Franciaország nagy hatótávolságú rakétákat ad Ukrajnának

  • narancs.hu
  • 2024. január 17.

Külpol

Emmanuel Macron francia államfő kedd este bejelentette, hogy februárban Ukrajnába utazik.

Negyven új SCALP nagy hatótávolságú rakétát és több száz bombát ad át a kijevi kormánynak Franciaország. „Jómagam februárban Ukrajnába utazom” – tette hozzá a köztársasági elnök a párizsi hivatalában mintegy négyszáz újságíró előtt, az országos televíziók által élőben közvetített nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Macron jelezte, hogy Franciaország „egy biztonsági megállapodás véglegesítésén dolgozik” Kijevvel, amely hasonló ahhoz, amelyet pénteken kötött az Egyesült Királyság és Ukrajna tízéves időtartamra. Hozzátette, hogy Franciaországnak és az Európai Uniónak „az elkövetkező hetekben és hónapokban újabb döntéseket kell hoznia azért, hogy ne engedjék Oroszországot győzni.”

„Nem hagyhatjuk, hogy Oroszország győzzön, és nem is szabad engednünk, mert akkor Európa és Oroszország egész szomszédságának biztonsága megkérdőjeleződne”

- hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy Donald Trump esetleges győzelme a novemberi amerikai elnökválasztáson megkérdőjelezheti-e az Ukrajnának nyújtott támogatást, Emmanuel Macron kijelentette, hogy "nem szabad az emberekre koncentrálni.”

„Tisztán kell látnunk ahhoz, hogy felismerjük, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyik nagy szövetségesünk, akinek a bátorságát fogjuk ünnepelni” a szövetségesek normandiai partraszállásának 80. évfordulója alkalmából - mondta a francia elnök. "De ez egy olyan demokrácia, amely válságon megy keresztül, amelynek első számú prioritása saját maga, a második prioritása pedig a kínai kérdés” - tette hozzá, jelezve, hogy emiatt „erősebb Európára (van szükség), amely tudja, hogyan védje meg magát, és nem függ másoktól.”

Macron kitért arra is, hogy Franciaország úgy döntött: nem csatlakozik a jemeni húszik elleni amerikai-brit csapásokhoz, hogy „elkerüljön mindenfajta eszkalációt” a térségben.

A húszi lázadók tavaly november óta rendszeresen vesznek célba kereskedelmi hajókat a Vörös-tengeren, a globális tengeri szállítmányozás egyik kulcsfontosságú útvonalán, állítsuk szerint azért, hogy megtorolják Izraelnek a Gázai övezet ellen indított hadműveletét. Múlt hét végén az amerikai és brit erők csapásokat mértek a lázadókra, amire azok válaszul rakétával eltaláltak hétfőn egy amerikai teherhajót, tovább élezve ezzel a konfliktust.

Emmanuel Macron egyúttal arra kérte Izraelt, hogy ne folytassa a nem kellően célzott műveleteket a Gázai övezetben. „Azért mondom ezt, mert ez Izrael hosszú távú biztonsági érdeke is, és a hadműveletek folytatása a jelenlegi formában kockázatot jelent hosszú távon, tekintettel arra, hogy ez mit okoz az egész régióban magának Izraelnek a biztonságával” - mutatott rá. „Ezért folytatjuk a diplomáciai kezdeményezéseket, állásfoglalásokat és megbeszéléseket a tűzszünet érdekében, én pedig folytatni fogom a kétoldalú kapcsolattartást, hogy megpróbáljuk nagyon konkrétan elérni a tűzszünetet” - tette hozzá.

Az államfő bejelentette azt is, hogy február 7-én a Hamász palesztin iszlamista szervezet által Izraelben elkövetett merénylet áldozatainak tiszteletére megemlékezés lesz Párizsban.

Február 7-én a terrorizmus áldozatainak emlékművénél, amely az Invalidusoknál található, „meg fogok emlékezni az áldozatokról a hozzátartozóik és mindazok előtt, akik csatlakozni kívánnak hozzánk” - jelezte Emmanuel Macron. Az elnök emlékeztetett arra, hogy Franciaország „41 gyermekét vesztette el" ezekben a merényletekben, és hogy még mindig „három túsza” van a Gázai övezetben. „Azért küzdünk az izraeli hatóságokkal, Katarral, amelynek döntő szerepe van ebben az ügyben, és számos más kollégával, hogy kiszabadítsuk őket” - mondta az elnök.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.