napnál is világosabb: Rózsa Sándor viszi el, övé a legmeggyőzőbb ismertségi index, a leggondosabb menedzselés, Móricz Zsigmond, Jókai Mór és Jancsó Miklós egyengették sikerei útját. Nagy menetelését még Szinetár Miklós sem bírta megakasztani, noha kitett magáért.

Zene

Lemez: Csak radikálisan, szépen (Bartók összes vonósnégyese)

Végre elérhető CD-n is a Juilliard String Quartet 1963-ban készült legendás felvétele. Akik nemrég láthatták Budapesten őket, kissé rezignáltan állapíthatták meg, hogy felettük sem múlt el nyomtalanul az idő (lásd MaNcs, 2002. október 10.). De ezt a Bartók-bejátszást még erejük teljében készítették, ráadásul az első hegedűs posztján az a Robert Mann ült, aki majdnem öt évtizeden át meghatározó alakja volt az együttesnek. (Mellette Isidore Cohen második hegedűn, Raphael Hillyer brácsán, Claus Adam csellón játszik.)

Zene

Lemez: Így jöttem (Jeff Buckley-Gary Lucas: Songs To No One 1991-1992)

Évről évre újabb kiadványokkal kísérli meg kielégíteni a Jeff Buckley-életműre vonatkozó, olthatatlan megismerni vágyásunkat Mary Guibert, fia hagyatékának értő kezelője. Ismeretes, hogy élete során Jeff mindössze egyetlen nagylemezének megjelenését érhette meg, mindazonáltal ez a Grace több mint elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy alkotóját a kilencvenes évek egyik legtehetségesebb dalszerzőjeként könyvelhessük el. A Buckley-songokból éppúgy kihallható a Led Zeppelin, mint a francia sanzonok vagy éppen a szintúgy fiatalon elhunyt édesapa, Tim Buckley experimentális dalköltészetének hagyománya, ám világa ettől még oda-vissza eredeti - így papíron tán körbelőhető, de valójában reménytelenül visszaadhatatlan. Hogy a hagyományos dalszerkezetekre alig is épít, mégis rendre kifogástalanul gömbölyű szerzeményeket hallunk, még hagyján. Mindezek mellett olykor azt is érezhetjük, hogy nincs tovább: a törékenység és drámaiság terepén következetesen a végpontig menetel, mit menetel, örvénylik - odáig, ahol egyáltalán nem túlzás a transzcendencia szóba hozása, s ahonnan már csakis a csend következhetik.

Tudomány

Tudomány

2002: Függő klónok

A Nagy Testvér éve volt a tavalyi a tudományos-technológiai szektorban is. A nemzeti kormányok az internetlehallgatás területén felzárkóztak az USA-hoz, miközben a magyarok a neten is a valóságshow-kra voltak a leginkább kíváncsiak. Csendben elpusztult a leghíresebb génmanipulált nyúl és az egyetlen szovjet űrsikló, hamarosan megszülethet, lézerágyút, mobil képtelefont és beültethető személyazonosító csipet kaphat viszont az első klónbébi. Vagy mégsem: tavaly sokan már a több mint harminc évvel ezelőtti holdra szállásokat is szemfényvesztésnek tartották.

Tudomány

Bezár a sportbizományi: Hármas sípszó

A kései szocializmus kereskedelmi intézményeinek fővárosi rajongói a hetekben újabb oázistól kénytelenek búcsút venni: a BÁV Rt. bezárja a Dohány utcai "sportbizományit". Sok észérvet nem lehet felsorakoztatni egy dermesztően csúnya és veszteséges üzlet fennmaradása mellett, egyet mégis muszáj. Az a kor, amelyik milliárdos piac-templomot épít a gagyi-eklektika dicsőítésére, jobban megbecsülhetné a műfaj autentikus kegyhelyeit. Mert minden csúf kis szegletével együtt ez a bolt mára a 80-as évek tárgyi igénytelenségének és kereskedelmi "kultúrájának" a múzeumává patinásodott.

Lokál

Lokál

Élet az agglomerációban: A jó levegő ára

Nem csak a magyar, fogy a budapesti is: évente tízezrek hagyják el a fővárost. Igaz, nem mennek messzire, többségük megyén belül marad, kertes házat, egészséges és emberléptékű környezetet keres az agglomerációban. A befogadó települések persze nem növekedni szeretnének, hanem fejlődni, mégis bőkezűen osztják a földet.

Szex

Szex

Forrai Éva: Kékharisnyák, agitátorok, istennők (Miért kell nekünk feminizmus?)

Afeminizmusnak Magyarországon rossz sajtója van. Egyrészt mert nagyon nincs is neki, másrészt mert félreértik és félreértelmezik. A köznyelvi tudatzavar odáig tart, hogy a leszbikust és a feministát felcserélhető fogalmakként kezeli. Mások, még némely szimpatizánsok is, a 60-as, 70-es évek polgárjogi és életforma-forradalmi megmozdulásaira szűkítenék le. De miért is kellene neki jobb sajtó? És miért kellene nekünk feminizmus? Mire jó az? Hisz a nemzet vesztére tör, mint minden más kozmopolita összeesküvés: szőrt növeszt szőke bombázóink lábára, lezúzza az érzékeny magyar férfilibidót; kihalasztja a magyart. És valóban: veszélyes is a feminizmus, csínján kell vele bánni. Maggie Humm, az első brit nappali tagozatos Women´s Studies megalapítója szerint a XX. század legnagyobb változását képviseli a társadalmi és politikai gondolkodásban, mert alapjaiban kérdőjelezi meg a "férfi" és "nő" fogalmát és azokat a társadalmi szerkezeteket, melyek a köztük fennálló különbségeket konzerválják. Ez meglehetősen elméletinek hangzik, és az is. A feminizmus mind politikai, mind elméleti síkon működik. És van feminista irodalom is, és van feminista olvasata a legtöbb tudománynak, főleg a társadalomtudományoknak - Maggie Humm "feminizmusokról" beszél. Mindez nem más, mint a nők egyenjogúságáért való kiállás; pedigréje a felvilágosodásig nyúlik vissza, az emancipáló metanarratívák egyik vonulatának, eszmeáramlatának tekinthető. Ennélfogva nem a férfiak igába hajtása, lealázása kitűzött célja, hanem a nők helyzetének javítása. Nem is muszáj feminizmusnak hívni: másik neve lehet a progresszív nőpolitika, az esélyegyenlőség, a demokratizálás, az életminőség javítása. Ez pedig nem kizárólag a nők ügye, hanem a társadalom egészéé. Ennél fogva számos férfi feministát ismer a világtörténelem. Timothy Leary elhalálozott popsztár szerint abból a nőből, aki egy férfival akar egyenlő lenni, hiányzik az ambíció. De ha a nők életminősége radikálisan javulna, e változás visszfényében talán a férfiaké is megszépülne, megújhodna; jobb, szebb, szellemileg és érzelmileg árnyaltabb férfiegyéniségek is épülhetnének - és akkor már érdemes lenne velük egyenlőnek lenni.

Szex

Nők a szexualitásukról: "Hogy ki hazudik, az hatalmi kérdés"

A magyar nők háromnegyedének saját bevallása szerint minden rendben van a szexuális életével - legalábbis ezt állítja a Nők Lapja november eleji számában közölt Medián-elemzés. Nőkkel készített mélyinterjúinkban ezzel épp ellenkező eredményre jutottunk. Huszonhárom, többségében fővárosi értelmiségi és heteroszexuális nőt kérdeztünk saját szexualitásáról. Sorozatunk első részében orgazmusukról, a közösülésről és az orális szexről vallanak a megkérdezettek. Beszélgetőtársainkat nem nevük kezdőbetűjével jelöltük, és sokak korát saját kérésükre nem tüntettük fel.

Szex

Könyv: Személyes fakanál (Stahl Judit: Enni jó)

Pusztán formai stílusjegyek alapján a szakácskönyveket hagyományosan a következő kategóriákba oszthatjuk: a szubjektív, egyes szám első személyű ("a tojásfehérjét jó keményre verem"); a leggyakoribb a tárgyilagos közösségi, többes első ("kivajazunk egy mély tűzálló tálat"), ez utóbbi variációja a közösségi, akcióorientált ("készítsünk zsemleszínű rántást"); ma ritkaságszámba megy a közvetlen megszólító ("ízlés szerint sózd, borsozd"); és végül eltévelyedésként megemlíthető az az amatőr fordító, aki a mikrosütőmhöz mellékelt recepteket magázásra ültette át ("a mag eltávolítása után szeletelje fel az almát").

Szex

Nőnaplók a neten: "Tele van szerelmi történetekkel"

"Azt gondolod, hogy lánynak lenni degradáló, de titokban szeretnéd tudni, milyen is az, ugye?" Ez a Madonna-idézet a mottója az egyik legnépszerűbb csajblogger, Susie Clueless webnaplójának, de úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki arra esküdött, hogy az internet adta lehetőségekkel élve megmutassa, milyen nőnek lenni. A weblogok, azaz a weben vezetett publikus naplók írói között ugyanis gomba módra szaporodtak el a nők. Nem csoda, hiszen egy weblog elindításához elég pár perc, nem szükséges hozzá semmilyen különleges számítógépes ismeret, és lehetőség van a teljes anonimitásra.