Elhalasztják III. Károly jövő hétre tervezett franciaországi látogatását

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. március 24.

Külpol

Macron kérte a király első külföldi állami látogatásának elhalasztását.

Elhalasztják III. Károly brit uralkodó jövő hétre tervezett franciaországi állami látogatását – közölte pénteken a Downing Street.

III. Károly király és felesége, Kamilla vasárnap indult volna Párizsba, és szerdáig tervezett utazásuk során felkeresték volna Bordeaux városát is. Azonban az utóbbi napokban Franciaország számos városában heves tiltakozások voltak a nyugdíjrendszer átalakítása miatt.

A Buckingham-palota, amely pénteken szintén bejelentette a király és hitvese állami látogatásának elhalasztását, a döntést részletek nélkül „a franciaországi helyzettel” indokolta. Az udvar szóvivője szerint a királyi házaspár továbbra is várakozással tekint franciaországi látogatása elé, amint sikerül új időpontot találni.

A londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint

Emmanuel Macron francia elnök kérte a brit féltől a látogatás elhalasztását. Párizsi bejelentés szerint Macron pénteken személyesen beszélt telefonon III. Károly királlyal.

A francia kormány olyan körülmények között szeretné vendégül látni a brit uralkodót, amely megfelel a két ország baráti viszonyának – áll a közleményben.

A franciaországi utazás lett volna a király első külföldi állami látogatása trónra lépése óta. III. Károly király és felesége a jövő hét második felében Németországba is hivatalos. Ennek az utazásnak az esetleges halasztásáról pénteken nem hangzott el bejelentés. A királyi házaspár a jelenlegi tervek szerint szerdán érkezik Berlinbe, ahol Frank-Walter Steinmeier német államfő fogadja őket és állami bankettet ad tiszteletükre. A brit uralkodó és hitvese az útiterv alapján Hamburgba is ellátogat, és jövő vasárnap tér vissza Londonba.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.