Több mint 800-zal nőtt a halottak száma Spanyolországban egy nap alatt

  • narancs.hu
  • 2020. március 29.

Külpol

Közel ötezren vannak intenzív osztályon.

Spanyolországban a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma egy nap alatt ismét több mint nyolcszázzal emelkedett – tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap. A kormány döntött arról, hogy két hétre leállítják a nem létfontosságú ágazatokat.

A szaktárca adatai szerint az elmúlt egy nap során 838-an hunytak el. A járvány következtében eddig összesen 6528-an haltak meg. Az eddig azonosított fertőzöttek száma 78 ezer felett van, 6500-zal több mint egy nappal korábban. Ugyanakkor a vírus terjedésében lassulás figyelhető meg, mivel az esetszám napi növekedése mintegy kétezerrel kevesebb mint két napja.

A minisztérium több mint 14 ezer gyógyult páciensről adott hírt, az elmúlt 24 órában 2424-en hagyhatták el az egészségügyi intézményeket. Az eddig kórházi ápolásra szorulók száma meghaladja a 43 ezret, egy nap alatt több mint 2700 új esetet kezeltek.

Védőmaszkot viselő nő sétál esernyővel a kezében a spanyolországi Málagában 2020. március 23-án.

Védőmaszkot viselő nő sétál esernyővel a kezében a spanyolországi Málagában 2020. március 23-án.

Fotó: MTI/EPA/EFE/Jorge Zapata

4900-en az intenzív osztályon

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedés miatt intenzív osztályra több mint 4907-en kerültek, 332-en szombat óta. A dél-európai országban a járványügyi szakemberek szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy több kórház intenzív osztálya a teljesítőképessége határán van.

Az ország 17 autonóm közössége közül hatból jelezték, hogy férőhelyeik hamarosan betelhetnek – mondta Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója sajtótájékoztatóján, azt azonban nem árulta el, hogy pontosan mely térségekről van szó.

A spanyol fővárost is magában foglaló 6,5 millió lakosú madridi autonóm közösségben a legmagasabb a fertőzöttek száma, eddig több mint 22 ezren kapták el a kórt, a fertőzésbe 3082-en haltak bele. A régió intenzív ellátásának tehermentesítésére több, jelenleg kevesebb beteget ellátó tartomány egészségügyi felszereléseket, lélegeztető készülékeket ajánlott fel, köztük például Galicia, Murcia és Andalúzia.

A madridi tartományi kormány közleményben jelentette be: hétfőtől hivatalos gyászt rendelnek el a térségben, és a tartományi zászlókat félárbocra engedik a középületeken, hogy így adózzanak az áldozatok emlékének.

Két hete szükségállapot

A lakosság arányában az Ibériai-félszigeten található tartományok közül Andalúziában a legkevesebb a fertőzött, ott eddig mintegy 4700 esetben mutatták ki a vírust, az áldozatok száma pedig 207. Összességében a legkevesebb fertőzött az észak-afrikai exklávékban, Ceutában és Melillában van, valamint a Kanári-szigeteken, ahol a legelső spanyolországi megbetegedést regisztrálták január 31-én.

Spanyolországban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet. A spanyol kormány vasárnapi rendkívüli ülésén további szigorításról döntött, elfogadta a nem létfontosságú ágazatok kéthetes leállításáról szóló rendeletet.

Pedro Sánchez miniszterelnök szombati bejelentésében hangsúlyozta: az intézkedés célja, hogy még tovább csökkentsék az emberek közötti érintkezést, és még többen otthon tudjanak maradni.

A létfontosságú ágazatok közé tartozik például az egészségügy, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az áruszállítás, az áram-, gáz-, vízellátás, a gyógyszeripar, a telekommunikáció és a média is. María Jesús Montero kormányszóvivő a kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján elmondta: az intézkedés nem érinti azokat a munkahelyeket, ahol meg tudták oldani a távmunkát. A kieső munkanapok ledolgozásának feltételeiről a kormány egyeztet a munkavállalói és a munkáltatói érdekképviseletekkel – közölte.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.