Izraelben mostantól az is lehet miniszter, akit adócsalás miatt elítéltek

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. december 27.

Külpol

Egy konkrét személy miatt módosították a törvényt.

Az izraeli parlament törvényt módosított hétfőről keddre virradó éjszaka, hogy miniszter lehessen egy adócsalás miatt elítélt politikus. A kneszet megszavazta azt is, hogy ezentúl több miniszter is lehessen egy tárcánál.

A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint erre azért volt szükség, hogy Arije Deri, a keleti vallásosok Sasz pártjának elnöke és Becalel Szmotrics, a telepesek Vallásos Cionizmus pártjának vezetője elfoglalhassa a koalíciós egyeztetésen kialkudott miniszteri hivatalát.

 Az alaptörvény eddigi előírása szerint olyan ember nem lehetett miniszter, akit bíróság elítélt. Ezt a parlament most úgy módosította, hogy a tiltás azokra vonatkozzon, akiket letöltendő szabadságvesztésre ítéltek.

Ez lehetővé teszi, hogy az idén idén adócsalás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Arije Deri egészségügyi és belügyminiszter legyen Benjámín Netanjáhu új kormányában. Két év múlva, a koalíciós egyezség értelmében, átveszi a pénzügyi tárca irányítását.

Utóbbit Becalel Szmotrics tölti be, aki az éjszakai szavazás eredményeként miniszteri posztot kap a védelmi tárcában is, így ő felügyeli majd az 1967-es elfoglalása óta a védelmi minisztériumhoz tartozó Ciszjordánia közigazgatását.

Arije Deri korábban, 2002-től 22 hónapot töltött börtönben, mert belügyminisztersége idején megvesztegették. A januárban hozott újabb ítéletben a bíró azzal indokolta a felfüggesztett börtönt, mert Deri megígérte: a jövőben távol marad a közélettől és az államkincstártól.

A 120 tagú parlamentben 63-an szavaztak a törvénymódosítás mellett, 55-en ellenezték.

Az ellenzék egész éjjeli parlamenti küzdelme miatt csak reggel elfogadott törvény azonnal hatályba lép. A leendő koalíció ezzel azt próbálja megakadályozni, hogy az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság érvénytelenítse a jogszabályt.

"A kialakult körülmények nyomán arra utasítottam a hadsereget, hogy készüljön fel az eszkalációra. Úgy vélem, hogy teljesen kiszámítható az Izraelben bekövetkező eszkaláció a védelmi tárca megosztása és a koherens irányítás hiánya miatt. Sajnálatos, hogy nem veszik észre, vér folyhat majd emiatt, és kár, hogy meg fogjuk fizetni ennek az árát" - jelentette ki a védelmi minisztérium jogköreit megosztó törvény miatt Beni Ganz leköszönő védelmi miniszter.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.