Hiába nyerte meg Orbán szlovén barátja a választást, a baloldali pártok jelöltek miniszterelnököt

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. augusztus 8.

Külpol

Marjan Šarec a második helyezett párt elnökeként lehet miniszterelnök.

Hivatalosan is miniszterelnöknek jelölte Marjan Šarecet, a június 3-i szlovéniai választásokon a második legtöbb szavazatot kapott Marjan Šarec Listája (LMŠ) párt elnökét az ötpárti baloldali pártkoalíció szerdán – jelentette a helyi sajtó.

Šarec jelölését a Szociáldemokrata Párt (SD), Miro Cerar ügyvivő kormányfő pártja, a Modern Közép (SMC), Alenka Bratušek volt miniszterelnök pártja (Stranka AB) és a nyugdíjaspárt (DeSUS) támogatta. Az ötpárti koalíció jelenleg 43 képviselővel rendelkezik a 90 fős parlamentben. A kormányalakításhoz 46 szavazatra lesz szükségük.

A szélsőbaloldali Baloldal (Levica) párt korábban bejelentette, hogy a koalícióban nem vesz részt, de kész a parlamentben külső támogatást nyújtani egy balközép kisebbségi kormánynak.

A június elején tartott parlamenti választást a Janez Janša volt miniszterelnök vezette, jobboldali, bevándorlásellenes Szlovén Demokrata Párt (SDS) nyerte meg, 25 mandátumot szerezve, de nem tudott kormányt alakítani. Marjan Šarec balközép pártja szintén nem tudta biztosítani a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget. Borut Pahor államfőnek a hivatalos választási eredmények közzététele után 30 napon belül javaslatot kellett volna tennie a miniszterelnök-jelölt személyére, ám kormányképes parlamenti többség hiányában nem tudta ezt megtenni.

Az ötpárti koalíciónak is szüksége lesz a Baloldalra, amelynek 9 mandátuma van a parlamentben. Nélkülük Šarec kisebbségi kormányt sem tud alakítani. Amennyiben sikerül megszereznie a Baloldal támogatását, Šarec 40 évesen a legfiatalabb miniszterelnök lesz Szlovénia történetében.

Orbán és Janez Janša kapcsolatáról korában részletes cikket közöltünk.

Barátom, Janša

Orbán Viktor komolyan támogatja a szlovén szélsőjobboldal vezérét, Janez Janšát. A magyar adófizetők százmilliói és a NER kulcsfigurái is Janša rendelkezésére állnak, aki még az idén visszakerülhet a hatalomba. A furcsa pénzmozgások miatt a helyi ügyészség már vizsgálódik.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.