Meciar korábban nemes egyszerűséggel döglődő lónak nevezte Kovácot, s hálát adott az égnek, hogy az elnök nem fogja tovább bonyolítani a szlovákiai belpolitikai helyzetet. Az államfőnek azonban a szlovák alkotmány szerint meglehetősen fontos a szerepe, ezért a miniszterelnök számára sem mellékes, hogy ki foglalja el a "döglött ló" helyét.
Az alkotmány szerint
a köztársasági elnököt a parlament választja kétharmados többséggel, vagyis a százötvenből legalább száz képviselőnek kell igennel voksolnia valamelyik jelöltre. A politikai erőviszonyok úgy alakultak, hogy a kormánykoalíció 82, az ellenzék 61 szavazattal rendelkezik, s a 7 független képviselő sem tudja komolyan befolyásolni az eseményeket. Amennyiben a Meciar vezette koalíció nem tud megegyezni az ellenzék egy részével, úgy Szlovákiának ebben a választási ciklusban nem lesz köztársasági elnöke. Michal Kovác jogköreinek nagy része a kormányra és a miniszterelnökre száll, így Meciar a parlamenti választások előtt tovább erősíti amúgy is félelmetesen központosított hatalmát.
Januárban és februárban lezajlott a parlament első választási próbálkozása, ami azonban sokkal inkább emlékeztetett abszurd drámára, semmint egy önmagát komolynak tekintő önálló állam egyik legfontosabb aktusára. A Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) eleve kijelentette, hogy nem hajlandó elnökjelöltet állítani, ugyanígy cselekedett a két másik kisebb kormánypárt is. Az ellenzék egyes tagjai hosszas huzavona után három jelöltet is állítottak, hosszú időre elfoglalták magukat a megfelelő személyek keresésével, parlamenti és parlamenten kívüli politikai tárgyalásokkal; kampányoltak, mérlegeltek, vitáztak, összevesztek, kibékültek, sajtóhadjáratot folytattak, majd jelöltjeik még saját frakcióik szavazatait sem szerezték meg. A kormánykoalíció képviselői a parlamentben ölbe tett kézzel figyelték az eseményeket, jókat nevettek az ellenzék lázas igyekezetén, és eszük ágában sem volt támogatni egyik jelöltet sem. Vladimír Meciar csupán arra a kijelentésre szorítkozott, hogy a DSZM talán a harmadik vagy a negyedik körben állít jelöltet, miután az ellenzék kifáradt, és megértette, hogy az ő szavazataik nélkül úgysem tud senkit megválasztani.
A helyzet azonban a sikertelen első kör után részben megváltozott. Az alkotmánybíróság ugyanis időközben egy beadvány kapcsán kijelentette, hogy a tavalyi sikertelen népszavazás meghiúsításáért a belügyminisztériumot és a kormányt terheli a felelősség, s azt is leszögezte, hogy a referendum megakadályozásával a polgárok népszavazási joga nem évült el. Erre reagálva a még hivatalban lévő Michal Kovác áprilisra újra kitűzte a közvetlen elnökválasztásról és a NATO-csatlakozásról szóló referendum időpontját, nem kis riadalmat keltve a kormánykoalíció politikusainak körében. Meciar kijelentette, hogy az eddigi államfő még hivatalának utolsó napjaiban sem tud államfőként viselkedni, és minden alkalmat megragad a társadalom megosztására. Érthető a hatalmon lévő politikusok ingerült reakciója: a felmérések szerint a lakosság nagy többsége
a közvetlen elnökválasztás
híve, s ez keresztülhúzná számításaikat. Valószínűleg ennek következtében a DSZM bejelentette: jelöltje az elnökválasztás második fordulójában maga Vladimír Meciar, aki egyben élvezi a két kisebb, szélsőséges kormánypárt támogatását is. A mozgalom politikusai magabiztos kijelentéseket tettek, s nyilatkozataikkal egyértelműsítették, hogy egyéni tárgyalásokat folytattak az ellenzék egyes tagjaival, akik ugyancsak támogatásukról biztosították a miniszterelnököt. Cabaj, a DSZM frakcióvezetője többször leszögezte, hogy Meciar biztos 92 szavazattal rendelkezik, és már csak néhány apróbb politikai feltételt kell megbeszélni. A parlamenti folyosókon az az információ terjedt el, hogy a kormánypártok 50 millió koronát ígértek egy-egy parlamenti szavazatért, s a politikai élet képviselői lázas tárgyalásokon keresték a kiutat. Az ellenzék végül úgy döntött, hogy amennyiben Vladimír Meciar tényleg jelölteti magát államfőnek, nem vesznek részt a szavazáson, tehát nem lesz kilencven képviselő, aki átvenné a szavazócédulákat. A DSZM végül nem bírta idegekkel, s mivel még saját képviselői közt sem mehetett biztosra (az elnökválasztás titkos szavazással történik), az utolsó pillanatban visszavonta ígéretét, és nem jelölte a miniszterelnököt az államfői posztra. Így a második fordulóban ismét csak az ellenzék állít jelölteket. Valószínűnek tűnik, hogy a legtöbb szavazatot Ladislav Ballek közismert író, a baloldali párt embere kapja meg, aki ellen sem a Magyar Koalíció, sem pedig a Szlovák Demokratikus Koalíció nem emelt kifogást, s aki eddigi tevékenysége alapján méltán élvezheti az ellenzék egészének bizalmát. A munkáspártból korábban kiszakadt Kocnár képviselő által jelölt személyt senki sem ismeri, így szavazatainak száma valószínűleg nem lesz számottevő. Egy dolog azonban biztosnak tűnik: egyikükből sem lesz Szlovákia köztársasági elnöke, és március másodikán Vladimír Meciar átveszi az elnöki jogköröket.
Az eddigi eseményekből egyértelműen levonható a következtetés: a jelenlegi kormánykoalíciónak és személyesen Vladimír Meciarnak nem áll érdekében köztársasági elnököt választani, vagy ha igen, akkor csak a jelenleginél sokkal erősebb jogkörökkel és a posztot betöltő mai kormányfővel. Ezt viszont az ellenzék fogja megakadályozni, tehát a jelek szerint fennmarad a Michal Kovác mandátumának lejárta utáni helyzet, amikor a miniszterelnök gyakorolja az elnöki jogköröket.
Miért jó ez Meciarnak? A válasz a szlovák alkotmány tökéletlenségében rejlik. Amennyiben ugyanis az országnak nincs törvényesen megválasztott államfője, jogkörei ugyan a kormányra szállnak, de nem mindegyik. Az alkotmány rendelkezései szerint a köztársasági elnök ad megbízást az új kormány megalakítására, az ő kezébe kell benyújtani a választások után a kabinet lemondását, és ő nevezi ki az új kormányt. Ezek a jogkörök nem szállnak át a jelenlegi kormányra, vagyis alkotmányos patthelyzet jön létre. Amennyiben a jelenlegi előrejelzések igaznak bizonyulnak, és a mostani ellenzék győz a választásokon, a Meciar-kormány marad hatalmon, és gyakorolja az elnöki jogköröket is az új kormány beiktatásáig. Ám mivel nem lesz kinek benyújtania lemondását, nem lesz, aki kormányalakítási megbízatást adjon, és nem lesz senki, aki kinevezné az új kormányt, elméletileg és teljesen alkotmányos alapokon állva, a jelenlegi Meciar-kormány akár hosszú évekig is hatalmon maradhat, miközben nem kell mással érvelnie, csak az alkotmányosság szigorú betartásával. A helyzetből csak két kiút létezik: az egyik az alkotmány megváltoztatása a választások után, ám nehezen elképzelhető, hogy a jelenlegi ellenzék megszerzi az alkotmányozáshoz szükséges többséget. A másik megoldás az, ha az új parlamentnek sikerül köztársasági elnököt választani, s ezzel elkezdődhet a tényleges kormányalakítás. Ehhez viszont minden bizonnyal szükség lesz Meciar képviselőinek a szavazataira, vagyis a gyakorlatban ismét csak a jelenlegi miniszterelnök kezében lesz a megoldás kulcsa, s addig gátolhatja az elnökválasztást, ameddig kedve és érdekei úgy kívánják.
Gyurovszky László
