A szlovák külügyminiszter Orbánnak: Húzz a f.szba!
Rastislav Káčer szerint a magyar kormányfő Putyinnal kollaborál.
Rastislav Káčer szerint a magyar kormányfő Putyinnal kollaborál.
Évértékelőt tartott az orosz elnök, beszéde leginkább a Nyugattal szembeni dühéről szól.
Az áldozatok tényleges száma ennél lényegesen nagyobb. Más forrás 16 ezer civil halottról tud.
Eddig 8700 megbetegedést és 29 halálozást jelentettek.
Az amerikai elnök meglepetésszerűen érkezett hétfőn az ukrán fővárosba.
Szijjártó Péter hétfőn tárgyal Vang Ji államtanácsossal.
Kerülgeti egymást a két világhatalom.
Az egykori amerikai elnök hospice-ellátásban részesül az otthonában.
Magyarországra látogat a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatója.
Mert Oroszország hírszerzőket próbál bejuttatni Hollandiába, a holland diplomatáknak pedig nem hajlandó vízumot kiadni – mondta a külügyminiszter.
Soros: India miniszterelnöke nem demokrata. Subrahmanyam Jaishankar: Soros öreg, gazdag, nagyképű és veszélyes.
Egy hobbiból ballonokat eregető csoport azt írta, eltűnt az egyik léggömbjük. Lehet, azt is leszedték egy félmillió dolláros rakétával.