Ha megállapodás nélkül jön létre a Brexit, akkor sem kell megijedni a ott levő ösztöndíjas hallgatóknak

  • narancs.hu
  • 2019. január 30.

Külpol

A társadalombiztosítás ügyét is rendezték egy most elfogadott rendeletben.

Az Európai Bizottság a megállapodás nélküli Brexit esetére utolsó intézkedéscsomagot fogadott el az Erasmus+ hallgatók jogállásáról, a társadalombiztosítási rendszerek koordinálásáról szóló szabályokat és az uniós költségvetést érintően - közölte az MTI.

Egyre nagyobb kockázatnak tartják ugyanis, hogy az Egyesült Királyság március 29-én megállapodás nélkül lép ki az EU-ból. Erre a rendkívüli helyzetre vonatkozó javaslatcsomaggal próbálnak felkészülni, ami biztosítaná egyebek mellett, hogy azok az uniós és brit fiatalok, akik a brit uniós tagság megszűnésének idején Erasmus+ programban vesznek részt, megszakítás nélkül befejezhessék külföldi tartózkodásukat.

Ez 14 ezer uniós diákot és oktatót érintene, aki a kilépéskor is ott tartózkodik még az Egyesült Királyságban, és 7 ezer brit vesz részt a programban az EU-ban maradó 27 tagállam valamelyikében. A javaslat révén az érintettek befejezhetik tanulmányaikat, és továbbra is hozzájuthatnak a megfelelő finanszírozáshoz vagy támogatáshoz.

Az intézkedéscsomag rögzítené, hogy a nyugdíjak kiszámításakor továbbra is figyelembe vegyék az Egyesült Királyság kilépése előtti biztosítási, foglalkoztatási vagy tartózkodási időszakokat. Ez azt jelenti, hogy ha az EU-ban maradó 27 tagállam bármelyikének polgára a Brexit előtt 10 évet dolgozott az Egyesült Királyságban, ezt az időszakot figyelembe kell venni, amikor az uniós tagállam illetékes hatóságai az érintett nyugdíjba vonulásakor kiszámítják a nyugdíjjogosultságát.

Az intézkedéscsomag szerint az EU megállapodás nélküli Brexit esetén a kilépés érvénybelépése előtt aláírt szerződések és meghozott határozatok esetében 2019-ben továbbra is folyósítané a kifizetéseket a brit kedvezményezetteknek, abban az esetben, ha az Egyesült Királyság eleget tesz a 2019. évi költségvetés keretében vállalt kötelezettségeinek, és elfogadja a szükséges pénzügyi ellenőrzéseket. Ez enyhítené a megállapodás hiánya által okozott jelentős negatív hatást az uniós finanszírozásban részesülő területek széles körében, például a kutatás, az innováció vagy a mezőgazdaság terén.

 

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.