„Orbán saját politikai túlélését összeköti a Magyarország EU-tagságáról szóló népszavazással, amit a 2022-es parlamenti választásokkal egy időben tartanak. A népszavazást erőteljes, közpénzből finanszírozott EU-ellenes kampány előzi meg, a pro-európai hangok versenyhátrányból indulnak, a külföldön élő magyarokat szisztematikusan elzárják a szavazás lehetőségétől. Végül egy szűk többség Magyarország kilépése mellett dönt.”
Az idézetet a Visegrad Insight folyóirat októberi, Közép-Európa jövőjével foglalkozó különszámából vettem. A visegrádi térség szakértői öt forgatókönyvet vázolnak fel arról, hova juthatnak a V4 országai 2025-re. Magyarország unióból való kilépése a Közép-Európa kettészakadásával számoló forgatókönyvben szerepel.
Egy másik szcenárió az illiberalizmus elterjedését vetíti előre, és olyan is van, amely külső fenyegetettség vagy belső politikai változások miatt azt jósolja, hogy Közép-Európa visszatér az európai mainstreamhez. Az ötödik forgatókönyv szerint az erősödő orosz agresszió és az amerikai elzárkózás miatt biztonsági vákuum alakul ki a térségben, Közép-Európa országai a két világháború közöttihez hasonló helyzetben találják magukat.
| ||
A tanulmányt a Visegrad Insight és a German Marshall Fund munkatársai szerkesztették, de számos szakértővel konzultáltak. Magyarországról Feledy Botond, Hegedűs Dániel, Jarábik Balázs, Krekó Péter, Pistyur Veronika és Rácz András vett részt az előkészítő munkában.
Orbáni vagy Orbán nélküli Európa
A V4-szövetség szétszakadására a szerzők szerint akkor van esély, ha a következő években kiéleződik a kelet–nyugat ellentét az EU-ban, az unió magja továbbviszi az integrációt a többsebességes Európa-koncepció szerint, a jogállamiságot megsértő kormányokat pedig keményen megbüntetik.
Egy ilyen helyzetben a lengyel Jog és Igazságosság ugyan megnyeri a 2019-es választást, de kénytelen koalíciós kormányt alakítani. Az EU magországai bizonyos engedményekkel – kohéziós pénzek, védelmi beruházások – visszaállítják Lengyelországot az Európa-barát útra. Az egyre autoriterebb Fideszt ellenben kizárja az Európai Néppárt, az uniós pénzek visszafogása miatt megáll a gazdasági növekedés. Erre válaszol Orbán a népszavazással, aminek eredményeképp 2025-re kilépünk az EU-ból, mindössze egy olyan kereskedelmi megállapodást tartunk fenn, mint most a keleti partnerség országai, például Grúzia vagy Örményország. Ebben a forgatókönyvben a meglehetősen euroszkeptikus Csehország is elhagyja az EU-t (de a közös piac részese marad), az euróövezeti tag Szlovákia viszont egyértelműen az integráció mellett szavaz.
| ||
Az ezzel ellentétes, az illiberalizmus győzelmét előrevetítő forgatókönyv szerint az európai integráció ellenzői Közép-Európán túl is több országban hatalomra kerülnek, 2019 után blokkoló kisebbséget alkotnak az Európai Parlamentben és az Európai Tanácsban. Ennek eredményeképp egyre kevesebb közös politikai kezdeményezés indul, az EU 2025-re részben már csak névleges demokráciák közötti szabadkereskedelmi övezetté fejlődik vissza.
Erre a kimenetelre akkor van a legtöbb esély, ha az EU nem találja meg a jogállamiság védelmének megfelelő eszközét, Közép-Európában pedig folytatódik a gazdasági növekedés, főként a kínai és orosz tőke beáramlása miatt. Az illiberálisokat erősítené az is, ha Nagy-Britannia viszonylag jól jönne ki a Brexitből, mert így könnyebb lenne minden kezdeményezést azzal megakasztani, hogy egyes kormányfők a kilépéssel zsarolják a többieket.
Mi tarthat össze?
Az európai integráció erősödése két szcenárióban is megjelenik, jóllehet a kiváltó okok nagyon különbözőek. A „kényszerházasság” címkével ellátott forgatókönyv szerint a V4-ek országai kezdetben szkeptikusan figyelik az integráció mélyítését a magországokban, és a többsebességes EU-ban lényegében a perifériára szorulnak.
| ||
Azonban az orosz agresszió felerősödése Ukrajnában (és megjelenése Fehéroroszországban), valamint a kereskedelmi háború kibontakozása miatti gazdasági problémák komoly válságot idéznek elő Közép-Európában. Az optimista forgatókönyv szerint mindkét fronton az EU lesz a V4-ek segítségére, biztonság- és energiapolitikai intézkedésekkel egyrészt, gazdasági mentőcsomagokkal másrészt. Ez olyannyira megemeli az EU imázsát a V4-országokban, hogy arra már a politikusoknak is reagálniuk kell. 2025-re Lengyelország, Csehország és Magyarország is elkötelezi magát az integráció és az euró bevezetése mellett.
A „közép-európai tavasz” névre keresztelt forgatókönyv szerint hasonló változásokat a megerősödő ifjúsági mozgalmak kényszerítenek ki, amelyek az új technológiákat, a társadalmi igazságosságot és az európai integrációt tűzik a zászlajukra. Először Lengyelországban nyernek előre hozott választásokat, de a többi visegrádi államban is mélyreható politikai változásokat indítanak el.
És mi választhat el?
A biztonsági vákuumról szóló ötödik forgatókönyv nem kevésbé vészjósló, mint a Magyarország unióból való kilépésével fenyegető. Nem elég Trump félszívű hozzáállása a NATO-hoz, ebben az elképzelt kimenetelben még az európai országok is összevesznek a védelmi együttműködésen, miután néhány tagállam a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásához kötné a NATO-tagságot.
| ||
Ennek következményeként Lengyelország Kína felé fordul az oroszokkal szembeni védelme biztosításáért, Csehország és Szlovákia kilép a NATO-ból, Magyarország pedig „készséggel felajánlja, hogy Moszkva trójai falova lesz”. A szerzők szerint így a két világháború közöttihez nagyon hasonló állapot köszönt be Közép-Európában, amit a következőkkel jellemeznek: „gyenge multilaterális intézmények, eltűnőfélben lévő nyugati biztosítékok a régió megvédésére, függés a külső hatalmaktól, újjáéledő autoriter rendszerek és régión belüli konfliktusok.”
Talán itt éreztem a leginkább, hogy a tanulmány áthajlik politikai sci-fibe, a szerzők pedig alábecsülik annak valószínűséget, hogy a felszínen megjelenő rengeteg konfliktus és félelem ellenére semmi visszafordíthatatlan nem történik a következő években.
Aztán arra gondoltam, hogy ez a „semmi visszafordíthatatlan” inkább csak a napi politika „business as usual” perspektívájából tűnik annak, valójában az elmúlt hét évben is számos olyasmi történt, amit 2011-ben politikai sci-finek minősítettünk volna: a jogállam lebontása Magyarországon, Brexit, a Krím elcsatolása, Donald Trump. Ha pedig így van, nem árt előre elgondolkodni az előttünk álló újabb katasztrófákon és azok megelőzésén. Bár a Visegrad Insight forgatókönyvei közül betű szerint nyilván egyik sem fog megvalósulni, azt jól érzékeltetik, milyen külső és belső folyamatokon múlik a közeljövőnk. És hogy mekkora a tét.
