Eszkalálódik a válság Algériában: lemond az elnök
Abdelaziz_Bouteflika.jpg

Eszkalálódik a válság Algériában: lemond az elnök

  • MTI
  • 2019. április 1.

Külpol

Abdel-Azíz Buteflika még az április 28-ig tartó mandátumának lejárta előtt bejelenti lemondását.

Az állami APS hírügynökség által idézett elnöki közlemény szerint a húsz éve hatalmon lévő, 82 éves Buteflika fennmaradó hivatali ideje alatt még fontos intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a lemondását követő átmeneti időszakra biztosítsa a hatóságok zavartalan működését.
A közlemény nem említette az államfő lemondásának pontos dátumát. Az észak-afrikai ország alkotmánya értelmében ez esetben Abdel-Kader Benszaláh, a felsőház elnöke veszi át az államfői teendőket 90 napra, amíg választásokat tudnak tartani.

A hétvégén Nureddin Bedui miniszterelnök vezetésével - aki a márciusban lemondott Ahmed Ujahja helyébe lépett - megalakult az ország ügyvivő kormánya. A kormányban az előző kormány hat tagja is helyet kapott, többek közt Ahmed Gáid Szaláh vezérkari főnök is, aki a múlt héten Buteflika alkotmányos úton történő felmentését szorgalmazta.
Hétfőn Algír belvárosában százak tüntettek az újonnan kinevezett ügyvivő kormány lemondását követelve. Egyelőre nem tudni, hogyan fog megvalósulni a hivatalos közleményben bejelentett átmeneti időszak.
A megromlott egészségű Buteflika korábban április végénél tovább akart hatalmon maradni, az utóbbi hetekben azonban ez ellen Algéria több városában tömegtüntetéseket tartottak.
Az észak-afrikai országot 1999 óta vezető államfő február 10-én bejelentette indulási szándékát az eredetileg április 18-ra kiírt elnökválasztáson. A tiltakozások hatására az elnök március elején visszalépett és elhalasztotta az elnökválasztást, valamint egyfajta kompromisszumos megoldást kínált az elégedetlenkedőknek. Ennek értelmében népszavazásra bocsátanának egy új alkotmányt, amelynek elfogadásáig Buteflika hivatalban maradna. Ez azonban olaj volt a tűzre, a tüntetések folytatódtak, és a tiltakozók immár egyhangúlag az elnök távozását követelik.
Az elnök mögül sorra hátráltak ki támogatói, köztük pártja, a kormányzó Nemzeti Felszabadítási Front.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.