Harmadszor is leszavazta a brit parlament Theresa May Brexit-megállapodását

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. március 29.

Külpol

Igaz, kisebb arányban, mint az első két alkalommal.

Harmadszor is elutasította pénteken a londoni alsóház a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást, bár az előző két elutasító szavazásnál jóval kisebb többséggel.

A péntek délutáni szavazáson az EU-val novemberben elért egyezségre 286-an, ellene 344-en voksoltak, vagyis a kormány 58 fős többségű vereséget szenvedett.

Január 15-én, amikor először került az alsóház elé az 585 oldalas megállapodást, a kamara a brit parlamentarizmus történetének legnagyobb, 230 fős többségével, a március 12-i második szavazáson 149 fős többséggel utasította el az egyezményt.

A pénteki szavazás után Theresa May miniszterelnök kijelentette, hogy az újbóli elutasításnak "súlyos következményei" lehetnek, ugyanis az alapeseti forgatókönyv jelen pillanatban az, hogy az Egyesült Királyság április 12-én, a múlt heti EU-csúcson erre az esetre kijelölt határnapon kikerülhet az Európai Unióból.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a szavazás után rögtön közölte, hogy a tagállamok vezetői április 10-én rendkívüli csúcsot tartanak Brexit-ügyben.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.