Szijjártó: 35 személyt sikeresen evakuáltak Ukrajnából

Külpol

A külügyminisztérium szervezte evakuációs akció keretében kimenekítették a nagykövetség dolgozóit, diplomatákat és családtagjaikat, újságírókat és két civil magyar állampolgárt is.

Már biztonságban van az a 35 személy, akiket a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szervezésében evakuációs akció keretében menekítenek ki Ukrajnából - mondta el Szijjártó Péter miniszter szombaton este Facebook-videójában.

A tárcavezető New Yorkban tárgyalt az ENSZ vezetővel, ezt követően videóban számolt be tárgyalásairól, valamint az evakuációs akció sikeréről.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Kijevben sok magyar diplomata, családtagjaik, valamint civilek tartózkodtak nehéz körülmények között. Pénteken született meg a döntés, hogy a KKM szervezésében nemzetközi evakuációs konvojt indítanak magyar vezetéssel.

A miniszter szombat éjjel már arról tudott beszámolni, hogy 35 személy evakuációját sikeresen végrehajtották, a konvoj  biztonságban megérkezett az ungvári főkonzulátusra.

Elmondása szerint a 35 személyből 24-en a nagykövetség dolgozói, diplomaták és családtagjaik, köztük gyerekek, ketten az MTVA újságírói, ketten pedig civil magyar állampolgárok. A konvoj elhozta az EBESZ és az Európa Tanács kijevi irodájának hét alkalmazottját is, mivel a nemzetközi stábok segítséget kértek Magyarországtól az evakuációhoz.

 Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a konvoj Ungvárról ukrán rendőri felvezetéssel jut el a magyar határra, ahol  a nagykövetség, az ukrán határőrség és a magyar rendőrség segíti őket, hogy belépjenek Magyarország területére. A határtól a KKM járműveivel jutnak el Budapestre, illetve a szükséges helyszínre.

A miniszter kiemelte: az evakuált személyeket immár biztonságban levőknek tudhatjuk, egyben leszögezte: jó döntés volt az evakuációs konvoj megszervezése. Hozzáfűzte: Kijevben már egy újabb nagy nemzetközi szervezet is a Magyarországhoz fordult, hogy munkatársai a magyar nagykövetségen kaphassanak segítséget, találhassank biztonságot. Erre lehetőséget biztossítunk, segítséget nyújtunk magyaroknak és nem magyaroknak egyaránt - jelentette ki Szijjártó Péter.

A miniszter beszámolt arról is, hogy New Yorkban az ENSZ vezetőivel tárgyalt, támogatásukat kérve, hogy Magyarország közvetlen közelében újra béke legyen. A találkozókon hangoztatta, hogy Magyarországnak és a magyar emberekenek az az érdeke, hogy a  háború érjen véget. Az ENSZ közgyűlési elnöke és a főtitkárhelyettese egyaránt ígéretet tett, hogy közbenjárnak abban, hogy az ukrán és az orosz fél tárgyalóasztalhoz üljön - tájékoztatott Szijjártó Péter.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Az egészségügy színvonalával és az utak állapotával a legelégedetlenebbek a magyarok

A Policy Solutions közszolgáltatások megítélését vizsgáló kutatása szerint az elmúlt három évben az oktatás területén észlelték a legerősebb romlást az emberek, olyan közszolgáltatás pedig nincs, aminek tizenöt év alatt kiugróan javult volna a minősége az állampolgárok szemében. A megkérdezettek relatív többsége szerint a kormányváltás sok mindent megoldana.

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."