Jövőre már kinyit a Notre-Dame

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. március 6.

Külpol

A székesegyház 2019-ben egy tűzben rongálódott meg súlyosan. A teljes felújítás még 2025-ben is tart. 

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház helyreállítása a tervek szerint halad, így 2024 végén ismét megnyithatja kapuit a hívek és a látogatók számára. Ez egyben azt is jelenti, hogy nyári olimpiai játékok idején még zárva lesz a Notre-Dame.

A székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártornyot. Jean-Louis Georgelin tábornok, a Notre-Dame helyreállításáért felelős állami hatóság elnöke szerint a huszártorony a templom újjászületésének szimbólumaként fokozatosan emelkedik majd az épület fölé.

Az épület stabilizálási munkálatai 2021 szeptemberében fejeződtek be, ezután kezdődhetett meg a tényleges helyreállítás. Az illetékes hatóságok döntése alapján a gótikus építészet remekműveként számon tartott katedrálist eredeti formájában állítják helyre. A leomlott 93 méter magas huszártorony 1860-ban épült Eugene Viollet-le-Duc tervei alapján, miután az eredetileg 1250-ben épített szerkezetet 1786 és 1792 között lebontották.

Az építkezésről és az abban részt vevő szakemberek munkáiról kedden egy ingyenesen látogatható kiállítás nyílik a Notre-Dame előtti téren, amely bemutatja a katedrálisban található műtárgyakat is.  Bár a székesegyház már jövőre fogad látogatókat, a felújítás még 2025-ben is folytatódni fog, a katedrális előtti tér átalakítása pedig 2027-re készül el teljesen. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk