Finnország nem fog magyarázkodni Hende Csabáéknak

  • narancs.hu
  • 2023. március 5.

Külpol

A finn parlament külügyi bizottságának alelnöke szerint a magyarok látogatása egy politikai játszma része.

Finnországnak nincs miről tárgyalnia a Hende Csaba vezette magyar delegációval, és nincs is mit megmagyaráznia. Ez nem a magyar parlament, hanem csak a Fidesz-frakció látogatása lesz, és Orbán Viktor miniszterelnök belpolitikai játszmájának része – ezt gondolja a Finnországba és Svédországba készülő magyar küldöttség ügyéről a finn parlament külügyi bizottságának alelnöke, Erkki Tuomioja.

A finn szociáldemokrata politikusnak  a Demokraatti című lapban közölt nyilatkozatát a 444 vette észre.

Tuomioja régi diplomata, 2000 és 2007 között, majd 2011 és 2015 között Finnország külügyminisztere volt. 

Magyarországról négyfős kormánypárti képviselőcsoport látogat a jövő héten Helsinkibe és Stockholmba, azzal az útravalóval, tisztázza a vitás kérdéseket és a Magyarországot érintő kritikáikat a NATO-ba belépni szándékozó két ország politikusaival. 

A küldöttségnek Győri Enikő, Németh Zsolt és Schaller Baross Ernő lesz a tagja, vezetője pedig Hende Csaba.

A NATO tagállamainak többsége még tavaly jóváhagyó nyilatkozatot adott ki arról, hogy egyetért Finnország és Svédország csatlakozásával, csak Magyarország és Törökország jóváhagyása késik. A magyar késlekedésre Orbán Viktor miniszterelnök adott nemrég magyarázatot.

A magyar kormányfő azt mondta, ő kérte a Fidesz-frakciót, szavazzák meg a két ország felvételét, de a fideszes képviselők nem túl lelkesek. Egyrészt azért, mert Finnország csatlakozásával hosszú közös határ jön létre a NATO és Oroszország között. Azért sem igyekszik támogatni a két ország csatlakozását a frakció, mert mindkét országban „hazugságokat terjesztenek Magyarországról”, a jogállamról és a demokrácia állapotáról, és meg kell beszélni velük, „ne rugdossanak már bennünket, ha közben idejönnek kérni azt, hogy vegyük már fel őket”. 

 
Erkki Tuomioja, a finn parlament külügyi bizottságának alelnöke

Tuomioja azt mondta erről, hogy a magyar politikai retorikát erősen áthatja a sérelmek és a bocsánatkérés követelése. Azt gondolja, azért Magyarország nem köti össze a NATO-bővítés ügyét a Magyarországnak járó uniós források befagyasztásának témájával, mert a NATO és az EU két külön szervezet. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.