Holttá nyilvánítanak hatezer bevándorlót Amerikában

  • narancs.hu
  • 2025. április 11.

Külpol

Ezzel az adminisztratív eszközzel próbálja rávenni a Trump-kormányzat a kiválasztottakat arra, hogy menjenek haza.

Az Amerikai Egyesült Államok most több mint hatezer bevándorlót gyakorlatilag halottnak nyilvánít a Guardian értesülései szerint. Akiket kiválasztottak, elveszítik társadalombiztosítási azonosítójukat, így nem tudnak munkát vállalni, nem vehetnek igénybe banki és egyéb szolgáltatásokat, segélyt sem kérvényezhetnek – írja a 444.

Technikailag ezt úgy oldják meg – erről két, neve elhallgatását kérő kormányzati személy nyilatkozott –, hogy a bevándorlók nevét és azonosítóit olyan adatbázisba helyezik át, amellyel az elhunytakat tartják számon a szövetségi hatóságok.

Azt nem lehet tudni, mi alapján választották ki ezt a hatezer embert, de valószínűleg olyanok jártak így, akik a Biden-kormány idején meghirdetett programok segítségével érkeztek munkát vállalni az Egyesült Államokba, tehát legálisan, a CBP One nevű alkalmazással. 

Ők eredetileg két évig maradhattak volna a megkapott munkavállalói engedéllyel, de most valószínűleg maguktól is távoznak a megváltozott körülmények és a kormány hozzáállása miatt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."