Elfogták Marija Kalesznyikavát az ukrán határon, megrendezhették a szökési kísérletét

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 8.

Külpol

Feltételezések szerint először elfogták, majd a határra szállították, hogy úgy tűnjön, megkísérelt törvénytelenül átkelni Ukrajnába. Két szintén eltűnt társa valahogy átszökött.

A fehérorosz hatóságok elfogták a fehérorosz-ukrán határon Marija Kalesznyikava ellenzéki vezetőt, a BelTA hírügynökség és a Belarusz-1 tévécsatorna egybehangzó jelentése szerint Kalesznyikava "megkísérelt törvénytelenül átkelni a határon". Két társának, Anton Radnenkavnak és Ivan Kravcavnak sikerült átszöknie a határon.

Mindhárman a fehérorosz ellenzéki Koordinációs Tanács tagjai, és mindhárman hétfőn tűntek el, nem reagáltak a telefonhívásokra.

Egy szemtanú hétfőn arról számolt be, hogy látta Minszkben, amikor Kalesznyikavát elrabolták, ismeretlenek betuszkolták egy kisbuszba.

Az Interfax ellenzéki forrásokra hivatkozva azt írta kedd reggel, hogy egyikük sem tervezte a távozást hazájukból, sőt határozottan ellenezték ezt. Feltételezések szerint először elfogták, majd a határra szállították őket a hatóságok emberei, és ott megrendezték Kalesznyikava szökési kísérletét.

Mint ismert, Kalesznyikava az államfő, Aljakszandr Lukasenka egyik legkeményebb bírálója, és fontos szerepet játszott abban, hogy az augusztus 9-i elnökválasztás után – amelyet az ellenzék szerint elcsalt a hatalom – tömeges tüntetések és sztrájkok kezdődtek az országban.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”