Horvátország májusban elkezdené oltani a turisztikai dolgozókat

  • narancs.hu
  • 2021. március 27.

Külpol

A pincérekkel, szakácsokkal, recepciósokkal kezdik.

Először a pincéreket, szakácsokat és recepciósokat oltják be, összesen 70 ezer embert egy hónap alatt. Az oltópontokat azokban a szállodákban alakítják ki, amelyeket már az influenza elleni oltások beadásánál is bevontak - mondta Nikolina Brnjac turisztikai miniszter szombaton.

A kormány a héten döntött úgy, hogy a turisztikai dolgozók is bekerülnek az elsőbbséggel oltandók csoportjába.

Horvátországban a turizmusból származó bevételek a hazai össztermék (GDP) közel 20 százalékát teszik ki.

Turisztikai szakemberek abban bíznak, hogy az idén május 23-ra eső pünkösd után beindulhat az előszezon, amelyet egy erős július és augusztus követhet, és talán a tavalyinál valamivel jobb utószezon.

Horvátország április 1-jétől könnyít a határátlépési feltételeken is, és felmenti a karanténkötelezettség alól azokat, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal vagy voltak már fertőzöttek. Annak lehetőségét is fontolgatják, hogy az Európai Unióban forgalmazott antigén gyorstesztek eredményét is elfogadják. A határt eddig - néhány kivétellel - csak negatív PCR-teszttel lehetett átlépni.

A napi adatokat mutató horvát e-Visitor rendszer alapján jelenleg 15 ezer turistát tartanak számon az országban, ebből nyolcezer külföldi állampolgár.

Az országban az elmúlt napon 1790 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 265 901-et. Az elmúlt 24 órában 18-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5872-re emelkedett. Kórházban 1148 beteget ápolnak, közülük 121-en vannak lélegeztetőgépen.

 Szlovéniában szombatra 1253-mal, több mint 210 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban három beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4011-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 497-en vannak kórházban, 107-en intenzív osztályon.

A szlovén kormány vasárnap este dönt a húsvéti időszakra vonatkozó korlátozásokról. Sajtóhírek szerint április 1-jétől 12-ig teljes lezárás jöhet. (MTI)

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.