Evakuálnak egy falut Oroszországban, mert kilőnek egy rakétát a Holdra

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 7.

Külpol

És a gyorsítórakéták a szétválásuk után arra a területre fognak lezuhanni.

Evakuálni kell egy orosz falut augusztus 11-én, mert kilövik a Luna-25 névre keresztelt szondát a Holdra

írja a Reuters az orosz Roszkozmosz űrügynökség közlése alapján.

1976 óta nem lőttek fel semmit a Vosztocsnij kozmodromról, amely több mint 5000 kilométerre található Moszkvától keletre. A kilövési helytől délkeletre fekvő Shakhtinskyi település lakóit azért kell evakuálni, mert a gyorsítórakéták a szétválásuk után erre a területre fognak lezuhanni.

A Luna-25 a tervek szerint a Hold déli sarkára fog érkezni a történelemben elsőként. A küldetés fő célja a lágy landolási technológiák fejlesztése, a Hold belső szerkezetének kutatása és az erőforrások, köztük a víz feltárása. Az egység várhatóan egy évig fog működni a Hold felszínén.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.