Irán tagadja, hogy köze volt az amerikai támaszpont elleni jordániai támadáshoz

Külpol

Amelyben 3 amerikai katona életét vesztette, és 25-en megsebesültek.

Teherán nem vett részt abban a támadásban, amelyben 3 amerikai katona életét vesztette, és 25-en megsebesültek Jordánia északkeleti részén, a szíriai határ közelében

– áll abban a közleményben, amelyet Irán ENSZ-képviselete tett közzé hétfőn.

"Iránnak semmi köze nem volt az amerikai támaszpont elleni támadáshoz" – idézte az IRNA állami hírügynökség a közleményt, amely szerint az amerikai erők és helyi fegyveres csoportok közötti konfliktusok állnak a súlyos incidens hátterében.

Joe Biden amerikai elnök az Irán által támogatott csoportokat hibáztatta az amerikai erők elleni dróntámadásért, amely az első halálos csapás volt amerikai erők ellen az Izrael és a Hamász iszlamista szervezet között jelenleg zajló fegyveres konfliktus tavaly októberi kezdete óta, jóllehet a konfliktust elindító izraeli Hamász-támadás óta megszaporodtak a térségben állomásozó amerikai egységek elleni rakéta- és dróntámadások.

Tagadta Irán érintettségét Nasszer Kanaáni külügyi szóvivő is. Kijelentette, hogy a Teheránt érő vádaskodás alaptalan. A helyi fegyveres csoportok egyébként sem iráni utasításra cselekszenek – szögezte le.

Hangoztatta mindazonáltal, hogy a szíriai és iráni célpontok elleni támadások, valamint a hadműveletek folytatása a palesztin Gázai övezetben "fokozza az instabilitás ciklusát" a térségben.

Joe Biden vasárnap a felelősök elszámoltatását ígérte, és úgy fogalmazott, hogy a felelősségre vonás "idejét és módját" az Egyesült Államok fogja megválasztani.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.