Elhunyt Patrick Devedjian volt francia miniszter

  • narancs.hu
  • 2020. március 29.

Külpol

A politikus csütörtökön jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Koronavírus-fertőzésben elhunyt vasárnapra virradóra Patrick Devedjian volt francia miniszter, a Párizshoz közeli Hauts-de-Seine megye elnöke – közölte a politikus sajtószolgálata.

A 75 éves politikus a járvány első áldozata a francia politikai életben. Patrick Devedjian maga jelentette be a Twitteren csütörtökön, hogy előző nap pozitívnak bizonyult a koronavírus-tesztje, és megfigyelésre egy dél-párizsi kórházba szállították. Azt írta akkor, hogy fáradtnak érzi magát, de az állapota stabil. A tájékoztatás szerint állapota szombaton kezdett rohamosan romlani.

A Valeurs Actuelles című jobboldali hetilap értesülése szerint a politikus szívbeteg volt. Az örmény menekült családban született, ügyvéd végzettségű jobboldali politikus meggyőződéses antikommunistaként a francia szélsőjobboldalon kezdett politizálni, majd a jobboldalhoz csatlakozott. Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy államfősége idején több miniszteri posztot is betöltött, 2007 óta Haut-de-Seine megye tanácsát vezette.

Patrick Devedjian

Patrick Devedjian

Screenshot:YouTube

Halálhírére számos francia politikus reagált, méltatták a személyiségét és a műveltségét. „Patrick Devedjian szenvedélyes, őszinte, elkötelezett ember volt. Azt a politikát testesítette meg, amelyet szeretek” – írta közleményében Nicolas Sarkozy volt államfő. Francois Fillon volt miniszterelnök szerint „a mosolygós arca, határozott megszólalásai, éles humora, intelligenciája és műveltsége mindannyiunkban nyomott hagyott”.

Anne Hidalgo, Párizs szocialista főpolgármestere „óriási szomorúságának” adott hangot.
„Örmény barátainkra gondolok, akik ma az egyik testvérüket veszítették el” – írta közleményében a városvezető.

Az örmény gyökereire büszke politikus egész életében az örmény népirtás elismeréséért és Örményország fejlesztésének támogatásáért küzdött. „Szókimondására mindig emlékezni fog a közvélemény” – fogalmazott Jean-Yves Le Drian külügyminiszter, aki „egy elkötelezett demokratától” búcsúzott.

A francia kormánytagok közül egyébként többen is megfertőződtek az új típusú koronavírussal, (közülük egyik állapota sem súlyos), és a nemzetgyűlésben is csaknem harminc képviselő szenved a Covid-19 fertőzésben, többeket kórházban ápolnak.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.