Ferenc pápa boldoggá avatta I. János Pál pápát

Külpol

A katolikusokat 1978-ban 33 napon át vezető egyházfő volt az utolsó olasz pápa.

A személyes sikert keresőkkel állította szembe tömegek jóindulatát és I. János Pál alázatos szolgálatát Ferenc pápa a Szent Péter téren rendezett vasárnapi boldoggá avatáson.

Ferenc kijelentette, hogy a mosolygós pápaként ismert I. János Pál a „szép, nyugodt arcú, örömteli” egyházat képviselte, amely soha nem zárja be kapuit és nem teszi rideggé a szíveket.

A Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri avatás esős időben kezdődött, de így is mintegy huszonötezren voltak jelen, több zarándokcsoport érkezett Latin-Amerikából, ahol az egykori pápát kiemelt tisztelet övezi.

Ferenc pápa, ahogyan elődje 1978-ban tette, békét sürgetett a mai világban is, kiváltképpen a „mártír Ukrajnában”.

I. János Pál volt az utolsó olasz pápa, halála után a lengyel II. János Pál lett a katolikus egyház feje. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.