Európa ellenáll a nacionalistáknak – Az EP-választások 5 legfontosabb tanulsága

Külpol

Elmaradt a szélsőjobboldali áttörés, szélesebb kormányzó koalíció jöhet a következő EP-ben.

Hétfő hajnalra az Európai Parlament honlapján megjelent a 28 tagállamból beérkező eredményekre és becslésekre alapuló összeurópai mandátumkalkuláció. Bár több országból még csak exit poll adatok vagy előzetes eredmények vannak, a trendek jól kirajzolódnak.

Íme, a választások 5 legfontosabb tanulsága:

1. A két nagy párt a várakozásoknak megfelelően gyengült

Első helyen az Európai Néppárt (EPP) végzett 179 mandátummal, a második a Szocialisták és Demokraták szövetsége (S&D) lett 150 hellyel. Mindkét nagy pártcsalád 37 helyet veszített a 2014-es eredményéhez képest, és az Európai Parlament történetében először ketten együtt sem tudnak többséget alkotni. A különbség az EPP és az S&D között 29 mandátum, ami a britek távozásával 40-re nőhet (a 11 brit munkáspárti szék elvesztésével).

false

Ezzel együtt a két hagyományos gyűjtőpárt nem omlott össze, és továbbra is vezető – ha nem is egyeduralkodó – szerepet fognak játszani Európában. Mindketten elkönyvelhetnek biztató győzelmeket is, a szocialisták például Spanyolországban vagy Hollandiában, az EPP Görögországban vagy Ausztriában.

2. Centrista nagykoalíció vezetheti a következő Parlamentet

A Zöldek és a várhatóan Emmanuel Macron pártjával kiegészülő liberálisok (ALDE) a választás győztesei közé tartoznak, előbbiek 18, utóbbiak 37 székkel erősödtek 2014-hez képest. Az EPP-nek és az S&D-nek már a liberálisokkal is simán megvan a többsége, a zöldekkel együtt pedig kétharmados fölénybe kerülhetnek az európapárti erők. A centrista többséget az sem veszélyezteti, hogy a nagy frakcióknak vannak billegő tagjaik: az EPP-ben a Fidesz, az S&D-ben a román szocialisták, az ALDE-ben a cseh kormánypárt tagsága kérdéses.

Az EP-t irányító más koalíció nem igazán képzelhető el, sem az Orbán Viktor által szorgalmazott néppárti-populista egyesülés, sem a Frans Timmermans által belengetett Ciprasztól Macronig tartó szövetség nem érné el a 376 mandátumos többséget.

3. Elmaradt a szélsőjobboldali áttörés

Az euroszkeptikus, populista, szélsőjobboldali erők vegyes eredményeket értek el. Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban és Belgiumban jól szerepeltek; Németországban, Ausztriában és a skandináv tagállamokban inkább a várakozás alatt.

Jelenleg három frakció van a Néppárttól jobbra, ezek között várhatóan lesz egységesülési törekvés, de a hivatalos mandátumkalkuláció alapján összesen is csak 172 mandátumra számíthatnak, és a Brexittel jelentősen meggyengülnének, mivel Nigel farage Brexit-pártja 29 parlamenti helyet szerezhet. A populista tábor így a mandátumok egyharmadától is elmarad, még akkor is, ha a mainstream frakcióktól vagy a függetlenek közül a későbbiekben csatlakoznak hozzájuk. Eleve eltúlzottnak tűntek a „blokkoló kisebbségtől” való félelmek, de most már biztosnak látszik, hogy ez matematikailag sem fog összejönni.

4. A Fidesz erősödve is gyengült a Néppártban

13 mandátumával a Fideszé lehet a harmadik legerősebb nemzeti delegáció az EPP-ben a német CDU/CSU és a lengyel Polgári Platform mögött, megelőzve az olasz, a francia és a spanyol néppártiakat. Ez azonban csak első ránézésre jó hír Orbán Viktornak, mivel az EPP-ben pont a franciák, az olaszok és a spanyolok számítottak a támogatóinak. Ebben a három nagy tagállamban látványosan nem jött be a jobbközép pártoknak a jobbra tolódás, ez, a Strache-botrány és a matematikai szükségszerűség nagy biztonsággal háttérbe szorítja az EPP-n belül az orbáni vonalat, ami szerint nem a liberálisokkal és a baloldallal, hanem populista szélsőjobbal kellene együttműködni.

A Fidesz néppárti szövetségesei közül a szlovén SDS 4, az RMDSZ 2 mandátumra számíthat, ez így együtt már jelentős érv lehet amellett, hogy az EPP ne rúgja ki a Fideszt, ha a legerősebb frakció akar maradni. Ugyanakkor  a liberálisokkal és a szocialistákkal való együttműködés miatt mégis szükségessé válhat a szakítás a Fidesszel. Az előttünk álló időszak egyik nagy kérdése, hogy hajlandó lesz-e engedményekre Orbán a maradásáért, és hogy ezek elegendők lesznek-e néppárti szövetségeseinek.

5. Kezdődhet az osztozkodás a pozíciókon

A parlamenti frakciók, valamint az állam- és kormányfők keddi találkozója után többet tudunk majd az uniós vezetői posztokért zajló verseny állásáról. Mindenesetre a választási eredmények tükrében az Európai Bizottság elnöki posztjára pályázó egyik csúcsjelöltet sem nevezhetjük egyértelmű nyertesnek. Ha valaminek, akkor a magas részvételnek örülhet Manfred Weber és Frans Timmermans, mert ez erősíti a parlament legitimációját, és legalábbis nehezebben magyarázhatóvá teszi, ha az Európai Tanács végül nem csúcsjelöltet jelöl a Bizottság élére.

Érdemes arra is emlékeztetni, hogy megüresedik az Európai Parlament és az Európai Tanács elnöki széke is. Az erőviszonyokat elnézve biztosan megváltozik az a helyzet, hogy mindhárom vezető pozícióban EPP-s politikus ül. Logikus lenne, ha a három legnagyobb frakció egymás között osztaná el ezeket a helyeket.

Neked ajánljuk