Navalnijt alvásmegvonással kínozzák a börtönben, állítja az ügyvédje

  • narancs.hu
  • 2021. március 27.

Külpol

Éjszakánként nyolcszor ébresztik.

Alekszej Navalnij egyik ügyvédje közölt információkat a a Putyinnal szemben álló politikai erők bebörtönzött vezetőjéről. Ezek szerint Navalnij nemcsak lába elvesztésétől fél, hanem alvásmegvonásos kínzás alanya is a Pokrov 2. „javítókolóniában“, ahol börtönbüntetését tölti, írta meg többek között a német közszolgálati DW és az AP független hírügynökség.

Navalnij ügyvédjein keresztül üzente meg, hogy minden éjjel óránként felébresztik az őrök azzal, hogy egy kamerának hangosan jelentik: a fogoly még mindig a cellában van. 

Egyik ügyvédjével találkozhatott Navalnij, az ő állítása szerint az ellenzéki vezető meglehetősen rossz egészségi állapotban van.

Navalnij felesége, Yulia Navalnaja a közösségi médiában közölte: ez a bánásmód személyes bosszú az ellenzéki tevékenységéért.

Navalnij és ügyvédei korábban igényeltek megfelelő civil orvosi ellátást egészségügyi probémái, főként hátfájása miatt, ezt azonban az orosz hatóságok megtagadták. Állításuk szerint Navalnijt megvizsgálták, és egészségi állapota kielégítő.

A Pokrov 2. "javítókolónián" korábbi jelentések szerint mindennapos a fogva tartottak mentális és fizikai nyomás alá helyezése, például azzal, hogy megadott időre értelmetlen feladatokat kell elvégezni vagy hosszabb ideig egyhelyben kell állni.

Az ellenzéki politikust január 17-én Moszkvában vették őrizetbe, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Navalnij szövetségesei mindeközben újabb tömegtüntetést szerveznek. 

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.