Döntöttek arról, hogy több orosz bankot is kizárnak a SWIFT-rendszerből

Külpol

Több nyugati ország és az Európai Unió közösen hajtja végre a szankciót Oroszország ellen.

Több nyugati ország és az Európai Unió kötelezettséget vállalt arra, hogy egyes orosz bankokat kizárnak a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból - jelentette be szombaton az intézkedés egyik kezdeményezőjeként a brit kormány.

A londoni miniszterelnöki hivatal szombat éjjeli tájékoztatása szerint Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Kanada, Németország, Franciaország, Olaszország és az Európai Bizottság közös közleményben ítélte el az Ukrajna ellen indított orosz háborút, amely a kommüniké szerint a második világháború óta kialakult alapvető nemzetközi szabályok és normák elleni támadás.

A közleményt jegyző országok a dokumentum szerint biztosítani fogják, hogy ez a háború Vlagyimir Putyin orosz elnök stratégiai léptékű kudarcával végződjék.

A kommüniké öt pontból álló cselekvési programot is tartalmaz, azzal a kifejezett céllal, hogy ezek az intézkedések még inkább elszigeteljék Oroszországot a nemzetközi pénzügyi rendszertől.

A program első pontja rögzíti a kötelezettségvállalást annak elérésére, hogy egyes - egyelőre meg nem nevezett - orosz bankok kikerüljenek a SWIFT-ből.

Ez a lépés lekapcsolja az érintett orosz bankokat a nemzetközi pénzügyi rendszerről, és így károsítja azt a képességüket, hogy globális szinten tevékenykedhessenek - fogalmaz a nyugati hatalmak közös közleménye.

  • A második pont szerint a kommüniké aláírói korlátozó intézkedések érvénybe léptetésével veszik elejét annak, hogy az orosz jegybank a szankciók hatásainak gyengítésére használhassa fel nemzetközi tartalékait.
  • A közös közlemény harmadik pontja fellépést helyez kilátásba mindazon személyek és intézmények ellen, akik vagy amelyek lehetővé teszik az ukrajnai háborút és az orosz kormány káros tevékenységét.

A tervezett intézkedések egyebek mellett korlátoznák az úgynevezett "aranyútlevelek" kiadását - vagyis a kezdeményező országok állampolgárságának megadását - a Kremlhez kötődő vagyonos oroszoknak, akik ezekkel az útlevelekkel hozzáférhetnének a kommünikét kiadó országok pénzügyi rendszereihez.

  •     A negyedik pont olyan transzatlanti munkacsoport életre hívásáról intézkedik, amelynek feladata a pénzügyi szankciók hatékony érvényesítése, a szankciókkal sújtott egyének és vállalatok vagyoneszközeinek azonosítása és befagyasztása.
  •     Az ötödik pont alapján a közlemény aláírói mindemellett erősítik együttműködésüket az álinformációk terjesztése és a hibrid hadviselés egyéb módjai ellen.

Boris Johnson brit miniszterelnök nem sokkal a közös közlemény ismertetése előtt telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A Downing Street beszámolója szerint a két vezető megállapította, hogy Vlagyimir Putyin az általa korábban számítottnál nagyobb ukrajnai ellenállásba ütközik.

Johnson és Zelenszkij egyetértett abban is, hogy a nemzetközi közösségnek diplomáciailag és pénzügyileg teljesen el kell szigetelnie Oroszországot. A brit kormányfő és az ukrán elnök kifejezést adott aggodalmának a Fehéroroszország által játszott, Putyin erőszakcselekményeit elősegítő szerep miatt

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.