Anthony Blinken arra intette Kínát, hogy ne támogassa Oroszországot

  • narancs.hu
  • 2023. február 19.

Külpol

Kerülgeti egymást a két világhatalom.

Szombaton került sor Anthony Blinken amerikai, és Vang Ji kínai külügyminiszter találkozójára egy pontosabban meg nem határozott helyszínen, Münchenben. Néhány órával előtte Vang „hisztérikusnak” nevezte Washingtont a kínai kémballonra adott reakciójuk miatt.

A két ország között azóta is feszült a viszony, ráadásul a Wall Street Journal a közelmúltban azt is megírta, hogy Kína fegyvert és technológiát ad el az Ukrajnát támadó Oroszországnak.

Blinken  az NBC Newsnek óvatosabban fogalmazott, amikor azt mondta, Kína „legalábbis számításba vette”, hogy segítsen az oroszoknak. A Reuters névtelen forrása szerint még finomabban és homályosabban fogalmazott a kínai féllel szemben. A kínai külügyminisztérium szűkszavú közleménye szerint „az Egyesült Államoknak muszáj szembenézni és kijavítani” a kétoldalú kapcsolatokat ért károkat. Vang ugyanakkor nem kért elnézést a kémballon-incidensért.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.