Franciaország ökoadót vezet be

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. július 9.

Külpol

Továbbá csökkenti a közúti fuvarozóknak a dízelüzemanyag vásárlásához nyújtott adókedvezményt.

Franciaország 2020-tól ökoadót vezet be a repülőtereiről induló járatokra a környezetvédelem támogatásának céljából, valamint csökkenti a közúti fuvarozóknak a dízelüzemanyag vásárlásához nyújtott adókedvezményét – írja az MTI.

Elisabeth Borne közlekedési miniszter az ökológiai védelmi tanács kedden tartott ülése után közölte, hogy úticéltól és osztálytól függően a repülőjegyek után 1,50 euró és 18 euró közötti ökoadót kell fizetni. A szabály minden légitársaságra vonatkozik, de csak a franciaországi repülőterekről induló járatokra, az érkező vagy tranzit járatokra nem.

Franciaország arra számít, hogy évi 180 millió eurót szed össze az új adófajtából, és azt környezetkímélőbb közlekedési infrastruktúrák, például a vasúthálózat fejlesztésére fordítja.

Emellett a környezetvédelem jegyében jövőre literenként 2 eurócenttel csökkenti a francia kormány a gázolajvásárlás után a közúti áruszállítóknak nyújtott adókedvezményt. Ebből évi 140 millió euró bevételt remélnek.

A legnagyobb francia fuvaros-érdekképviselet, az Országos Közúti Szállítmányozási Szövetség (FNTR) már a múlt héten arra figyelmeztette a kormányt, hogy tüntetésekre és blokádokra számíthat, ha nem hagy fel az ágazat erősebb megadóztatásának tervével.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.