Trump megválasztását jellemzően nagy ovációval fogadták Európában a magukat újabban szuverenistának nevező populista, nacionalista, menekült-, elit-, liberalizmus- és EU-ellenes radikális jobboldali politikusok. Orbán Viktor mellett Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) elnöke, Herbert Kickl, az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Matteo Salvini, az olasz Lega elnöke, Santiago Abascal, a spanyol Vox elnöke, valamint Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) társelnöke lelkesen, az ideológiai átfedéseket és az egybecsengő politikai narratívákat hangsúlyozó X-posztokban gratuláltak az új elnöknek. A francia Nemzeti Tömörülést (RN) informálisan irányító Marine Le Pen és az olasz kormány mellett az Olaszország Fivéreit (FdI) vezető Georgia Meloni szintén pozitívan nyilatkoztak Trump elnökké válásáról, de jóval diplomatikusabban tették ezt.
A különböző tónusú reakciók előrevetítették a későbbi látványosabb különbségeket: miközben a Trump-adminisztráció egyik engedményt a másik után látszik tenni Oroszországnak, Meloni a NATO kollektív védelemről szóló 5. cikkelyének kiterjesztését javasolta Ukrajnára – ami azt jelentené, hogy a további orosz támadásokra a NATO-tagállamok közös katonai fellépéssel reagálnának –, Jordan Bardella, a francia RN elnöke pedig az utolsó pillanatban mondta le fellépését a februári amerikai CPAC-en, miután az előtte felszólaló Steve Bannon, Trump korábbi tanácsadója félreérthetetlen náci karlendítésekkel lelkesítette magát és a közönséget.
Széttartás
Ez is rávilágít az európai radikális és szélsőjobbon belüli különbségekre, eltérő érdekekre és stratégiákra, amelyeket a Trump-adminisztráció mintha csak továbbmélyítene. Bár Orbán Viktor szereti egységes, erős blokként bemutatni a középjobb Európai Néppárttól (EPP) jobbra levő, általa egységesen „konzervatívként” aposztrofált pártokat, azok valójában több tekintetben is megosztottak.
Először is az Európai Parlamentben három különböző frakciót alkotnak – Meloni és a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) által fémjelzett Európai Konzervatívok és Reformereket (ECR), az RN által vezetett Patrióták Európáért frakciót (amelyben a Fidesz a második legnagyobb delegációt adja), valamint az AfD vezette Szuverén Nemzetek Európáját (ESN). De a különbségeket más is mutatja. Míg az ECR a Néppárthoz igyekszik közeledni és azzal együttműködni, így próbálva befolyást szerezni az európai döntéshozatalra, addig a Patrióták le akarják váltani a jelenlegi elitet, „elfoglalni Brüsszelt”. A legkisebb és legszélsőségesebb ESN a szélről, teljes karantén mögül figyeli az eseményeket, bár fő ereje, az AfD igyekszik közeledni a Patriótákhoz – Orbán támogató próbálkozásai ellenére egyelőre sikertelenül.
Az ellentétes stratégiának jó fokmérője és egyúttal az ECR vs. Patrióták+ESN frakciók közti véleménykülönbségek kiemelt terepe Oroszország és Ukrajna megítélése. Míg az ECR egyértelműen Ukrajna-párti és Oroszország-kritikus, a Patrióták megosztottak Ukrajna segítése és az Oroszországgal szembeni viszony kérdésében. Az ESN mindhármuk közül a leginkább Oroszország- (és Kína-) barát frakció, ahogyan azt az Európai Parlament szavazásait vizsgáló, nemrég publikált kutatásunkban kimutattuk. A megosztottság egyébként általánosságban is jellemző a Patriótákra: ez a frakció szavaz a legszéttartóbban az EP-ben, és közülük is a Fidesz szavaz a legkevésbé együtt a frakciótársaival.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
