Hajnali részegség angol módra

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. március 6.

Külpol

Május 6-án koronázzák meg III. Károlyt, a belügyi tárca pedig rendkívüli nyitva tartást hirdetett a jeles napra.

A szokásos záróránál két órával tovább, hajnalba nyúlóan ünnepelheti a pubok népe Angliában és Walesben III. Károly király májusi londoni koronázását. A brit uralkodót május 6-án, szombaton koronázzák meg a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit uralkodók ősi koronázótemplomában. Itt koronázták meg 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly néhai édesanyját is.

III. Károly májusi koronázását nagyszabású koncerttel egybekötött háromnapos országos ünnepségsorozat kíséri. A rendezvények központi elemei közé tartozik majd a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek a koronázás másnapjára, várhatóan többmilliós részvétellel. A hosszú hétvége harmadik napjára, május 8-ra, hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszüneti napot hirdetett.

 Mindezeken túl a londoni belügyminisztérium bejelentése szerint az alattvalók három napig hajnalba nyúlóan ünnepelheti uralkodójának megkoronázását Angliában és Walesben. A törvényben előírt 23 óra helyett ugyanis kivételes engedéllyel éjjel egy óráig tarthatnak nyitva a pubok, a bárok, a klubok és egyéb olyan vendéglátóhelyek, amelyeknek önálló italmérési engedélyük van. Skóciában és Észak-Írországban a helyi hatóságok döntenek majd arról, hogy engedélyezik-e a nyitvatartási előírások hasonló lazítását a koronázási hétvégén.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.