Az egyes szövetségi államokban már ennél is régebben hatalmon levő PT Luiz Inácio Lula da Silva, népszerű nevén egyszerűen csak Lula, a szakszervezeti vezetőből lett politikus államfősége idején teljesítette ki szociális programjait. Minden idők egyik – ha nem „a” – legnépszerűbb brazil politikusa szociális segélyprogramja többletkifizetéssel honorálja, ha a szülők beoltatják, illetve iskolába járatják a gyereküket. Egyes árufélék – például a kőolajtermékek – olcsón tartásával párhuzamosan nőni kezdtek a minimál-, sőt a közepes bérek is, ami a szegénység lassú enyhüléséhez vezetett.
Dilma Rousseff, mint Lula követője, nagyjából a meglévő programok kiterjesztésén dolgozott, és nem ok nélkül várta volna magabiztosan ezt a második fordulót, ha időközben nem vetül némi árnyék baloldali, mondhatni hősi alakjára, amelyet radikális mozgalmi múltja alapozott meg gerillaakciók előkészítőjeként, összehangolójaként. Ennek a bizonyos árnyéknak különféle korrupciós gyanúk szolgálnak alapjául, amelyek a PT egészére vonatkoznak ugyan, de mégiscsak Dilma Rousseff személyét tüntetik fel kétes színben. A legsúlyosabb vád tárgya, hogy a Petrobras nevű, többségi állami tulajdonban lévő olajipari cégtől a PT-hez csordogáltak bizonyos összegek, jótékonyan befolyásolva a választási propaganda sikerét. De vannak jócskán helyi szintű ügyek is, amelyek összességükben sokakban erősítették a meggyőződést, hogy a gazdasági mutatóknak az elmúlt két-három évben tapasztalható romlása nem csupán a populizmusba hajló költségvetési költekezés következménye. Persze azé is, ezért hangsúlyozták Rousseff bírálói, hogy a győzelme tovább rombolja Brazília gazdaságát, minősítését és a vele szembeni befektetői bizalmat. Mindez pedig csak úgy akadályozható meg, ha nem kap további bizalmat, az ország irányítását az ellenfele veszi át.
Az ellenfél Aécio Neves, egy politikuscsalád sarja (a nagyapja volt Tancredo Neves, a katonai diktatúrát követően megválasztott első elnök, aki meghalt hivatalba lépése előtt). Minas Gerais állam kormányzója volt – itt, Belo Horizontéban született nemcsak ő, hanem Dilma Rousseff is –, aztán pedig szövetségi szenátor. A szociáldemokrata párt (PSDB) tagjaként az ő kormányzói működésének sem a sanyargatás volt a lényege, ahogy ezt elszánt ellenfelei dühödten elképzelik. Ezzel szemben elindított egy programot a vidéki szegénység enyhítésére, egy másikat pedig elmaradott vidékekről érkező fiatalok felsőfokú tanulmányainak az ösztönzésére. Csakhogy ezt össze tudja egyeztetni az általános gazdasági stabilitás törekvésével, amihez legyen elég annyi, hogy Minas Gerais évek óta hurcolt költségvetési hiányát többletté változtatta. És a jelek szerint ezt a megközelítést nem kevesen követik rokonszenvvel Brazíliában. De ez csak a második elnökválasztási fordulóban vált igazán világossá.
Az elsőben futott még Marina Silva, egy nemzetközi hírű környezetvédő is, akit a Szocialista Párt indított el, miután jelöltje, Eduardo Campos légi balesetben meghalt. Talán együttérzésből, talán a Rousseffel és pártjával szembeni korrupciós vádak hatására hetekig Silva vezette a népszerűségi listákat, emiatt sokan hitték, hogy majd közte és Rousseff között zajlik a végső párharc. A választáson viszont már csak 21 százaléknyi szavazatot kapott. Neves a maga 34 százalékával meglepetésszerűen futott be a második helyre, vagyis a hivatalban lévő elnök magabiztosan győzött. A két forduló között a PT – ezek szerint közpénzekkel bőven olajozott – kampánygépezete Neves jobboldaliságát hangsúlyozta, másfelől pedig a munkanélküliség eredményes visszaszorítását a kétségkívül elismerésre méltó 5 százalékos vonal alá. Általános meglepetést okozott, hogy Marina Silva Neves mellé állt, az ő támogatására szólította fel szavazóit. Ha nem is ennek a közvetlen következményeként, de az utolsó napokban igen szorossá vált a verseny a két jelölt között.
Végül aztán úgy kétszázaléknyi különbséggel győzött Dilma Rousseff. Az értékelések az ország megosztottsága mellett azt hangsúlyozzák, hogy a szavazás legfőbb tárgya a gazdaság volt. Az eredmény kevés jóval kecsegtet, hiszen a kormányzat aligha áll el a további beavatkozásoktól a gazdasági élet menetébe, például az árstabilitás érdekében. Sokat segítene, ha Rousseff új – és főleg gyors – kinevezésekkel jelezné: módosítani kíván az eddigi gazdaságpolitikán. Az sem ártana, ha erőteljes intézkedéseket hozna a korrupció felszámolása érdekében.
