Irán arccal Kim Dzsongun felé fordult: ők is sikeres rakétakísérlettel borzolják a világot

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. szeptember 23.

Külpol

A teheráni média jelentette be szombaton, hogy Irán sikeres kísérletet hajtott végre egy új, több robbanófej hordozására képes kétezer kilométer hatótávolságú ballisztikus rakétával.

A Tasznim hírügynökség és a Press tévé is hírt adott a Horamsahr nevű rakéta péntek esti sikeres tesztjéről, amelyet néhány órával az után hajtottak végre, hogy a rakétát aznap bemutatták a teheráni katonai parádén, amelyen felvonultatták a legújabb  iráni fejlesztésű fegyvereket. A híradásokban közölték a rakétakísérletről készült felvételt is, amelyet a kormány bocsátott a média rendelkezésére. A szóban forgó rakéta tulajdonságairól más részletek egyelőre nem ismertek.

Haszan Róháni elnök az 1980-ban kirobbant iraki-iráni háború kezdetének évfordulóján tartott katonai parádén jelentette be, hogy az amerikai és francia bírálatok ellenére országa megerősíti katonai képességeit."Ha akarják, ha nem, meg fogjuk erősíteni katonai elrettentő képességeinket" –húzta alá Róháni, kiemelve, hogy nemcsak rakétákat fognak fejleszteni, hanem az ország légierejét, szárazföldi erejét és haditengerészetét is. Hozzátette: "Senkitől nem fogunk engedélyt kérni, hogy megvédhessük a hazánkat".

Róháni a katonai parádén

Róháni a katonai parádén

Fotó: MTI

Az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia, Izrael és több európai ország is aggasztónak tartja Irán rohamléptékben fejlődő rakétaprogramját. A Washington és öt másik nagyhatalom által Teheránnal két éve megkötött, mérföldkőnek számító atomszerződés értelmében Irán semmilyen tevékenységet nem folytathat nukleáris töltet célba juttatására alkalmas eszközökkel. Teherán viszont váltig állítja, hogy rakétái nem ilyenek, és ballisztikus rakétaprogramja kizárólag védelmi jellegű. Róháni pénteki beszédében ismét leszögezte: Irán haderejét nem azzal a céllal hozták létre, hogy más országokat megtámadjanak.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.