Június 21-től minden korlátozást feloldhatnak Angliában

Külpol

Négy szintű nyitási tervet mutatott be Boris Johnson.

Június 21-től az emberek közötti kapcsolattartás összes jogi korlátozását fel lehet oldani Angliában, ha a koronavírus-járvány megfékezését célzó célkitűzések és kritériumok maradéktalanul teljesülnek addig – közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a londoni alsóházban ismertette a gazdaság és a társadalmi élet újraindítására kidolgozott, négy nyitási szakaszból álló kormányzati tervet.

Minden egyes enyhítési lépés előtt az ugyancsak négy pontot tartalmazó kritériumrendszer összes elemének teljesülnie kell, és az egyes nyitási szakaszok között legalább öt hétnek el kell telnie. 

–hangsúlyozta

 A nyitási terv első lépéseként, március 8-án megindulhat a tanítás az összes angliai iskolában, és szabadtéri iskolai rendezvényeket is lehet tartani. A középiskolás diákokat hetente kétszer koronavírus-szűrésnek kell alávetni. A szabadtéri közösségi helyszíneken - például a parkokban - ugyancsak március 8-tól lehetővé válnak a szabadidős tevékenységek is, de ezeket akkor még csak két, nem egy háztartásban élő ember végezheti egymás társaságában. Zárt térben – például lakásokban – a külön háztartásokban élők ekkor még nem találkozhatnak. Ugyancsak az első nyitási szakasz részeként március 29-től már hat, külön-külön háztartásokban élő ember, vagy két külön háztartás összes tagja tarthat összejöveteleket szabadtéren, és lehetővé válik szervezett sportrendezvények megtartása is gyerekek és felnőttek számára.

 Az április 12-től előirányzott második korlátozásenyhítési szakaszban megnyithatnak a nem alapvető fontosságú cikkeket árusító boltok, a személyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások - például a fodrászatok -, a zárt térben működő szabadidős létesítmények, köztük az edzőtermek, valamint a szabadtéri vendéglátóhelyek, az állatkertek, a szabadidőparkok és az autósmozik. Emellett szabadtéren hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat egymás társaságában.

 A harmadik nyitási szakasz május 17-én kezdődhet, amikor kinyithatnak a zárt térben működő szórakoztató és vendéglátó létesítmények, köztük a mozik, a pubok és az éttermek. Szabadtéri helyszíneken 30, zárt térben hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat egymás társaságában, lehetővé válik szabadtéri szórakoztató rendezvények, például koncertek megtartása. Ugyancsak lehetővé válik a nagyszabású rendezvények, például labdarúgó-mérkőzések közönség előtti megrendezése, de a közönség létszámát ekkor még korlátozzák. Az ülőhelyekkel felszerelt nyitott létesítményekben, például a stadionokban legfeljebb tízezer, illetve a teljes befogadóképesség legfeljebb 25 százalékának megfelelő számú néző foglalhat helyet, attól függően, hogy melyik jelenti a kisebb létszámot. Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság, a Premier League jelenlegi szezonjának utolsó fordulóját május 23-án tartják, így ezeket a mérkőzéseket – ha minden a tervek szerint alakul – nézőközönség jelenlétében tarthatják.    

Az utazásokról szólva Boris Johnson elmondta: a kormány erre a célra létrehozott munkacsoportja április 12-ig megvizsgálja a turisztikai célú külföldi utazások újbóli engedélyezésének lehetőségét, ugyanezen a napon beterjeszti ajánlásait is, és kedvező javaslatok esetén május 17-től ismét lehetővé válhatnak a szabadidős célú nemzetközi utazások. A most érvényes korlátozások értelmében brit állampolgárok – nagyon kevés számú nyomós indoktól eltekintve – nem utazhatnak külföldre.

 A hétfőn felvázolt tervek alapján a legkorábban június 21-én kezdődő negyedik nyitási szakaszban az emberek közötti kapcsolattartás minden jogi korlátozása megszűnhet

kinyithat az összes szabadidős létesítmény - köztük az éjszakai szórakozóhelyek -, lehetővé válik a turisztikai célú hazai és külföldi utazás, és megszűnnek a nagyszabású rendezvényeket érintő korlátozások.

Mindehhez a brit kormány négy pontból álló kritériumrendszert állított össze, és mind a négy feltételnek a korlátozások enyhítését célzó minden további lépés előtt teljesülnie kell.

Ennek alapján a zárlat feloldásának folyamata akkor haladhat előre a meghatározott időpontokban:

  • ha az oltási program sikeresen folytatódik,
  • ha a bizonyítékok azt mutatják, hogy a koronavírus elleni vakcinák csökkentik a kórházi kezelésre szorulók és a koronavírus okozta halálozások számát,
  • ha az aktuális fertőződési ráták nem fenyegetnek a kórházi kezelésre szoruló betegek számának fenntarthatatlan mértékű megugrásával,
  • illetve ha nincs olyan új vírusvariáns, amely alapvetően megváltoztatja a kockázatok megítélését.

Hétfői alsóházi tájékoztatóján Boris Johnson közölte: a kormány tudományos tanácsadói szerint a nyitás óhatatlanul a koronavírus-fertőzések számának növekedésével jár. Ez azonban mindenképpen megtörténik, függetlenül attól, hogy mikor oldják fel a zárlatot, márpedig nem lehet a végtelenségig érvényben tartani a gazdaságot, az emberek fizikai és mentális jólétét, a gyerekek életesélyeit ellehetetlenítő korlátozásokat. Éppen ezért alapvető fontosságú, hogy a nyitás óvatos, de visszafordíthatatlan folyamat legyen – mondta a brit miniszterelnök.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.