Ismét tojással akarták megdobni a brit uralkodót

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. december 6.

Külpol

Egy hónapon belül ez volt a második hasonló incidens.

III. Károly király a Londontól 60 kilométerre északra fekvő Luton városába látogatott, és éppen a városháza előtt üdvözölte a fogadására összegyűlt helybelieket, amikor a tömegből valaki egy tojást hajított felé. Az illetőt őrizetbe vették és megkezdték kihallgatását.     A rendőrség nem nevezte meg a gyanúsítottat, csak annyit árult el róla, hogy a húszas éveiben járó férfi.

Egy hónapja Yorkban történt szinte ugyanilyen incidens. November első hetében Károly édesanyja, a szeptember 8-án elhunyt néhai uralkodó, II. Erzsébet királynő első hivatalos szobrát érkezett felavatni, amikor egy férfi, a 23 éves Patrick Thelwell több tojást hajított felé. Az elkövető, aki saját elmondása szerint a szegények jogfosztottsága és a gazdagok kivételezett életformája ellen kívánt tiltakozni, később bírósági végzéssel tiltották el attól, hogy valaha is 500 méternél közelebb tartózkodjon a brit uralkodótól.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.